Kezdőlap Blog Oldal 695

A BalatonNET-en a BSZA jubileumi kiállítása

A Balaton partján, a BalatonNET elnevezésű nemzetközi evangelizációs találkozón állították fel legutóbb a Baptista Szeretetszolgálat 20 esztendejét bemutató jubileumi tárlatot.

Szenczy Sándornak a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a köztársasági elnök

Szenczy Sándor az Arany Érdemkereszttel

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke „az általa alapított és vezetett segélyszervezet élén a rászorulók érdekében végzett szociális, jószolgálati, segélyezési és oktatási tevékenysége elismeréseként” a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át augusztus 18-án a nemzeti ünnep alkalmából.

Jézus a Campus Fesztiválra megy

„Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (röviden: EFOTT) 1976-ban jött létre. Ezért Magyarország egyik tradicionális fesztiváljának számít. Mindig más és más helyszínen jelentkezik újra, az ifjúság mindig máshova látogat el, így ismeri meg az új generáció Magyarország szépségeit” – írja a Wikipédia.

Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek!

Durkó István missziói igazgató előadása a Debreceni Ifjúsági Konferencián.

Tamara egy új világ kapujában

A 15 éves Szabó Tamara a velencei Zöldliget Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában tanult nyolc esztendeig, aztán a kilencediket már a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban végezte el.

A zene szárnyán, boldogságban

Cindy a táborzáró koncerten a legfiatalabb tanítványokkal (Fotó: Herceg Elizabetta)

A texasi Sowell család bluegrass-country koncerteket és ukuleletáborokat tartott Szerbiában – A bácskossuthfalvi tartózkodásuk idején találkoztunk velük.

Tartalmas tábor keresztény fiataloknak

A pilisi természetvédelmi terület egyik legszebb helyén, a tahi baptista táborban tölthettek egy hetet azok a többségükben keresztény roma fiatalok, akik az erdélyi Székelyhídon és a kelet-magyarországi Nagyhalászon bizonyultak érdemesnek arra, hogy ezeket a napokat sporttal, szórakozással, tartalmas beszélgetésekkel töltsék.

Ifjúsági nagytábor képekben

2016. augusztus 1–7. között rendezték meg az idei baptista ifjúsági nagytábort Balatonszemesen Légy tűz! címmel. Képek forrása: https://www.facebook.com/baptistaifi

Fotó: Schmidt Attila

Karneol – Mellettem áll

Légy tűz! Baptista Ifjúsági Nagytábor és Fiatal Felnőttek Hete 2016, Balatonszemes.

125 éves a Békési Baptista Gyülekezet

125 éve alakult meg Békésen a baptista gyülekezet. Ebből az alkalomból 2016. október 8-án és 9-én a Békésről származottak testvéri találkozóját és a 125 évre emlékező hálaadó ünnepét szervezi a gyülekezet.