Kezdőlap Blog Oldal 687

A Baptista Szeretetszolgálat szakemberei ismét az elismertek között

Horváth Sándor programvezető, Soltész Miklos államtitkár, Gál Dávid nemzetközi igazgató és Hári Tibor ügyvezető igazgató 

Szeptember 27-én, kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumában elismerő oklevelet vett át Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója és Horváth Sándor programvezető a migránsválság idején tanúsított helytállásért.

Jótékonysági est Farkas Ricsi számára

A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági estet szervez Farkas Ricsi számára október 19-én 18 órakor a Stefánia-palotában.

Ricsi egy jászberényi kisfiú, akinek egy súlyos és ritka betegsége van. Mindössze 12 kiló a most már 14 éves Ricsi.

Jubileumi ünnep

Prof. Dr. Almási Tibor, teológiánk rektora

Hálásak vagyunk mennyei Atyánknak, hogy az Udvarnoki András által 1906-ban alapított Baptista Teológiai Akadémia – mint „missziónk szíve” – 110. jubileumi évéhez érkezett. Ennek emlékére tervezünk és szervezünk egy kedves és tartalmas ünnepélyt, amelyre ezúton szeretettel és tisztelettel meghívom közösségünk testvériségét.

Mi gátol?

Darvasi Gyula sokszor feltette ezt a kérdést önmagának. Mindig volt válasz: emberek, események, helyzetek.

Békehírnök 2016/39. szám

2016. szeptember 25.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?
Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [8.63 MB]

Egy nap a leendő önkéntesekért

A Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház szeptember 24-én, szombaton amolyan toborzó jelleggel önkéntes napot szervezett.

Olvashatóvá tettek egy 6. században elégett(!) bibliai tekercset Izraelben

Régészek szerint a holt-tengeri tekercsek megtalálása óta ez a legnagyobb jelentőségű felfedezés.

Pető Albert – Alaptörvény II

Előadás a Budapestifiben 2016. szeptember 20-án.

25 éves a Szolgatárs – jubileumi különszám

A Szolgatárs folyóirat fontos mérföldkőhöz érkezett. Huszonöt éve jelenik meg minden negyedévben. Ezt többféleképpen meg lehetne ünnepelni. Mi egy egyszerű módját választottuk ennek: készítettünk egy különszámot, amiben válogatást közlünk az elmúlt negyed évszázad legjobbnak vélt írásaiból. Reméljük, hasznosnak vélik kedves olvasóink!

Horvát baptisták látogatása a további együttműködés jegyében

Az elmúlt napokban Horvátországból érkezett baptisták vendégeskedtek a Baptista Szeretetszolgálatnál. Déli partnereinkkel elsősorban a migrációs válság kezelésének kapcsán dolgoztunk együtt, a kapcsolat a kezdetektől élő és hasznos maradt.