Horvát baptisták látogatása a további együttműködés jegyében

1491

Az elmúlt napokban Horvátországból érkezett baptisták vendégeskedtek a Baptista Szeretetszolgálatnál. Déli partnereinkkel elsősorban a migrációs válság kezelésének kapcsán dolgoztunk együtt, a kapcsolat a kezdetektől élő és hasznos maradt. 

Amikor az elmúlt évben hazánk hatóságai lezárták a déli határszakaszt, a migrációs tömeg déli szomszédainknál szorult. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai előbb Opatovacban, majd Slavonski Brodban látták el kötelességükből adódó humanitárius feladataikat, s ebben együttműködő partnerre találtak a horvát baptistáknál: például a bosnyák határ mentén lévő hatalmas átmeneti tábor mellett közösen béreltek házat, amit aztán bázisként használtak az ott töltött időben.

A horvát delegáció tagjai Zelko Mraz baptista főtitkár vezetésével szeptember 20-án, kedden érkeztek Budapestre, ahol a segélyszervezet fővárosi központjában az alapítványi tevékenységről, az oktatási és a szociális rendszer elemeiről hallgattak meg előadást, majd a csoport Velencén foglalta el szálláshelyét. A vendégek másnap a váci nappali fogyatékos otthont, a kőbányai Baptista Szolgáltató Centrumot, majd a Bánya utcai hajléktalanszállót látogatták meg, s a nap zárásaként megismerkedtek Budapest nevezetességeivel. A delegáció tagjai csütörtökön találkoztak a Magyarországi Baptista Egyház vezetőivel, majd a Baptista Integrációs Központ családok átmeneti otthonaiba vezetett az útjuk. Hazautazásuk előtt a segélyszervezet horvát barátai a velencei Zöldliget baptista általános iskolában jártak, majd visszatérve Budapestre áttekintették a további együttműködés lehetőségeit és akciótervet készítettek. A Baptista Szeretetszolgálat a jövőben szakmai segítséget ad az induló Croatian Baptist Aid munkájához.