A tartalomból: Kincseink, kiállítás Kiskunhalason. 30 éves a Menedék Alapítvány.
Lelkipásztor-avatás Ócsán
2016. december első szombatján ünnepi istentiszteleten történt Vass Zoltán Arnold testvér lelkipásztorrá avatása.
Élelmiszerosztás az új év jegyében Kőbányán
A Baptista Szeretetszolgálat december 30-án, pénteken közel félszáz nehéz sorsú családot lepett meg azzal a szándékkal, hogy kellemesen teljenek számukra az új év első napjai.
Gyermekbemutatás Mátészalkán
2016 karácsonyának második napján egy elsőszülött bemutatására is összegyűltünk amellett, hogy a megszületett Megváltót ünnepeltük.
Jó rajt – rajtgép
Életed Élheted MOST. Kaposvári Keresztény Ifi Konfi. 2016.12.02. Igét hirdetett: Tóth Séndor, lelkipásztor
Januári ima- és böjtáhítat
Végtelen sok hála van bennünk az elmúlt évvel kapcsolatban. Isten szeretetét és gondoskodását tapasztalhattuk, hordozott és megerősített minket a nehézségekben.
Vágyunk arra, hogy a következő év mindennapjaiban is megélhessük az Úrral való közösséget. És nemcsak mi, hanem családjaink, környezetünk, gyülekezeteink, országunk.
Vágyunk arra, hogy az Atya szeretete, Jézus feltámadása és a Szentlélek munkája ne szürküljön meg a hívők életében, hanem tudjunk közvetítők és csatornák lenni. Ezért hívunk benneteket, kedves lányok, asszonyok, hogy reménnyel és hittel szánjuk oda Istennek a 2017-es évet. Kérjük meg őt, hogy legyen Ura ennek az évnek, ne csak résztvevője. Legyen ő az alapja, ne csak egy kiegészítője.
Hívunk benneteket egy közös ima- és böjtközösségre, amit az év első három hetében valósítunk meg!
Szánjuk az imára ezt a három hetet!
Szánjuk oda ezt az évet!
MBE Női Misszió Munkacsoport
Vasárnapi iskolások karácsonya
Újpesti Baptista Gyülekezet, 2016. december 25. Igét hirdet: Mészáros Kornél, lelkipásztor.

















