Kezdőlap Blog Oldal 653

Gyermekbemutatás Monoron

Újabb örömteli alkalom volt imaházunkban 2016 első advent vasárnapján. Seres Győző lelkipásztor hozta az Úr és a gyülekezet elé bemutatni legkisebb fiát, Seres Jakabot.

6 gondolat a visszajelzés fontosságával és erejével kapcsolatosan

  1. Fontos kialakítani és fejleszteni a visszajelzés kultúráját.
  2. Alapesetben ez a „Köszönöm” szó helyes használata.
  3. Ezen túl fejleszteni szükséges a tudatosságot, hiszen az általunk vezetettek gondolkodnak, értelmeznek és van véleményük is. Ez néha jó, részben jó, máskor pedig téves. A téves vélemény nem önmagában értelmezendő. Lényeges, hogy miből fakad: rossz lelkiállapotból, rosszindulatból, vagy pusztán azért, mert nem sikerült érthetően átadnunk, mit miért teszünk, mondunk, gondolunk úgy, ahogy. Ez eredhet abból is, hogy mi tanultunk valamit családban, gyülekezetben, érettebb vezetőktől, és tesszük is, de nem fektettünk időt, energiát arra, hogy magunk és mások számára megfogalmazzuk, nemcsak azt, hogy mit, hanem azt is, hogy miért teszünk.
  4. A negatívnak tűnő vélemények nem ellenségeink, csupán alkalmat adnak arra, hogy meggyőződésünket felülvizsgáljuk, mások véleményét megismerjük, és ezáltal fejlődjünk, változzunk, vagy éppen meggyőződésünkben tovább erősödjünk.
  5. Köszönjük meg, ha valaki elmondja, megosztja velünk a véleményét. Ne söpörjük le az asztalról. Teremtsünk olyan légkört, amelyben az emberek értelmesnek tartják a gondolkodást, véleményformálást és annak megosztását anélkül, hogy emiatt „retorziótól” kellene tartaniuk.
  6. A jó visszajelzések szintén fontosak, például: „Ez hasznos volt számomra. Olyan jó, hogy ezt így csináltad, csináltuk, mert…” stb.

„Erre megkérdezte tőlük: »Hát ti kinek mondotok engem?« Simon Péter megszólalt, és így felelt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.«” (Mt 16,15–16)
„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.” (1Tim 4,15)

Hittel és szakértelemmel

A BonumTV vendége Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési igazgatója volt.

Az egyetemes imahét záró istentisztelete Kispesten

Helyszín: Kispesti Baptista Imaház, 2017. január 22.

Az ökumenikus imahét ötödik napja Székesfehérváron

Az ökumenikus imahét ötödik napján, január 20-án a baptista imaházban gyűltek össze ismét a város keresztény hívei, hogy együtt imádkozzanak az egységért a baptista, az evangélikus, a református és a katolikus közösségek lelkipásztorai és elöljárói vezetésével.

Hálaadónap és évforduló Felsőpetényben

November 20-án délelőtt imaórával kezdtük az ünnepnapot. Az imádkozás előtt 14 hálaokot mutattunk be és tettünk le a hálaadóasztalra egyéni és gyülekezeti eseményekről: énekkarért, zenekarért, ifjúságért, gyermekekért, bábmisszióért, idősekért, lelkipásztorunkért, elhunytakért és új testvérekért, termésért, igéért stb.

Bemerítés a békési Tágas Tér gyülekezetben

Nagy örömünkre gyönyörű ünneppel kezdhettük az új évet, január 15-én bemerítés volt gyülekezetünkben. Taba Balázs és felesége, Gitta vallották meg hitüket és merítkeztek alá, hogy ilyen módon is kifejezzék: életüket alárendelik Isten akaratának.

Emberkereskedelem elleni küzdelem: segítség 39 áldozatnak

Az emberkereskedelem jelensége elleni tevékenység továbbra is a Baptista Szeretetszolgálat egyik legsikeresebb nemzetközi programja. A területen dolgozó munkatársak elkészítették az elmúlt év történéseinek összefoglalóját. Az adatok mögött sorsok, megmentett életek bukkannak fel a múltból és adnak erőt a továbblépéshez, hiszen egyéni tragédiából idén sem lesz kevesebb.

Nemzeti gyász

2017. január 23-án egy rendhagyó műsorral emlékeztünk meg a tragikus buszbaleset áldozatairól és túlélőiről a Baptista Rádióban. Merényi Zoltán műsorvezető vendégei voltak Papp János egyházelnök és Mészáros Kornél főtitkár.

Felhívás imádságra

Kedves Testvérek!

Bizonyára mindannyian értesültetek a péntek éjszaka Olaszországban történt tragikus buszbalesetről. Magyar fiatalok és felnőttek, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai, tanárai haltak, illetve sérültek meg súlyosan a balesetben. Hétfőre a Magyar Kormány gyásznapot hirdetett, melyhez a baptista fenntartású köznevelési intézményekben is csatlakozunk.