Kezdőlap Blog Oldal 623

Az Európai Egyházak Konferenciájának nyilatkozata

2017. június 21-én a törökországi Vallási Ügyek Elnökségének elnöke, Mehmet Görmez iszlám imádságban vett részt az isztambuli Hagia Sophiában, amit az állami televízió is közvetített.

Bemerítés Szombathelyen

Június 18-án Szombathelyen egy nagyszabású bemerítési alkalom volt: 11-en tettek vallást Krisztus mellett Szombathely központjában a Csónakázó-tónál!

Évzáró a Szünergosz Baptista Bibliaiskolában

A Szünergosz Baptista Bibliaiskola évzáró ünnepi istentiszteletét rendezték június 11-én a Wesselényi utcai baptista imaházban.

Együttműködés aláírása

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Karitatív Tanács együttműködési szándéknyilatkozatának aláírására azon a sajtótájékoztatón került sor, ahol a résztvevők bejelentették: a Baptista Szeretetszolgálat a Karitatív Tanács tagjaként 638 millió forintot nyert el infrastrukturális beruházások megvalósítására.

Segítséget kér egy nehéz helyzetbe került anya!

Bajnóczi Ildikó (Vácrátót) tűzesete:

Esküvő Hajdúnánáson

Június második szombatján esküvőt tartottunk a hajdúnánási baptista testvérek segítségével.

Balog Zoltán miniszter (EMMI) látogatása a Torontói Magyar Baptista Gyülekezet újonnan épülő templomában


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin család-, ifjúságügyi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár kanadai látogatásának részeként 2017. június 8–9-én részt vett a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából Niagara Fallson rendezett ünnepségsorozaton.

Reformáció 500: „Emlékezz vissza az útra”

Az ünneplő Szalárdi Baptista Gyülekezet tagjai

A reformáció 500. jubileumi évfordulója alkalmából történelmi megemlékezésre került sor „Emlékezz vissza az útra” címmel 2017. június 11-én a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezetben (Erdély/Partium). Meghívott előadónk dr. Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának elnöke, a budapesti Baptista Teológiai Akadémia egyháztörténelmi tanszékének vezetője volt.

Bemerítés Kecskeméten

Pünkösd vasárnapján 17 fehérruhás tett bizonyságot hitéről a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben.

Pünkösd, fehér ruhában Zilahon

2017. június 4-én délelőtt kettős ünnepre gyűlt össze Isten népe a zilahi baptista gyülekezetben.