2019. 06. 12-i adás
A hit 6 – Országos Baptista Nőkonferencia
Telt házzal zajlott az idei országos baptista nőkonferencia, mely A hit 6 címet viselte. A 8. kerületi Golgota utcai Rhema Konferencia Központba érkeztek nők az ország minden pontjáról és határon túlról, Erdélyből, Vajdaságból, Szlovákiából, Kárpátaljáról, Németországból és Ausztráliából is. A szervezők gondoskodtak arról, hogy minden ide látogató egy kellemes napot töltsön el, és lelkileg feltöltődve térjen haza otthonába, gyülekezetébe.
A hónap témája 2019. júliusban: Mindennapi embertársainkkal közösségben vagyunk
A hónap igéje
Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.
Róm 12,15
A hónap gondolata
Nagyszerű úgy élni hívő emberként, hogy bármerre is járunk, bárkivel is találkozunk, azok az emberek nem idegenek számunkra. Nem idegenek, hanem olyanok, akik hozzánk tartoznak. Egyszerűen azért, mert ők is emberek, Isten teremtményei, akiket velünk együtt Isten azért hívott a világba, hogy egymásnak társai legyünk.
Jézus Krisztus élete során is ezt figyelhetjük meg. Nem a többi ember, nem a közösség rovására kereste a magányt, hanem értük. Amikor pedig újra közéjük ment, mindenki úgy érezte, hogy semmi akadálya annak, hogy közösségben legyenek vele.
Aki tehát Krisztushoz kapcsolódik, igazán az tud jól kapcsolódni a másikhoz, akár az utcán találkozik a szomszéddal, akár egy boltban kérdezi a kereskedőt, akár utastársaival megy a vonaton, akár pihenését tölti az üdülőben. Mindenütt tudja, hogy senki sem idegen többé számára, mert ő már otthon van.
A hónap gyakorlata
Ezekben a napokban nézd úgy embertársaidat, mint akiket már ismersz, mint akik hozzád tartoznak!
A hónap imája
Add, Uram,
hogy az örülők öröme
az én örömöm,
a sírók sírása
az én szomorúságom legyen,
mert hozzám tartoznak.
Ámen.
Ismét angol Biblia-táborok a gyülekezetekben
Megkezdődött a harmadik angol bibliai tábori hét. A Baptista Oktatási Központ és a Hungary Missions immár hetedik éve szervez angol bibliai táborokat. Ebben az évben 17 tábor valósult meg 700 diák részvételével. Az amerikai testvérek legtöbben Texas államból érkeztek, összesen 70 fővel. Idén is minden diák kapott Bibliát.
Személyi változások a misszióban
Kornya-program és gyülekezetplántálás
A Kornya-program bővülése miatt személyi és szolgálati változások történtek. A Kornya-program vezetője Tóth Sándor lelkipásztor lett.
Sipos Márk György lelkipásztor az evangélista szolgálat koordinátora, Dani Zsolt lelkipásztor a gyülekezetplántáló program koordinátora. A gyülekezetplántáló szolgálat vezetője továbbra is Rácz Lajos lelkipásztor.
Cigánymisszió
A Cigánymisszió vezetője dr. Kovács Géza lelkipásztor lett. Kovács Bálint a cigány gyülekezetekért felelős vezető.
















