Kezdőlap Blog Oldal 557

A BTA hallgatói a budapesti Biblia-múzeumban

A Baptista Teológiai Akadémia diákjaival tettünk ismét látogatást 2018. május 4-én a Budapest, Ráday utcai Biblia Világa Múzeumban. Az itt létrehozott kiállítótérben és gazdag tartalmú tárlókban kiállított értékes anyagok között nemcsak régi Bibliák láthatók, hanem végigkísérhetjük és nyomon követhetjük a Biblia keletkezésének hátterét, a bibliai események eredeti színtereit és ma is megtalálható helyszíneit.


A múzeum első része a Biblia és a régészet kapcsolatát illusztrálja. Bemutatja a Bibliában foglalt történeteket, és ezzel segíti az ott leírtak jobb megértését. Az egyiptomi anyagot megtekintve felidézhetjük József és családja történeteit, az Egyiptomból való kivonulást és a pusztai vándorlás eseményeit.

A kiállítás érzékletesen mutatja be a Babiloni Birodalom időszakát, a zsidó nép deportálását, majd hazatérését. Ezek után Nagy Sándor és a hellén kultúra világával ismerkedhetünk meg.


A Római Birodalom kiemelt korszaka Krisztus születésével és a kereszténység gyors terjedésével ismerteti meg a látogatót. A bemutatott régészeti anyag megemlékezik a korai kereszténység Kárpát-medencét érintő emlékeiről, benne a Pannónia provincia területén található történelmi jelentőségű leletekről is.

A Biblia írás- és szövegtörténetének kiállítása a kumráni irattekercsek felfedezésének jelentőségét tárja a látogató elé.

Az ókorban a „könyv” alatt a papirusztekercseket értették. Az ezt megelőző időkből pedig az írott anyag agyagtáblákon maradt az utókorra. Hosszú út vezet a papirusztöredékeken és kódexeken keresztül az első nyomtatott Bibliáig.

A magyar nyelvű Biblia története szoros összefüggésben van a magyar nyelv fejlődésével. A humanizmus és a reformáció, valamint a nyomtatás felfedezése és technikájának fejlődése új korszakot nyitott a bibliafordítás történetében. A tároló középpontjában az első teljes magyar nyelvre lefordított úgynevezett Vizsolyi Biblia látható, amelyet a protestáns hitre tért gönci prédikátor, Károlyi (Károli) Gáspár fordított ékes magyar nyelvre 1590-ben.

Köszönjük Timár Gabriellának, a Biblia-múzeum vezetőjének nagyszerű tárlatvezetését, és Szabó Zoltán szervezőmunkáját.

A Biblia Világa Múzeum címe, elérhetősége és nyitvatartása:
1092 Budapest, Ráday utca 28.
Telefonszám: (1) 218-0266 /161, (30) 560-2934
E-mail: bibliamuzeum@bibliamuzeum.com
A múzeum hétfőtől péntekig 10–18, szombaton 10–17 óráig látogatható.

Állj készen a változásra!

„Ímé, újat cselekszem, most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek és a kietlenben folyóvizeket.” (Ézs 43,19)

Kedves Kollégák!

Tisztelettel hívunk benneteket 2018. május 12-én a 9.00–13.10-ig megrendezésre kerülő szakmai konferenciánkra és társaságunk közgyűlésére.

A belépés díjtalan.

A programot követően 13.40-kor közös ebéd lesz.

Kérünk mindenkit, hogy regisztráljon és részvételi szándékát e-mailben (kom@komt.hu) vagy telefonon (70-618-9655) jelezze.

Kérjük társaságunk tagjait, aktív részvételükkel támogassák közgyűlésünket és a program sikerességét.

Minden egészségügyben dolgozó kollégát és érdeklődőt szeretettel várunk!

A KOMT vezetősége nevében:
Dr. Kiss Katalin elnök

Állj készen a változásra!

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?
Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [273.61 KB]

Baptista Szeretetszolgálat

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 1996 áprilisában került bejegyzésre a Fejér Megyei Bíróságon. Alapítója a Magyarországi Baptista Egyház, „megálmodója” és máig is az elnöke Szenczy Sándor baptista lelkész. Az alapítvány célja – az alapító okirat tanúsága szerint – kezdetektől fogva az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsen a rászorulókon itthon és külföldön.

Büszke vagy rám, anya?

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért.” (Fil 1,3–4)

Gyermekkoromban a fenti kérdést sosem tettem fel édesanyámnak. Talán nem is illett. Az utóbbi hónapokban viszont – amikor már felnőttek a gyermekeim – a kérdés többször elhangzott a részükről. És szembesített: mik a legfontosabb üzeneteim a gyermekeim számára? Mert van, aminek a fontossága az évek múlásával sem változik, miközben a szülő-gyermek kapcsolat érik, átalakul, ahol fokozatosan kölcsönössé válik az öröm és az aggódás, a büszkeség, a féltés a gyermek és a szülő között. Mert ez így van jól.

Büszke vagy rám, anya? – hangzik el újra és újra a már felnőtt gyermek kérdése. A válasz pedig csak igenlő lehet. Hisz napról napra szemmel láthatóan új és új tudások, képességek nyílnak ki, amelyeknek a magvait szülőként próbáltuk táplálni, de most szárba szökkennek és sokszor váratlan meglepetéseket szereznek, ahogy a gyermekben bontakozik ki a felelős személyiség, ahogy az életenergiák új és új utakat keresnek – persze a saját útjukon. Anyaként pedig csak gyönyörködöm, hogy Isten mennyi csodáját láthatom meg azokban a már huszonéves gyermekeimben, akikért végtelenül hálás a szívem.

Büszke vagy rám, anya? De miért kérdezik? Az eszükkel tudják, a szívükkel tapasztalják, hogy minden eredmény, amit napról napra elérnek, ugyanúgy öröm, és minden kudarc, csalódás ugyanúgy fájdalom, mint az első léptek, az első szavak voltak, az első biciklizés öröme, kudarca, az első balesetek, betegségek, az első bizonyítvány…

Mi változott meg mára? A gyermekek és fiatalok világában soha nem látott fontosságúvá váltak az érzelmi stabilitást segítő kapaszkodók: a családon belüli nyílt kommunikáció érzelmi szinten is, a bátorítás, az elismerés, a „szeretlek” kimondása, az érzelmi támasz biztosítása a jövője miatti bizonytalanságban lévő fiatal felé.

Én is tanulom, hogy – már kérdés nélkül is – gyakorta mondjam: Fiaim! Lányaim! Szeretlek benneteket! Büszke vagyok rátok!

„Neked köszönöm, hogy megtanultam adni”

Robotos és rohanó életünket tarkítják a különleges napok. Szinte mindenre találunk ünneplési lehetőséget. Ezzel is próbáljuk elviselhetőbbé tenni a mindennapi életet. Nem baj ez, sőt fontos is, hogy megálljunk időnként, és mérlegeljünk.

Baptista iskola végzős diákjai léphettek fel Miskolcon a „Kodály 135 + 1 = A jövő zenéje” című pályázat keretében

A Nemzeti Művelődési Intézet kiírásában, a „Kodály 135 + 1 = A jövő zenéje” című pályázaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből tizenöt iskola indult. A kiírás célja egy innovatív, frappáns, helyi közösséget elérő projektötlet megvalósítása volt, amely kapcsolódik Kodály Zoltán életművéhez. Ezúttal a Mentor Iskolában székelő Symphonia Zeneiskola és a partner Kézfogás Baptista Szakiskola kapott támogatást – tudtuk meg Bogoly Erzsébet irodavezetőtől, aki az NMI képviseletében volt jelen a rendezvényen.

BTESZ: bemutatkoznak munkatársaink

Bíró Jánosné Erzsébet

Ahogy bemutatkoztunk egymásnak, azonnal észrevettem, hogy mennyire nyitott, kedves és figyelmes a beszélgetőpartnerem. Megjelenésével, karizmatikusságával nem véletlen, hogy ebben a szakmában találta meg önmagát.

Újra lehet jelentkezni a Szünergosz bibliaiskolába!

Hogyan lehetsz a SZÜBI hallgatója?

Írásban kérjük jelentkezésedet a következő dokumentumokkal együtt:
1. önéletrajz,
2. motivációs levél (röviden írd le, hogy miért akarsz a SZÜBI-ben tanulni),
3. lelkipásztori ajánlás.

Jelentkezésedet elküldheted postán és e-mailben is:

  • Szünergosz Baptista Bibliaiskola, 1068 Budapest, Benczúr utca 31.
  • bibliaiskola@baptist.hu

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 20.
Helyszínek: Budapest, Győr, Soltvadkert

 

Bővebb információ a képre kattintva:

A hónap témája 2018. májusban: Krisztus rajtunk keresztül közösséget teremt

MABAVIT 2017

A hónap igéje

„Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3)

Pax Tv – Megemlékezés Martin Luther Kingről és Billy Grahamről

2018. április 9-én a Benczúr utcában, a Magyarországi Baptista Egyház központjában megemlékezést tartottak a februárban elhunyt Billy Grahamről és az 50 éve meggyilkolt Martin Luther Kingről. A 27 perces hírösszefoglalót a Pax Tv sugározta 2018. május 2-án.