Kezdőlap Blog Oldal 545

Könyvbemutató Monorierdőn a Habán alkotóházban

A részt vevő és kiállító képzőművészek Bódis Lászlóval és Szebeni Olivérrel

Nálunk kevés kötetekbe fűzött prédikációs gyűjteményt forgalmaztak. A 19. század végén Balogh Lajos fordításában kezdték kiadni az angol „prédikátorfejedelem”, Spurgeon igehirdetéseit Az üdv üzenete címen. Most bemutattuk néhai egyházelnökünk, Viczián János (1932–2015) igehirdetéseinek válogatott gyűjteményét. Özvegye, a Torontóban élő Surányi Eszter kérte fel Marosi Nagy Lajos testvért a munka elvégzésére. Légipostán küldte a jegyzeteket, egy-két soros vázlatokat, néhány teljesebbet, hogy azokból készítse el a kötetet. A férje ezt hagyta rá mint legértékesebb kincsét. Ezeket mondta el az amerikai kontinensre elvándorolt protestáns, istenfélő magyaroknak, ha baptisták voltak vagy ha más felekezethez tartoztak. A könyv címe: Élő reménység. Viczián János egész életén át reménykedett. Megbecsülte őt a Magyarországi Baptista Egyház, az Európai és a Baptista Világszövetség, a hazai ökumenikus tanács. „A csúcsokon járt”, miközben a legmélyebb megpróbáltatásokat hordozta. Gyermekei és első felesége halálát tekintve mindennap fekete öltönyt, a gyász színét viselte, de soha nem vigasztalanul. Szeretetteljes, nyitott szívű ember volt, ha beszélgetett valakivel, mindig mosoly volt az ajkán. Itthon az ateizmus árnyékában, az egyházpolitika zűrzavarában ugyanúgy prédikált és imádkozott mindennap, ahogy társai tették. Neki mindenki a testvére volt és a barátja. Ezt az érzelmet nem kreálta vagy nem befolyásolta sem az azonos, sem az eltérő hitvallásúak felé.

A Habán alkotóházat missziós szándékkal hozta létre Bódis László nyugalmazott lelkipásztor testvér Monorierdőn, hogy a különböző művészeti ágak iránt elkötelezett környékbeliek, amatőrök és szakképzettek, fiatalok és idősebbek, az alkotás örömével megáldottak találkozzanak, és a szakmai eszmecserék, gyakorlatok közben ne csak szakmáról essék szó, hanem Istenről és az ő igéjéről is.

2018. július 15-én mint Viczián János volt munkatársa és a kitüntető bizalmat élvező szerző Monorierdőn mutattuk be az új könyvet keresztény alkotóknak, művészeknek, költőknek, fafaragást tanuló serdülőknek, remekműveket készítő fiataloknak. A kiállítóteremben szobrok, festmények, lánc ékszerek között beszélt a nagyszerű kötet. A háromsoros japán haiku epigrammák szerzője mellett a magyar népművészetek képviselői között egy világpolgár szavait örökítette meg a könyv.

Az igehirdető a könyv szerkesztője volt, aki Viczián János beszédének fonalát követve mondta el az ige üzenetét. Nem akarta elveszteni a szerző egyéniségét, de hordozni akarta a saját személyében rejlő Isten-arcúságot is. Jó volt hallani az egyik fiatal művésztől, hogy ő a sajátságos művészetéhez a biztatást „onnan felülről” kapta. Egy másik résztvevő, aki virágkötő, arról beszélt, hogy nem véletlenül jött el, mert élete egy nehéz percében személyesen tapasztalta meg Isten segítségét. Szívében visszhangzott az igehirdetés textusa, a 91. zsoltár üzenete. Érdemes hát mindig valami jobbat várni életünkben annál, mint amit eddig kaptunk.

Ételosztás a kőbányai Baptista Szolgáltató Centrumban

Kutiné-Ádám Szilvia, a szolgáltató központ vezetője mutatja be az augusztus elejétől működő élelmiszerprogramot a Baptista Szeretetszolgálat Maglódi úti intézményében.

Lelkipásztor-beiktatás és bemerítés Őrbottyánban

„Isten jó, és jó dolgokat tesz!”

Gyülekezetünk 2017 augusztusa óta imádkozott új lelkipásztorért, akinek megérkezéséig Sellyei Imre testvért, a Vácegresi Baptista Gyülekezet lelkipásztorát kértük fel ügyintézőnek. Imre testvér készségesen vállalta a feladatot, és hűségesen végezte ebben az átmeneti időszakban az úrvacsoraosztás, a szerda esti bibliaórák, a gyülekezeti órák és az elöljárósági alkalmak vezetését, valamint a lelkigondozást.

Habár ez időszak alatt több lelkipásztor testvér vendégszolgálatát hallgattuk meg és áldást nyertünk belőlük, sokunkban kialakult és összecsengett az a gondolat, hogy Isten jó terve lehet, hogyha közöttünk ezután pásztorként szolgálna Imre testvér. Isten elé vittük közös látásunkat, szavazásunk után pedig vezetőink megkérték Sellyei testvért is, keresse Istenünk akaratát. Ő úgy kapott vezetést, hogy elfogadja gyülekezetünk hívását.

Végül 2018. május 27-én, vasárnap hálatelt szívvel ünnepelhettük Imre testvér beiktatását. Újvári Ferenc egyházkerületi elnök testvér vezette az alkalmat, melyen Papp János egyházelnökünk igehirdetéssel szolgált. Vendégünk volt korábbi szeretett lelkipásztorunk, Kotán Béla, valamint id. Kulcsár Tibor, Sinkovicz Sándor, dr. Urbán Gedeon lelkipásztor testvérek és a társegyházak lelkészei. Köszöntést mondott a Vácegresi Baptista Gyülekezet képviseletében ifj. Garai Árpád gyülekezetvezető testvér.

Egy héttel később, június 3-án újabb örömünnepre gyűlhettünk össze, amikor hat fiatal testvérünk bemerítkezett.

Daku Sándor 13 éves korában került nevelőanyjához Őrbottyánba, és azóta járt gyülekezetünkbe. Az elmúlt évben a baptista nagytáborban érintette meg Isten, felismerte hibáit és bűneit, amelyeket akkor lehetőség volt fizikálisan is a keresztre szegezni – ez mélyen megérintette őt, és megtérésre indította.

Váriné Sipos Hanga Réta keresztény lelkészcsaládban nevelkedett, de már kétgyermekes anya volt, mikor Isten rávilágított számára, hogy életének nemcsak néhány részét, hanem teljes életét, lényét kell átadnia Istennek.

Pénzes Ildikó 25 évesen, egy húsvéti estén megnézett Passió film közben kapott Istentől érintést, mélyen átérezve személyes bűneit és a bűnbocsánat feletti örömet.

Híri Otília, Antal Dorina és Guti Nóra története nagyon hasonló: hívő baptista szülők gyermekeiként nevelkedtek, és már gyermekként átérezték bűneiket. Istenhez mégis 15–16 évesen, a 2017-es baptista nagytáborban és az azutáni időszakban kerültek közelebb és tértek meg.

Hálásak vagyunk új testvéreinkért is! Köszönjük, ha a testvérek osztoznak örömeinkben. A rendelkezésünkre álló információk szerint a mai Őrbottyán területén már nagyjából 136 éve élhetnek baptista hívő testvérek, imaházunk is több mint 125 éve állhat Isten kegyelméből. Adja az Úr, hogy országa tovább növekedjen bennünk, közöttünk és körülöttünk!

Az Őrbottyáni Baptista Gyülekezet közössége nevében:

„híradók”

Kroó Norbert és Kamilla gyémántmenyegzője Kispesten

Dr. Kroó Norbert fizikusprofesszor 60 évvel ezelőtt kötött házasságot Kroó (Harsányi) Kamilla középiskolai tanárnővel a Kispesti Baptista Gyülekezet imaházában. Ettől kezdve egyre gyarapodó családjukkal együtt ennek a gyülekezetnek voltak hűséges szolgáló tagjai mind a mai napig.

Házasságkötésük 60. évfordulóját 2018. július 29-én a kispesti gyülekezetben ünnepelték meg népes közösség körében. Dr. Mészáros Kálmán, a gyülekezet lelkipásztora a 60. zsoltárból olvasott köszöntésül egy alkalmi igét:

„Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk végbe.” (Zsolt 60,14)

Ezt követően a gyémántmenyegzőjüket ünneplő Kroó házaspár szólt a közösség tagjaihoz bölcs tanácsokkal, Isten és egymás iránti hűséges életre bátorító üzenettel. A gyülekezet nevében Mészárosné dr. Seres Leila lelkipásztorné köszöntötte az ünnepelteket. Soli Deo gloria!

 

Hajnali gondolatok

A Duna Tv Hajnali gondolatok című műsora életünket segítő, a napot elindító útravaló a hét minden napján.

Az 2018. augusztus 3-i adás vendége Barbarics Péter, a Baptista Oktatási Központ kommunikációs vezetője.

Bemerítés Pilisen

Öröm volt a mennyben, öröm volt a pilisi gyülekezetben 2018. április 2-án, húsvéthétfőn, mert három fiatal, Antal Benjámin, Vince Dávid és Vince Gábor bizonyságot tett Jézus Krisztusba vetett hitéről a bemerítés által.

Vár az Isten családja!

Egy nappal nemzeti ünnepünk előtt, augusztus 19-én, vasárnap Tahi táborban a hegyen 9.30-tól összevont fúvósok várják az érkező testvériséget.

Tahiban a buszparkolóból a tábor kisbuszával is fel lehet jutni a táborba mindazoknak, akik távolsági busszal érkeznek, illetve lent a nagy parkolóban hagyják az autójukat. A tábori busz 9.00-kor indul. Erről további információ kérhető Uzonyi Norberttől (+36 20 822 8560).

Délelőtt

10.00-tól közös énekléssel és imaáhítattal kezdődik az együttlétünk, miközben gyermekfoglalkozás indul a Jeruzsálemben. Majd riportokat hallgathatunk először Hegedűs Ádámmal, a Bibliai Családi Park menedzserével, valamint a tordasi Bokros családdal. Az igehirdetés fő témája: „Isten alkotása a család”, az igehirdetés szolgálatát Papp János egyházelnök testvér végzi.

Ebédszünet

Fakultatív programokat is tervezünk az ebédszünetben a közösségépítés mellett:
– Bemutatkozik a Bibliai Családi Park
– Fórumbeszélgetés és előadás a nevelőszülői hálózatról
– Kézműves és egyéb kiállítások, könyvvásár.

Ebédet otthonról is hozhatunk magunkkal, illetve rendelésre is lehetőség van: egytálétel rendelhető aznapra itt!

A nap folyamán kávé és víz vásárlására is lehetőség lesz.

Délután

14.30-tól ismét a fúvósok gyűjtik egybe a tábori gyülekezetet.
15.00-tól közös éneklés, hálaadó ima magyar nemzetünkért szóban és nemzeti himnuszunkkal énekben is. Majd családok bemutatkozásai következnek a színpad előtti kanapékon, például a Győri családé Pécsről, illetve a nevelőszülői hálózaté. Igehirdetéssel Zvonimir Janecic szerb baptista egyházelnök szolgál közöttünk, témája: „Isten családja az egyház”.

Találkozzunk vasárnap Tahiban!

Önkénteseket keresünk a Tahi konferenciára!

Baptista Könyvesbolt a Tahi konferencián

Énekeljünk Tahiban a mennyei Jeruzsálemről!

Énekeljünk Tahiban a mennyei Jeruzsálemről!

A csodálatos örökkévaló otthonunkról szóló alábbi ének magyar szövege az idei nyári Egyházzenei Tanfolyamon született, szerzői Oláh Gábor és Tóka Szabolcs tanár urak. Dallamát Sir Charles Hubert Hastings Parry angol zeneszerző írta, aki 1848-ban az Egyesült Királyságban született, és éppen száz éve, 1918-ban halt meg ugyanott.

Biztatjuk a gyülekezeteket, a testvéreket, tanuljuk meg már otthon ezt az éneket, hogy együtt énekelhessük Tahiban augusztus 19- én! Azok se maradjanak ki, akik esetleg nem tudnak részt venni az idei konferencián, hadd váljon közkinccsé közösségünkben ez a bátorító, vigasztaló, gyönyörködtető ének!

Kérjük meg az Egyházzenei Tanfolyamról hazatérő növendékeket a gyülekezetben, hogy legyenek segítségünkre a megtanulásában, illetve meg is hallgatható a tanfolyam kórusának előadásában a záró istentiszteletről készült videó végén.

Az ének az Egyházzen Tanfolyam növendékeinek előadasában:

Az ének kottája letölthető pdf formátumban:

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?
Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [200.62 KB]

Önkénteseket keresünk a Tahi konferenciára!

Önkéntesek jelentkezését várjuk a 2018. augusztus 19-én, vasárnap tartandó országos Tahi konferenciára!

10.00–17.00 óráig lenne szükségünk segítőkre a Bibliai Családi Park játékainak működtetéséhez, a gyerekek terelgetéséhez!

Középiskolásoknak közösségi szolgálatról igazolást tudunk adni!

A jelentkezéseket a baptist@baptist.hu e-mail-címre várjuk! A tárgymezőbe kérjük írja be: „Tahi önkéntes”!

Vár az Isten családja!

PAX TV – sátoros evangélizáció Pencen – 2018 augusztus

Hírösszefoglaló a Pencen megrendezett sátoros evangélizációról. A 26 perces filmet a PAX TV sugározza 2018. augusztus 7-én, a Békesség Hírnöke című baptista magazinban.