Látni – magyarul. Aki nem magyar nyelvű, nem érti pontosan ezt a kérdést: „Látod, milyen vagy?!” Arra gondolhat, hogy belenézek a tükörbe, látom, milyen vagyok. Pedig itt nem a szemmel való látás fontos, hanem az értelemnek a „belelátása”, önvizsgálati jelleggel. Megvizsgálom magam, és felismerem valamely nyilvánvaló hibámat.
Egy másik! „Na, nézzenek oda!” Itt is átvitt értelme van a szónak. Nem azt kérem, hogy jól nézz meg valamit, hanem felhívom a figyelmedet, hogy mit teszel egy bizonyos ügyben vagy területen. Én nem helyeslem a dolgot, azért mondom a figyelmeztetést.
Lát. Néz. Lám! Meglát. Lenéz. Fölnézek rád. Elnézem a hibáidat. Megszemlélem a festményt. Belátom a bűnömet. Kilátás: reményteljes jövő. Kilátó: magaslat, hogy többet lássak magam körül. Átlátok rajtad, vagyis tudom, miben spekulálsz. Ellátom szeretteimet élelemmel. Előrelátó vagyok: gondosan kiszámítom a következő lépést, tennivalót, költséget. Állnak az álnokok az ülnökök vizsgáztató tekintete előtt. Az elnök igazságot hirdet ez ügyben. Belátásra jutnak az elítéltek. Így több kilátásuk van a jövőt illetően. Ellátták a bajukat, van mitől félniük. – Nézegetem e sorokat, és arra sikerült felfigyelnem, hogy igen színes nyelv a mi nyelvünk.
Bibliai látások
A Biblia első mondatainak egyike ez: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” Úgy értem: Isten konstatálta, összefoglalva megállapította, hogy tökéletes, sikeres műről van szó.
Van a lát igének egy jövő felé forduló jelentéstartalma is. Látás, látomás, elmélyült szemlélet arról, ami lesz, ami bekövetkezik vagy bekövetkezhet. Nem véletlen, hogy a bibliai próféták „látó emberek”. Szemlélik a jövőt, elmondják látásukat, felkészítenek arra, ami lesz vagy lehet. A „lehet” arra vonatkozik, hogy ha a látás negatív tartalmú, akkor őszinte belátással és életváltozással van módja a hívő embernek a változtatásra. A jövő ugyanis előfeltételekhez köti magát.
Bűnben élek, s láthatom majd, hogy büntetés következik. Ez a bűn zsoldja. De ha látok, belátom bűnömet, és megváltozik az életem. A jövőm is változik, mivel Isten a szeretet Istene. Megbocsát, elhárítja a veszedelmet, változtat a jövőmön. A jövőbeli büntetés ugyanis a jelenben megtörténhető felismerés függvénye. Ha keményszívű maradok, akkor áll elém a kérdés: „Látod, milyen vagy?!” Ha a látást belátás követi, akkor biztos lehetek benne, hogy meg fogom látni Isten gyönyörű szeretetét, irgalmát, atyaságát.
A látó embernek előzetesen meg kell ismernie bizonyos törvényeket, szabályokat, a törvényadó Isten személyiségét, az ő terveit az emberrel és az emberiséggel. Egyúttal a bűn törvénykönyvében olvasható és tapasztalható lényeg, hogy amit megláttam, egyrészt megszabadulok attól, ha bűn, illetve gyakorolom azt, ami isteni tanítás, rendelet, törvény, akarat, elvárás és előbb-utóbb gyönyörűség is.
Az első nagy lépés nem egyéb, mint a kis Sámuel határozott válasza az őt megszólító Isten felé: „Szólj, mert hallja a te szolgád!” Olyan felülről jövő üzenetet kap az ifjú templomszolga, melyet egyelőre még meg sem tud érteni ez a fiatalember. De ez a „látás”, vagyis Isten terve a jövő szempontjából nagy, súlyos teherként nehezedik Sámuel vállára. Látás, látomás, jövendőmondás – ez az új út, melyen őt Isten vezetni kívánja.
Olvastam egy pásztorfiúról, akire hatalmas juhnyájat bízott a gazdája. Egyik oldalon a szinte beláthatatlan puszta, másik oldalon pedig egy tölgyerdő. „Őrizd ezeket az értékes négylábúakat! Van itt három betanított kutya, ez meg itt egy kipróbált pásztorbot. Csak akkor használd, ha egyik-másik bajba kerül. A bot végén erős fémkampó. Az engedetlen birka lábát ezzel elkapod, és szépen megmagyarázod neki, hogy kell viselkedni.
A puszta felől kiéhezett kóbor kutyákra lehet számítani, az erdőben pedig a vadőr farkast észlelt. Légy éber és bátor! Számíthatsz a béredre és a jutalomra is.”
Azzal kezdte a bátor legény, hogy a legelő legmagasabb pontján egy hosszú póznát ásott le szilárdan, tetején egy szurkos szalmabálával. Ha bármi súlyos probléma adódnék, azt meggyújtja, és a füstjel majd értesíti a gazdát a bajról.
Másrészt kiválasztott egy különálló, magas tölgyet. Az lesz majd a „látófa”! Egy bizonyos magasságban lenyeste a lombos gallyakat, hogy jó legyen a kilátás. Kényelmes helyet is készített magának. Ott fog majd vigyázni a „látó ember”, vagyis ő maga. És ha majd jönnek az éhes fenevadak, észreveszi, és bottal a kezében, a kutyákkal maga körül – így várja és veri vissza a támadást.
Nagyon tetszik nekem ez az elnevezés, hogy „látó ember”. Arra gondolok, hogy egy lelkipásztornak a legtalálóbb megjelölése lehet: látó ember.
Amikor elhívott az Úr, és rám bízta a lélekmentő szolgálatot, súlyos és kemény feladat nehezedett a vállamra. Évente megemlékeztem attól kezdve a bemerítkezésem napjáról.
Szívesen visszatekintek az embert próbáló szolgálat kemény esztendeire. Felidézem mindig a régebbi ígéreteimet, fogadkozásaimat, és átgondolom, miben mulasztottam, miben kell magasabb fordulatra kapcsolnom látó és imádkozó „motoromat”.
Előretekintés
Idézem az isteni ígéreteket, melyek azoknak adattak, akik hűek és engedelmesek akarnak lenni, és – talán – azok is maradnak. Egyre inkább meg akarom érteni a jeleket, melyek a jövendő gyors érkeztére figyelmeztetnek. „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!”
Szolgálati időm évtizedeiben én is találkoztam hamis ál-Krisztusokkal. Háború (világháború) dúlt, amikor fiatalon már eldőlt a szívemben, hogy követem és szolgálom Jézust.
Nemzet nemzet ellen támadt. A forradalom évében avattak fel egyházi elöljáróim a lelkipásztori szolgálatra. Mindinkább tapasztaltam, hogy megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. Nem kellett kimennem a világba, hogy mindezekkel találkozzam, a valóságot megtapasztaljam, mert a sátán a gyülekezetek belső szeretetrendjét is igyekezett megzavarni, s volt úgy, hogy fáztam a kihűlt szívű atyafiak között.
Azt is át kellett élnem, hogy a gyermek az apja-anyja ellen támad, mert értelmetlennek gondolja a mi életfelfogásunkat, döntéseinket és a tékozló fiakat hazaváró naiv optimizmusunkat.
Nemcsak távolról szemléltük az igei összefoglaló szerinti állapotot, hanem egyre gyakrabban hallom magamtól is, hogy az utolsó időket éljük, éli közösségünk, éli a világ kereszténysége. Mint „látó ember” nem tehetek egyebet, csupán azt, hogy látom, megrendülök, borzongó hittel szemlélnem kell, hogy a nyájat körülvették a kártevők. Botot nem akarunk használni, a szeretetünk viszont mintha elégtelen lenne, hogy győzelmesebb imaharcot vívhatnánk a ránk éhezett sátáni, vad erőkkel szemben.
„Látó emberekké” avatott szolgatársaim! Emlékezzünk közösen a több ezer évvel előttünk szóló látótársunkra, Ezékiásra! Látomást kapott. Megrendült a fájdalomtól és a gyásztól, amikor letette őt a Szentlélek egy csontokkal borított, hatalmas völgy kellős közepébe. Felső parancsra körbe kellett járnia az egész csontmezőt… Meghökkent az égi Úr kérdésére: Életre kelhetnek ezek a csontok? – Csupán ennyi az ő könnyes válasza: Ó, Uram! Uram! Te tudod!
Megvallom drága mennyei Atyám előtt, hogy én is csak ennyit mondhatok…
Abban a vonatkozásban azonban szent bizonyosság van a szívemben, hogy Jézus Krisztus ígérete olyan fundamentuma a jövőnknek, melyre az ő megváltottai száz százalékra biztosan ráállhatunk. Ezt mondta, ezt ígérte, így lesz bizonyosan:
„Íme! Én veletek vagyok a világ végezetéig!”
Válaszígéretem nekem is ugyanez: Veled maradok, Krisztusom, világom, életem végezetéig! – Ámen!
A hálaadónap délelőttjének egyik különös momentuma volt, amikor hét várandós kismama és születendő gyermekeik életéért, illetve a gyülekezet három éven aluli kisgyermekeiért adhattunk hálát.
