Az embert az örökkévaló Isten közösségi életre teremtette. Ő maga is egy csodálatos szellemvilágban, kimondhatatlan boldogságban létezik a Szentháromság kebelében, az angyaloktól, mennyei lényektől körülvéve. Ennek a fizikai szemünk előtt láthatatlan világnak fő jellemzője a szeretet! Magának az embernek a teremtése Isten szeretetkiáradásának eredménye. Istenképűségünkből fakad az, hogy kaptunk valami nagyon értékeset az Örökkévaló jelleméből, hogy tudunk mi is szeretni! Sajnos volt egy olyan szépséggel, hatalommal felruházott szellemi lény, aki szembeszállt teremtőjével, és ezzel végzetes ítéletet vont magára: ki lett taszítva Isten csodálatos világából, sőt végképp elvesztette azt a képességet, hogy szeretni tudjon! Gonosz lényének eredménye rövidesen megmutatkozott már az Édenben, amikor a teremtés koronáját bűnre csábította. El is hangzott felette az ítélet: „az asszony magja fejedet tapossa”, igaz, az is valós kijelentés: „te pedig a sarkát mardosod”!

Kedves nemzettársaim!

Kodály Zoltán egy alkalommal azt mondta: „Lehet zene nélkül élni, csak nem érdemes.” Nos, ezt a hitélet nyelvére lefordítva úgy lehetne megfogalmazni: lehet Isten nélkül élni, csak nem érdemes, mert üresen, Isten kegyelmétől megfosztva kell egy napon átlépnem a túlsó partra. Oda viszont csak a halhatatlan szellemi dolgokat visszük magunkkal. Földből formáltattunk, földhöz ragadt gondolkodásunk, az anyagi dolgok felé orientálódunk… de végül is hosszú távon mi a haszna az embernek abból, amit „összekapart” egy életen át? Mert amikor utolsót dobban a szív, egy szempillantás alatt elszakad a ragasztó, ami az anyagi dolgokhoz kötött. Végül is amit pénzen meg lehet vásárolni, az mind itt marad! Nem hiába figyelmeztet Isten igéje bennünket:

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7)

Jézus a szívek ajtaja előtt áll, csendesen zörget, és csendesen ajtónyitásra vár. Szívem ajtaját csak én nyithatom meg.

Drága magyar testvéreim!

Jézus Krisztus egy alkalommal belépett Péter hajójába, onnan tanította hallgatóit, majd ezt követően megkérte Pétert, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálót halfogásra. Péter elmondja, hogy egész éjjel dolgoztak, sikertelenül, a hálók üresen maradtak. Ennek ellenére egy kulcsfontosságú mondat hagyja el ajkát: „De a te szavadra, Uram, a tengerbe vetem a hálót.” Igen, mivel engedelmesen megtette, amit Jézus kért tőle, csodát látott, a halak tömege került a hálóba. Mondhatta volna: Uram, fáradtak vagyunk, időszerűtlen, kérünk egy más időpontot… Volt egy sorsdöntő helyzet az emberiség életében, amikor Noé 120 évig építette a megmentés bárkáját. Isten türelmesen várt, ennek ellenére több állat menekült meg, mint ember. A bárka építésének keményszívű szemtanúi kívül maradtak. Végül a bárka ajtaját nem Noé, hanem Isten zárta be! Amit pedig Isten bezár, azt ember nem nyitja meg! Alapvető feladatunk tehát végezni, amit a fenti ige megfogalmaz: „hirdesd az igét, állj elő alkalmas és alkalmatlan időben”, nem kényeskedni, fintorogni, mert időnk véges! Adja Isten, hogy a mi drága magyar népünk ragadja meg a lehetőséget, amíg a kegyelem ajtaja nyitva áll!

Bátkai Sándor
(Arad)