Kezdőlap Blog Oldal 478

Hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest, 2019. december 19., csütörtök (MTI) – Csaknem hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze az  Cipősdoboz-akció keretében a jótékonysági programot 16. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat.

Adventi gondolatok jelnyelven

A templomba járás többé nem csak rendes szokás

Krisztián testvérünk vallásos családban nőtt fel, és a gyülekezet előtti bizonyságtételében így gondolt vissza erre 2019. december 8-án a debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet bemerítési istentiszteletén megosztott bizonyságtételében:

„Nálunk a faluban ugyanolyan volt a templomba járás, mint elgereblyézni az utcát a ház előtt: kötelezően rendes szokás…”

Megtudhattuk, hogy a puszta vallásosság nem változtatta meg Krisztián életét, ugyanakkor mindig tudta, hogy Istennek lennie kell. Később felesége, Anita segített neki Isten keresésében, amikor együtt jártak a hajdúböszörményi Agapé gyülekezetbe, amelynek Anita bemerített tagja volt.

Gyülekezetünkbe egy ismerősük hozta el őket, aki nem tagja közösségünknek. Mintegy három éve látogatják az istentiszteleteket és a házicsoportos alkalmakat. Bekapcsolódtak a Felfedező csoportba is, amit azok számára tartunk, akik a Bibliát és Istent szeretnék jobban megismerni. Krisztián bizonyságtételében elmondta, hogy ez idő alatt jutott élő hitre.

Tóth Sándor lelkipásztorunk a vízbe merülés előtt összefoglalta a Biblia tanítását a bemerítés igazságáról, ugyanakkor idézte a II. sz. elején keletkezett Didakhé – ami a 12 apostol tanítása alapján összeállított irat – ide vonatkozó részletét is. Kiemelte, hogy a fejleöntést is csak a tudatosan hitre jutott, hitükről vallást tevő testvérek esetében alkalmazták abban az esetben, ha nem állt rendelkezésre a bemerítéshez elegendő víz, például a sivatagos területen.

Elmondta továbbá, hogy a kézrátétel során kifejezzük, hogy a bemerítéssel testvérünket Isten családjába és közösségünkbe fogadtuk be. Kézrátételes imában a gyülekezet vezetői kérik Isten Szent Szellemét, hogy töltse be testvérünket, és hogy adassék számára természetfeletti, kegyelmi ajándék Isten szolgálatára. Mint például bátorítás, Szentlélek által vezetett imádkozás, amely által a hívő ember isteni beavatkozást élhet át a szolgálatában.

Krisztián testvérünk vallást tett arról, hogy önként, szabad akaratából kéri a bemerítést, és mindhalálig követni kívánja Jézus Krisztust mint Urát és Megváltóját.

Az örömteli és az Úr dicsőítésétől hangos vízbe merülést követően dr. Lakatos Péter szabadkeresztyén lelkipásztor testvérünk hirdette Isten örömhírét a Szent Szellemmel teljes életről, ami evangélium volt a megfáradt és ellankadt régi hívők, és az élettől elgyötört, Krisztust még nem ismerő, de Istent kereső hallgatók számára is.

Krisztián testvérünk nyomozóként dolgozik, és elmondta, munkájában is megtapasztalja az Úr áldását, vezetését. Mióta Krisztust követi, a felderítettségi mutatója 100%-os, amiért Istennek ad hálát. Munkája során és a magánéletben is tapasztalja, hogy Isten gyűlöli a bűnt, de szereti az embert. Isten gyermekeként többször is átélte már, hogy az Úr megmentette az életét.

Istentiszteletünket agapé közösséggel zártuk, amikor minden kedves jelenlévőt megvendégeltünk a gyülekezet tagjai által elkészített étellel.

Minden egyes Istenhez forduló testvérünkért és csodájáért hálásak vagyunk Istennek, így Krisztiánt és családját is nagy szeretettel, boldogan fogadtuk az Új Remény Baptista Gyülekezetben.

Szabóné Vali
Új Remény Baptista Gyülekezet, Debrecen

Jubileumi hálaadó ünnep Bécsben

Jubileumi hálaadó istentiszteletre és történelmi megemlékezésre kaptunk megtisztelő meghívást az Ausztriai Baptista Szövetség vezetőségétől és a 150. jubileumát ünneplő Bécs-Mollard Gassei Baptista Gyülekezet lelkipásztorától, Ditrich Fischer-Dörltől.

Baptista magazin 2019. december

Baptista magazin
2019. 12. 15.
Duna Televízió

Miért utazik Magyarországra valaki a világ másik végéről, hogy hajléktalan emberek között szolgáljon? Egy törékeny asszony hogyan tartja kézben ezt a csöppet sem könnyű területet?

Ott volt-e Isten a török börtönben Andrew Brunson lelkipásztorral, amikor élete legsötétebb óráit élte át?

Papp János egyházelnök beszél arról, hogy sikerült-e erősebbé kovácsolni a baptista közösséget az elmúlt évben, és mik a törekvéseink a jövőben.

Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket, kérjük, a musorok@baptist.hu e-mail-címre küldjék.

Nemzeti Tehetség Program pályázati hírek, Baptista Tehetségpontok sikerei

2019. szeptember 15-ig volt lehetőség pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Nemzeti Tehetség Program pályázataira. Tizenhárom intézményünk 24 komplex tehetségsegítő programmal közel 40 millió forint támogatásra pályázott.

Karácsonyi célgyűjtés a pilisvörösvári imaház építésére

Pilisvörösváron 2005-ben kezdődött gyülekezetplántáló misszió a bicskei és szentendrei gyülekezetek összefogásával. Az MBE közgyűlése 2014-ben fogadta el a Pilisvörösvári Baptista Közösség csatlakozását.

Erőnk forrása

Hálaadó istentisztelet a debreceni Szappanos utcai baptista gyülekezetben a Talentum Baptista Általános Iskola ötödik születésnapja alkalmából, adventtal kapcsolatos stúdióbeszélgetés Tóth Sándor lelkipásztorral, és adventi gondolatok Pafkó Tamás lelkipásztor tolmácsolásában.

Bemerítés a Váci Baptista Gyülekezetben

Adventünk második vasárnapján nemcsak Jézus visszajövetelére készülhettünk, hanem bemerítési ünnepségre is. A délutáni istentisztelet keretében hét fehérruhás állt Isten és a gyülekezet előtt, hogy bizonyságot tegyen hitéről, megtéréséről.

Missziói együttműködésről szóló megállapodás

A 2019–2020-as tanév őszi szemeszterének utolsó akadémiai istentiszteletén – 2019. december 8-án – fontos mérföldkőhöz érkezett a Baptista Teológiai Akadémia és a Nap Utcai Baptista Gyülekezet.