Mike Sámuel
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
A szülőképes gyülekezet
„Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.”
„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” – mondta Jézus Krisztus. Jézus Krisztus nem vallást alapított teológiai dogmákkal, gondos szervezéssel, az egyházi tantételek és a szertartások, az egyházi szervezet kiépítésével. Jézus Krisztus életet – felülről való, örök életet – hozott azok számára, akik felismerték, hogy első szüleink örökségeként valamennyien a kárhozatot jelentő halál állapotában jöttünk ebbe a világba, és hittel ragadták meg Jézus Krisztust, az ő szavait, és az életet jelentő megváltását.
Jézus Krisztus személyének, megváltásának és tanításának elfogadása nem egy hitvallás, és nem egy vallási szervezet elfogadását jelenti, hanem életet a halálból, üdvösséget a kárhozatból, az örök élet élő reménységét és örömteljes bizonyosságát most és azonnal. Ezzel együtt természetesen bűneink bocsánatát, a megigazítás hófehér öltönyét, a bennünk lakozást vevő Szent Szellem által megvalósított új és örök élet örömteli bizonyosságát. Az üdvösség nem a halál után lesz a miénk, hanem csak azoké lesz, akik már a földön megnyerték és benne élnek.
A Krisztus elfogadása utáni mindennapi életünk legnagyobb ajándéka a krisztusi életprogram ezen a földön, amelybe Isten a Szent Szellem által beavat. Szellemi hatalmat ad országának építésére. Felruház kegyelmének ajándékaival, melyek által alkalmassá tesz meglátni és elvégezni azt a küldetést, amelyet ő reánk bíz a gyülekezetben, a családban, a világban. Emberek felé való szolgálat ez, emberek mentése az üdvösségre, és a gyülekezet – Krisztus testének – építése, hogy alkalmassá legyen küldetésének betöltésére. A felülről való élet bennünk létének jele az, hogy túlárad, arra késztet, hogy add tovább, másokat is segíts – Krisztus által – az üdvösségre.
A szülőképes gyülekezetben nem vallásos emberek növekednek, hanem újjászületnek az emberek, akik természetes missziós küldetésüknek tartják és munkálják is, hogy minél több ember újjászülessen, és ennek gyümölcseként új gyülekezetek is szülessenek. A mi országunkban is sok olyan település van még, amelyben nem él és nem működik evangéliumi gyülekezet.
Közlemény a Békehírnökről
A baptista közösség 125 éves lapja a koronavírus-járvány okozta veszély miatt 2020. március 25-től nem kerül postázásra az előfizetők számára. A döntés visszavonásig érvényes. Erről egyházunk operatív tanácsa döntött 2020. március 24-i tanácskozásán.
Meddig tart még?
„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?” (Zsolt 13,2)
Ezt a kérdést gyakran tesszük fel manapság mi is. Meddig tart még, hogy növekszik a megbetegedések és a halálozások száma? Meddig kell még rettegni a megbetegedéstől? Meddig tart még, hogy nélkülöznünk kell a személyes találkozásokat? Meddig kell még a diákoknak online tanulniuk? Meddig kell még „home office”-ban dolgoznunk? Folytathatnám a kérdések sorát. De jól láthatóan ezekre most még nincsenek válaszaink.
Célszerűbbnek tűnik tehát egy másik oldalról megközelíteni a problémát. Mégpedig Isten oldaláról. A 13. zsoltárban Dávid négyszer teszi fel a kérdést Istennek: meddig még?
Először azt kérdezi, hogy vajon Isten végleg megfeledkezett róla, hiszen már olyan hosszú ideje tart a megpróbáltatás. Úgy éli meg ezt az időszakot, mintha Isten elfordította volna tőle az arcát. Bizonytalan benne, hogy meddig marad még nála hívatlan vendégként az aggódás, meddig hatalmaskodhat még rajta az ellenség. Most talán jobban meg tudjuk érteni Dávid tusakodásait, mert mi magunk is hasonlókat élünk át. Egy másik zsoltárban pedig így könyörög a zsoltáros:
„Kérlek, ne fordítsd el arcodat, mikor bajok vesznek körül.” (Zsolt 102,2)
Az ószövetségi hívő ember láthatóan úgy fogta fel a megpróbáltatásait, hogy Isten – egy bizonyos időre – elfordította tőle az arcát. Ha pedig Isten megvonta tőle a védelmét, ha levette róla áldó kezét, akkor hamar fizikai és lelki krízisbe került! Meglepő, hogy mennyire hasonló módon gondolkodik az ember, éljen akár az ó- vagy a legújabb korban. A zsoltáros azt mondja:
„míg jó dolgom volt, azt gondoltam, nem tántorodom meg soha.” (Zsolt 30,7)
De sokan élnek és gondolkodnak így ma is. Amíg körülveszi őket Isten kegyelme, addig az életük csúcsán érzik magukat, de amikor elfordítja tőlük Isten az arcát, halálra rémültek.
Mit lehet tenni ilyen megrendült állapotban?
Meg lehet sokszorozni az erőfeszítéseinket, hogy ezáltal legyűrjük a félelmet. Lehet úgy is tenni, mintha nem félnénk, de ezt senki nem hiszi el nekünk! Lehet a bennünk feltorlódott összes frusztrációt kivetíteni azokra, akik a közelünkben vannak. Lehet megfogalmazni vádló kérdéseket: hol van ilyenkor Isten? De lehet önvizsgálatot is tartani, szembenézni a saját tetteink következményeivel. Mert miért gondolja azt az ember, hogy büntetlenül hághatja át Isten törvényét, kezelheti félvállról az igazságot és a jogosságot?
A vetés és aratás törvénye (Gal 6,8) érvényben van! Amikor Isten népe – a világos parancs ellenére – nem különült el az ország pogány népeitől, és nem törekedett szent életre, hanem inkább átvette azok utálatos szokásait, hűtlenné lett Istenéhez. Hűtlenségük következtében pedig sok nyomorúság szakadt a nyakukba.
Keresve a válaszokat álljon most itt egy részlet Ezsdrás bűnbánati imájából. Ez jó példa arra, hogy mit lehet tenni ilyen megrendült állapotban. Milyen lelkület az, amely a megoldás, azaz Isten felé vezet bennünket. Ezsdrás így imádkozott:
„Ó Istenem, a tekintetemet sem merem rád emelni, annyira szégyellem magam! Igen, szégyellem magam, mert bűneink egészen elborítottak bennünket, és vétkeink az égig érnek! Ősapáinktól fogva mind a mai napig egyre csak halmoztuk bűneinket – s ezek miatt zúdult ránk annyi büntetés. Idegen királyok uralkodtak rajtunk, utolért bennünket a kard és száműzetés, kiraboltak és megaláztak bennünket – és mindez még ma is így van.” (Ezsd 9,6–7; EFO)
Richard Wurmbrand: Beszédek a magánzárkában
Engem vonzanak azok az irodalmi művek, amelyek az emberi élet szélsőséges helyzeteiben születtek, íródtak. Szakdolgozatom témája is Márai ostrom és háborús naplója volt. Másrészt életem nehéz időszakában fordultam az irodalom és az írás felé. Mégis ez a koronavírusos világ bezártsága késztetett arra, hogy elolvassam Richard Wurmbrand Beszédek a magánzárkában című kötetét (Budapest–Kolozsvár: Harmat–Koinónia, 1996).
Jelenlegi élethelyzetünkben sokkal könnyebben tudjuk magunkat beleképzelni a szerző helyzetébe, aki 14 évet töltött börtönben, először a nácik, majd a kommunisták börtönében. Először zsidó származása, majd másodszor evangélikus lelkészi szolgálata, Krisztusba vetett hite miatt. Elzártsága most valamilyen módon hasonlatos a miénkhez.
Épp ezért válhat számunkra értékes szöveggé. Azért, mert ráébredhetünk, hogy a mi jelenlegi néhány hetes bezártságunk nem valamiféle beláthatatlanul hatalmas büntetés, ami kizárólag minket ért el. Másrészt olvashatjuk egy olyan testvérünk bizonyságtételét, aki hosszú, néha végtelennek tűnő bezártságát önmaga számára elmondott prédikációk elmondásával és azok memorizálásával (is) oldotta fel. Ezeknek az igehirdetéseknek egy válogatását olvashatjuk ebben a kötetben. Itt nem a gyülekezetét bátorítja a kitartásra és a Krisztusban való megmaradásra, hanem önmagát. Wurmbrand beszélget a lelkével, ahogy a zsoltárostól mi is tanultuk. Nem mi vagyunk a legjobb hallgatóságunk. Mégis mindig elsősorban magunkhoz beszélünk. Erre nagyszerű példa ez a könyv.
A prédikációk nem a klasszikus formát követik, nincsenek textusok, nincsenek jól szerkesztett pontok, nincsenek alkalmazási ötletek a hallgatóságnak, sem a ma oly modern kihívások. A szerző egy helyen viccet mesél Istennek, és utána magyarázza el, miért nincs igaza a viccnek. Sok idézetet használ nem mindig keresztény szerzőktől, idéz a Kabbalából és máshonnan is. Vagyis elég eklektikus, és néhány következtetése, gondolata akár megdöbbenthet, és akár meg is botránkoztathat, mert nem mindenben felel meg a mi dogmatikus, jól szabott, minden helyzetre gondosan kiválasztott és kicsiszolt gondolatainknak. Azért, mert egy hívő ember zilált, de Istenben bízó szavait olvashatjuk. Néha szükségünk van ilyen szavakkal való szembesülésre. Néha nekünk is ilyeneket kell kimondanunk.
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.”
Már a mi nemzedékünk is tudja, hogy mit jelent az idők gonoszsága. Talán elődeink példája segít a Krisztusban való megmaradásra.
AlapVető 3. évf. 6. szám
Mint minden, a legújabb szociális módszertani hírlevél is főleg a koronavírusról szól: módszertani központunk szociális szolgáltatásoknak írt általános tájékoztatóját adjuk közre.
Beköszöntő
Békehírnök, békehírnök!
Megjöttél hát valahára?
Érkezésed annyi lélek
Régen oly epedve várja.
Isten hozott, Isten hozott!
Örvendünk, hogy itt vagy köztünk,
Látogass csak mennél többször,
S el ne válj óh soha tőlünk!
Emlegettünk vajmi sokszor:
Csak már egyszer ide jutnál,
S magyar népnek kedves nyelvén
Sok jó dolgot újságolnál.
Elkészültünk, hogy mi neked
– Tehetségeinkhez képest –
Pártolóid leszünk mindig,
Megtesszük, ami szükséges.
És ha ellenséged támad,
Amely utaidat állja,
A békesség fegyverével
Lépünk érted szent csatába.
Vagy ha szükség fenyegetne,
Intésedre készen állunk,
Megkönnyítni érkezésed:
A mi igaz kívánságunk.
Oh mert tudjuk, hogy viszont te
Adsz nekünk majd tápot bőven,
Jézusunkról, Mesterünkről
Beszélsz hozzánk sokat híven.
Gyermekünknek fogsz majd hozni
Vasárnapra szép leczkéket
És megmagyarázod vélök
Nekünk is a szent igéket.
Békehírnök! Békehírnök,
Légy tisztedben dúsan áldott!
Légyen gondod vigasztalni
Itt s ott a hívő családot!
Cs. A.
(Békehírnök, I. évf. 1. sz. március 15., címlap)
Isten éltessen, Békehírnök!
A Békehírnök első száma 1895. március 15-én jelent meg 500 példányban. A lap kis alakú (A5), 16 oldal terjedelmű, kéthetenként megjelenő kiadvány volt. Alcíme: Folyóirat vasárnapi leczkékkel.
Maszkot varrnak
A járvány elleni védekezés támogatására több baptista gyülekezet nőtestvérei fogtak védőmaszkvarrásba.
Tikos Adina a selypi baptista gyülekezetből a hatvani kórház sebészetére viszi be az elkészült maszkokat, illetve a Benczúr utcába is küldött Paróczi Anita kérésére.
Vasné Tóth Ildikó és a Debreceni Baptista Gyülekezet nőtestvérei a debreceni kórház sebészetét és szívsebészetét támogatják maszkjaikkal.
Domokos Eszter vezeti az egriek misszióját szintén a hatvani kórház javára.
A kiskunhalasiak a Filadelfia idősek otthonának varrnak.
Szegeden Palatinusz Lászlóné Ibolya vezetésével a szegedi klinika részére varrnak.
Békéscsabán Bálintné Nóvé Noémi koordinálja a munkát, ők a gyulai kórházat támogatják.
Szigetszentmiklóson Paróczi Anita irányítja a védőmaszkok készítését. Ők is a kiskőrösi idősek otthona részére juttatják el a támogatást.