Közgyűlési és választási közlemény
A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel 2020. március 31-i ülésén úgy döntött, hogy az április 25-re meghirdetett választóközgyűlést egy évvel elhalasztja, 2021 áprilisában kerül megtartásra. Az akkor megválasztandó tisztségviselők mandátuma a választási ügyrend értelmében négy évre szól, tehát 2025. május 14-ig tart majd.
A kovász végzi a dolgát
Amikor először összekevered a lisztet, a vizet és a kovászt, látszólag semmi nem történik. Egy ragadós masszát kapsz, amit a kezedről is alig tudsz levakarni.
Kinek lenne kedve megenni???
Aztán néhány óra múlva odamész a kelesztőtálhoz, és azt látod, hogy kezd megváltozni. Kicsit nagyobb, nem annyira ragad már, de még mindig nem ennéd meg…
Ha türelmetlen vagy a hajtogatások között, odamész és megint azt látod, mintha semmi nem történne… talán azt érzed, nincs ennek semmi értelme, nem fog sikerülni…
Eltelik néhány óra, lehet, közben kicsit meg is feledkeztél róla… Leveszed a kendőt, és valami nagyon mást találsz ott a tálban.
Megnőtt, megváltozott, ki van cserélve.
A kovász végzi a dolgát.
Vigyázol rá, óvatosan kiveszed, demég jön egy drasztikus rész. Be kell kerülnie egy 250 fokos sütőbe, és ott elidőzni kicsit a melegben.
Közben tovább dolgozik a kovász, és a tésztád már teljesen máshogy néz ki. Megtelik élettel, és eléri a végleges formáját.
Kiveszed a sütőből, és végre elkészült a kenyered, amely alkalmas arra, hogy mások jóllakjanak belőle.
A Lukács 13-ban Jézus arról beszél, hogy az Isten országa olyan, mint a kovász. Munkálkodik bennünk, megnő, és elvégzi a teljes változást az életünkben.
Amikor „ragadós tészta” időszakod van, gondolj arra, hogy Isten egy tökéletes kenyeret szeretne belőled is formálni, csak hagyj egy kis időt arra, hogy munkálkodjon az életedben!
Kedves Énekes Testvéreim, Kedves Zenekedvelő Barátaim!
Közeledik a 2020. évi Bach: János-passió kitűzött előadásának időpontja. Máskor ilyenkor már nagy buzgósággal és izgalommal készültünk a hangversenyre, most meg semmi. Úgy érzi az ember, mintha elvettek volna tőle valami nagyon értékeset, mintha valami általunk nem szabályozott erő belerondított volna az életünkbe.
Már több mint 20 éve működtünk közre az Alföldy–Boruss Csilla református orgonaművész és karnagy testvérünk által megálmodott Kelenföldi Barokk Esték sorozatban, az idén meg csak gondolhatunk rá és hálát adhatunk az eddigiekért. A van, a lehet mindig akkor hiányzik, mindig akkor értékelődik fel, amikor elveszítjük.
De talán valamit az is jelenthet, ha végiggondoljuk a nagyheti eseményeket, különösen J. S. Bach János-passiója alapján!
Ebből az oratóriumból világosan kiderül, hogy milyen sokat jelent a mű szövege, és hogy mi a tehetség, az értékes zene, amikor szinte megjelennek előttünk a bibliai események. Bach hihetetlen érzékenységgel, hihetetlen megoldásokkal írta meg az Úr Jézus szenvedéstörténetét. Bátor volt ábrázolni az események végletes epizódjait, az egyes szereplők karaktereit és a korálokat éneklő gyülekezet imádságos lelkületét. Ezek a korálok – miközben mindig időben csatlakoznak az éppen akkor történő cselekményekhez – átmossák az azokat éneklők lelkületét, és mindig valami jó érzületre, életünk megoldatlan kérdéseire keresik a válaszokat.
Emlékeztetőül vázlatosan hadd emeljek ki néhány részletet!
1. A nyitókórus – mintha a világ összes könnye hullámozna a zenekarban, és a kórus pedig előre dicséri Krisztusát a majdan megtörténtekért.
2. Az evangélista – miközben narratív szerepet játszik – szövege végig a Bibliára épülő igehirdetés.
3. Az eseményeket megszakító csodálatos áriák megállítják a zenehallgató embert is, és ha komolyan azonosulni tud azok szövegével, akkor fel kell ismernie, hogy ez rólam szól, ezt helyettem éneklik!
4. Bach nem fél a csúfolódók ábrázolásától, sőt az elvakult és felbujtott tömeg eszét vesztő indulataitól sem; szinte naturálisan közli azt a torz lelkületet, amely „feszítsd meg!” kiáltásokkal akarja Jézust elveszejteni.
Itt megjegyezném, hogy az oratórium aranymetszésénél van egy gyönyörű korál (E-dúrban), amelyik a szenvedés esszenciáját fogalmazza meg:
„Te fogságoddal, Jézusunk, az üdv hozzánk jött el.
A börtönöd a trónusunk, a jámboroknak menhely!
Mert ha nem lennél szolga te, mi szolgák lennénk
örökké!”
Ezt a korált ugyanolyan zenei anyagú tételpár öleli előtte és utána, amelyek a „feszítsd meg” motívumokat és a császár előtt képmutató szervilis magatartást írja le. Ami különleges ezekben a tételekben, hogy míg az első tétel g-mollban kezdődik, különböző hangnemeket érint – köztük a már említett korált is, a második tételpár utolsó „feszítsd meg” kórusa Cisz-dúrban záródik.
Nos ez miért érdekes? Azért, mert a Cisz-dúr 7# előjegyzése azt jelenti, hogy a skála minden foka kap egy keresztet, az előadók nemcsak játsszák és éneklik a „keresztre vele” indulatot, hanem látják is. Milyen mély gondolat!
5. Amikor a részeg pogány római katonák sorsot vetnek Jézus köntösére, Bach igen találóan utal a pogány szellemiség „szakrális” voltára. Tudjuk, hogy a zenében a 3-as lüktetés, a „tempus perfectum” mindig a Szentháromságra utalt, Bach tehát a 3-as lüktetésű tétellel az ő pogány gondolkodásukra utalt. Ők abban hittek.
Érdekes még ebben a tételben a kockával történő sorsvető gurítások zenei megoldása a guruló tizenhatodokkal, és a szólamok egymásutáni belépése pedig a játékban részt vevő különböző katonák megszólaltatása.
6. Amikor Jézus megszólítja anyját, és a szeretett tanítványra bízza, egy olyan korál jön, amely akkor, azóta és mind a mai napig érvényes, jó megfogadni, az emberi kapcsolatok egészséges és szeretettel teli megvalósítását ajánlja.
7. Nem lehet szó nélkül átlépni a híres „Es ist vollbracht” („Elvégeztetett”) áriát. Jézus immár teljesen egyedül elért az út végére, nem érnek fel hozzá a kereszt alatt állók hangjai, tudja, hogy vége, és maradék erejével mondja a Mindenhatónak, hogy „Uram, elvégeztetett!”. A szaggatottan megjelenő altszólista szüneteit egy „gambaszóló” köti össze, amelyik a szenvedő Jézus fájdalmas megszólalását egy mérhetetlen síró dallammal illeszti a szituációba. A tétel közepén azonban hirtelen egy győzelmi zene jelenik meg (akár Händel muzsikája is lehetne), mintha az ember megkönnyebbülve mondaná: „Ím, Júda hőse győzött már! Nagy harcot zár!”
8. Talán megemlíteném még a zárókórust és a zárókorált (pedig annyi minden lenne még!).
A zárókórus egy mérhetetlenül méltóságteljes gyászmenet, gyászinduló. Elkísérjük Jézust a sírhoz.
De nézzünk csak oda! Gyászinduló ¾-ben? Igen. Mert aki meghalt, az nem más, mint a Szentháromság egyik személye. Megint utalás a 3-as lüktetéssel erre a tényre.
Ha itt lenne vége a János-passiónak, akkor is csodálatos lenne, de a mű végén felcsillan a feltámadás fénye. Olyan a zárókorál, mintha akár az éneklők, akár a hallgatók együtt emelkednének fel a menny felé!
Kedves Kórustársaim! Kedves Olvasóim!
Próbáljátok – akár a nálatok levő kotta lapozgatásával is – újra átélni J. S. Bach zenéjének és lelkületének segítségével Jézus szenvedésének az útját, és őszintén helyezzétek el magatokat ebben az egész emberiséget megváltó történetben!
Mindenkinek félelemmentes és békességes húsvéti ünnepet kívánok!
Oláh Gábor
karnagy
Mi Isten országa, és hogyan épül? 2020. április
A hónap igéje
„Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)
A hónap gondolata
Isten országa nem olyasmi, aminek a felépítését te magad végzed. Még akkor sem vagy képes megtenni, ha ismered a Biblia alapján Isten országának jellemzőit, törvényeit. És akkor főképp nem, hogyha valaki megtanított arra, hogyan építsd Isten országát.
Miért van mégis sokakban az a gondolat, az a szándék, hogy felépítsék Isten országát? Egyszerűen azért, mert elméjüket megragadta Isten országa nagyszerűségének víziója. Olvasták, hallották, hogy Isten országa „igazság, békesség és öröm” – ahogy Pál apostol is írja. Úgy gondolják, ha erre törekednek, ha ezt megélik, azzal Isten országát építik fel. Természetesen dicséretes ez az igyekezet, és az emberi közösségekben van annak haszna, ha tagjai eleve jóra törekednek. De ez kevés ahhoz, hogy Isten országába belépj – ahogy Jézus is állítja a bölcs tanítóval, Nikodémussal való beszélgetésében. A vezető zsidó ember nem érti Jézust, nem érti, hogy mi is Isten országa, és azt végképp nem, hogyan épül az az ország.
Mi Isten országa? Az a valóság, ahol minden tökéletesen az ő rendje, éltető Lelke által működik, hiszen abban Isten maga uralkodik. Ki foghatja fel ezt a valóságot, ki láthatja meg? Akit Isten Lelke újjászül, újjáteremt – mondja Jézus Nikodémusnak. Abban az emberben Isten országa kezdődik, mert Isten uralkodik benne, a Szentlélek élteti, működteti belülről. És ez képessé teszi arra, hogy a külső világban, a környezetében is meglássa Isten országát, az ő uralmát. És ezért is tud úgy viselkedni, mint aki benne él Isten országában. Mert valóságosan benne él! Erről beszél Jézus a mustármagról, a kovászról szóló példázataiban is. Azt állítja, hogy amennyiben Isten országa áthatja az ember lelkét, annak ereje kiteljesíti a jóban őt magát, és végül önmagán túl áthatja a környezetét. Így épül Isten országa: a megtért, az újjászületett embereken keresztül építi Isten maga.
Mit tehet akkor az ember?
Először is meg kell térnie, hinnie kell Jézus Krisztusban, hogy a Szentlélek újjászülje.
Másodsorban engednie kell a Szentlélek hatásainak magában. Keresnie kell Isten közelségét. Szüntelenül imádkoznia kell, folyamatos kapcsolatot tartania Istennel. Keresnie kell szüntelen a szívében és a környezetében Isten országának mozzanatait. Kezdje napját az Úrral, és igyekezzen a közelében maradni egész nap.
Harmadsorban pedig hirdesse Isten országát – hiszen ő már látja –, hogy másokban is felébredjen a keresés vágya. Az beszéljen Isten országáról, aki már ott van, mert az hiteles lesz. Hát így épül Isten csodálatos országa közöttünk, emberek között.
A hónap gyakorlata
Napról napra keresd magadban és keresd a világban Isten országát, országának jeleit, bizonyítékait!
A hónap imája
Jó Atyám, Istenem, mutasd meg nekem mindennap bennem és körülöttem a te országodat! Mert hirdetni akarom, és úgy akarok róla beszélni, hogy mindenki érezze, hogy valóság. Ámen.
Vajon hogy lehet túlélni, megélni ezt az időszakot?
Olyan időszakban élünk, amikor kizökkentünk a megszokottból, vasárnaponként hétről hétre imaházba jöttünk, testvéri közösségben éltünk, amikor találkoztunk egymással, kezet fogtunk, megöleltük egymást, és boldogan mondtuk, hogy az Úr áldjon meg. Egy ideje korlátok közé kerültünk. Vajon hogy lehet túlélni, megélni ezt az időszakot?
Mi okból? Vagy mi célból?
„Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.” (RÚF)
„És mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ézs 53,4; Károli)
Hogy juthattunk ide, ahol tartunk a koronavírus-járvány okozta állapotban? Hogy történhetett meg? Hol szabadultak el a vírusok? Kik nem figyeltek eléggé? Miért voltunk ennyire felkészületlenek a járvánnyal szemben? Milyen társadalmi berendezkedés vezetett szükségszerűen ide? Milyen súlyos mulasztások vagy akár bűnök következménye mindez? És még számtalan kérdés forrong a fejekben, a közösségi médiában, a hírcsatornákon.
Vannak, akik a szabad mozgást, a nemzetközi üzleti utazgatást, a turizmus fékezhetetlen vonulását okolják, mivel így képtelenek voltunk elzárkózni saját országainkba, sőt keresztül-kasul terjesztettük a vírust a világban. Így lett Európában Tirol az egyik sötét folt, ahonnan a turisták vitték tovább a kórt, mint a cukrot.
Vannak, akik az élelmiszer-higiéniai hiányosságokat okolják sok-sok országban. Hiszen a vuhani húspiacon elképzelhetetlen állapotok uralkodtak.
Vannak, akik a G5-rendszert okolják, amely még nem ismert hatással lehet az emberi szervezetre.
Vannak, akik a víruslaborokat okolják, ahonnan szerintük bármikor kiszabadulhat a halál, sőt feltételezik, hogy esetleg ezt egyes szervezetek tervszerűen végzik is.
Vannak, akik az egészségügy és a járványügy állapotát okolják, hogy az emberek nincsenek felkészítve a járványok érkezésére.
Vannak, akik a gazdasági és pénzügyi vezetőket; vannak, akik a multikat; vannak, akik a nagy befektetőket okolják, akiknek szerintük az emberek nem érdekesek, csak a profit.
Vannak, akik a politikusokat okolják, akik – szerintük – jobban elkötelezettek a gazdaság mindenáron való fejlődéséért, mint az emberi életek védelméért.
Vannak, akik az emberi bűnök térhódítását okolják, elsősorban keresztény tanítók némelyike. Szerintük ezt egyértelműen bizonyítja a rossz térhódításának statisztikai emelkedése: egyre többen vannak a börtönökben, egyre több a rossz házasság, egyre több a pedofil, egyre több az emberellenes bűncselekmény, egyre több az abortusz, egyre többen korruptak stb. Tehát ez Isten csapása, amit a bűnös emberiség gonoszsága váltott ki.
Könnyű a Biblia ókori járványtörténeteire hivatkozva a mostanit is Isten jogos csapásaként magyarázni. Könnyű ezt mondani az interneten, könnyű ezt mondani a szószéken, mert „a távolból könnyű bátornak lenni” – ahogy az omaha mondás is tartja. Aki szerint az emberek konkrét bűnei a felelősek a csapásért, annak ott kell beszélni, ahol az történik: a bűnözök között, a megromlott házasok otthonában, a pedofilok, a tolvajok és a korruptok között… Hiszen hogyan hallanák meg a változás szükségét, ha nem nekik mondják. Az interneten keresztül és a szószékről igen biztonságos bátornak lenni. De a probléma, hogy az érintettek nem hallják meg.
Mindez természetesen nem csupán a vallási tanítókra áll. Azokra is, akik a szabad kereskedelemben, a turizmusban, a G5-rendszerben, a víruslaborokban, az egészségügy működési hiányosságaiban, a multikban, a gazdaságban látják a fő okokat. Aki biztos abban, hogy jól látja az okokat – hiszen újra és újra hangot is ad ennek –, ha ember, tegyen a változásért, ne pusztán beszéljen róla! Ha azt mondja, nincs abban a helyzetben, akkor hozza magát helyzetbe: tegye magát cselekvő emberré! És ha a változások cselekvő részesévé teszi magát, akkor kiderül majd, hogy helyesen látta-e a teendőket. Ez a bátorság.
Sokan voltak a történelem során, akik látták a bajokat, de nem arra vártak, hogy a szerintük felelősök majd tesznek valamit, hanem ők maguk lettek a „változás”. Mert nem csupán véleményük volt a felelősök feladatairól, hanem látták a szükséges és lehetséges lépéseket, amelyekben ők is képesek voltak a cselekvésre. És ezek az embertársaink nem mindig azok voltak, akiknek pozíciójuk volt. Amijük viszont volt, az a víziójuk, mint Albert Schweitzernek, mint Teréz anyának, mint Martin Luther Kingnek, mint…
Jézus maga is így gondolkodik. Tanítványai egyszer arról faggatják, hogy egy adott ember vakságának az oka mögött a saját bűnei vagy az ősei bűnei állnak-e. Jézus tagadja ezt a megközelítést. Azzal, hogy meggyógyítja végül a vakot, azt állítja, hogy sokkal fontosabb a bajban nyújtott segítség, mintsem hogy jól magyarázzuk-e az okokat.
Az apostolok sem a nyomort és annak okait értelmezik a júdeai éhség idején, hanem gyűjtést szerveznek a rászorultak számára. Ez már nem az ószövetségi próféták krízisértelmezése. Miért? Mert értelemszerűen már nem teokratikus társadalomban gondolkodnak, mint elődeik, hisz már nem abban élnek.
Magától értetődő, hogy a járvány végén – mert reményeink szerint lesz vége – az élet minden területén majd szembe kell néznünk a következményekkel, a hiányosságokkal, és el kell kezdenünk bátran a valódi újragondolást: hogy elkezdjünk máshogy gondolkodni, mint eddig, másképp érezni, mint eddig, és másképp élni, mint eddig. Ebben lesz dolga az állami vezetésnek, és lesz dolguk az egyházaknak, lesz dolguk a gazdaság és a pénzügy főszereplőinek, lesz dolguk az intézményeknek, de még a civileknek is. Hogy ki-ki folytathatja-e azt, amit eddig csinált, Isten és emberek előtt jó lelkiismerettel, vagy változás kell.
Most tehát ott tartunk, hogy a „Mi okból történt mindez” kérdésünk helyett a „Mi célból történt mindez?” kérdésre adjunk cselekvő választ. Nagy kísértés okokat kutatni akkor, amikor a cselekvésnek van itt az ideje. De ki találja meg a magáét? Boldog az az ember, aki megtalálja.
„Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét élvezhetik.” (Ézs 3,10)