Mi okból? Vagy mi célból?

„Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.” (RÚF)

„És mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ézs 53,4; Károli)

Hogy juthattunk ide, ahol tartunk a koronavírus-járvány okozta állapotban? Hogy történhetett meg? Hol szabadultak el a vírusok? Kik nem figyeltek eléggé? Miért voltunk ennyire felkészületlenek a járvánnyal szemben? Milyen társadalmi berendezkedés vezetett szükségszerűen ide? Milyen súlyos mulasztások vagy akár bűnök következménye mindez? És még számtalan kérdés forrong a fejekben, a közösségi médiában, a hírcsatornákon.

Vannak, akik a szabad mozgást, a nemzetközi üzleti utazgatást, a turizmus fékezhetetlen vonulását okolják, mivel így képtelenek voltunk elzárkózni saját országainkba, sőt keresztül-kasul terjesztettük a vírust a világban. Így lett Európában Tirol az egyik sötét folt, ahonnan a turisták vitték tovább a kórt, mint a cukrot.

Vannak, akik az élelmiszer-higiéniai hiányosságokat okolják sok-sok országban. Hiszen a vuhani húspiacon elképzelhetetlen állapotok uralkodtak.

Vannak, akik a G5-rendszert okolják, amely még nem ismert hatással lehet az emberi szervezetre.

Vannak, akik a víruslaborokat okolják, ahonnan szerintük bármikor kiszabadulhat a halál, sőt feltételezik, hogy esetleg ezt egyes szervezetek tervszerűen végzik is.

Vannak, akik az egészségügy és a járványügy állapotát okolják, hogy az emberek nincsenek felkészítve a járványok érkezésére.

Vannak, akik a gazdasági és pénzügyi vezetőket; vannak, akik a multikat; vannak, akik a nagy befektetőket okolják, akiknek szerintük az emberek nem érdekesek, csak a profit.

Vannak, akik a politikusokat okolják, akik – szerintük – jobban elkötelezettek a gazdaság mindenáron való fejlődéséért, mint az emberi életek védelméért.

Vannak, akik az emberi bűnök térhódítását okolják, elsősorban keresztény tanítók némelyike. Szerintük ezt egyértelműen bizonyítja a rossz térhódításának statisztikai emelkedése: egyre többen vannak a börtönökben, egyre több a rossz házasság, egyre több a pedofil, egyre több az emberellenes bűncselekmény, egyre több az abortusz, egyre többen korruptak stb. Tehát ez Isten csapása, amit a bűnös emberiség gonoszsága váltott ki.

Könnyű a Biblia ókori járványtörténeteire hivatkozva a mostanit is Isten jogos csapásaként magyarázni. Könnyű ezt mondani az interneten, könnyű ezt mondani a szószéken, mert „a távolból könnyű bátornak lenni” – ahogy az omaha mondás is tartja. Aki szerint az emberek konkrét bűnei a felelősek a csapásért, annak ott kell beszélni, ahol az történik: a bűnözök között, a megromlott házasok otthonában, a pedofilok, a tolvajok és a korruptok között… Hiszen hogyan hallanák meg a változás szükségét, ha nem nekik mondják. Az interneten keresztül és a szószékről igen biztonságos bátornak lenni. De a probléma, hogy az érintettek nem hallják meg.

Mindez természetesen nem csupán a vallási tanítókra áll. Azokra is, akik a szabad kereskedelemben, a turizmusban, a G5-rendszerben, a víruslaborokban, az egészségügy működési hiányosságaiban, a multikban, a gazdaságban látják a fő okokat. Aki biztos abban, hogy jól látja az okokat – hiszen újra és újra hangot is ad ennek –, ha ember, tegyen a változásért, ne pusztán beszéljen róla! Ha azt mondja, nincs abban a helyzetben, akkor hozza magát helyzetbe: tegye magát cselekvő emberré! És ha a változások cselekvő részesévé teszi magát, akkor kiderül majd, hogy helyesen látta-e a teendőket. Ez a bátorság.

Sokan voltak a történelem során, akik látták a bajokat, de nem arra vártak, hogy a szerintük felelősök majd tesznek valamit, hanem ők maguk lettek a „változás”. Mert nem csupán véleményük volt a felelősök feladatairól, hanem látták a szükséges és lehetséges lépéseket, amelyekben ők is képesek voltak a cselekvésre. És ezek az embertársaink nem mindig azok voltak, akiknek pozíciójuk volt. Amijük viszont volt, az a víziójuk, mint Albert Schweitzernek, mint Teréz anyának, mint Martin Luther Kingnek, mint…

Jézus maga is így gondolkodik. Tanítványai egyszer arról faggatják, hogy egy adott ember vakságának az oka mögött a saját bűnei vagy az ősei bűnei állnak-e. Jézus tagadja ezt a megközelítést. Azzal, hogy meggyógyítja végül a vakot, azt állítja, hogy sokkal fontosabb a bajban nyújtott segítség, mintsem hogy jól magyarázzuk-e az okokat.

Az apostolok sem a nyomort és annak okait értelmezik a júdeai éhség idején, hanem gyűjtést szerveznek a rászorultak számára. Ez már nem az ószövetségi próféták krízisértelmezése. Miért? Mert értelemszerűen már nem teokratikus társadalomban gondolkodnak, mint elődeik, hisz már nem abban élnek.

Magától értetődő, hogy a járvány végén – mert reményeink szerint lesz vége – az élet minden területén majd szembe kell néznünk a következményekkel, a hiányosságokkal, és el kell kezdenünk bátran a valódi újragondolást: hogy elkezdjünk máshogy gondolkodni, mint eddig, másképp érezni, mint eddig, és másképp élni, mint eddig. Ebben lesz dolga az állami vezetésnek, és lesz dolguk az egyházaknak, lesz dolguk a gazdaság és a pénzügy főszereplőinek, lesz dolguk az intézményeknek, de még a civileknek is. Hogy ki-ki folytathatja-e azt, amit eddig csinált, Isten és emberek előtt jó lelkiismerettel, vagy változás kell.

Most tehát ott tartunk, hogy a „Mi okból történt mindez” kérdésünk helyett a „Mi célból történt mindez?” kérdésre adjunk cselekvő választ. Nagy kísértés okokat kutatni akkor, amikor a cselekvésnek van itt az ideje. De ki találja meg a magáét? Boldog az az ember, aki megtalálja.

„Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét élvezhetik.” (Ézs 3,10)