Kezdőlap Blog Oldal 454

Interjú Mark Appletonnal

A képen Merényi Zoltán, Mark Appleton és Gáspár Botond
A képen Merényi Zoltán, Mark Appleton és Gáspár Botond

A 2016-os ApCsel 1,8 nemzetközi missziós konferencián részt vett Mark Appleton is az Amerikai Egyesült Államokból, aki a Billy Graham Evangelizációs Társaság (BGEA) internetes evangelizációs részlegének az igazgatója. Pár kérdést tettem fel neki – szigorúan online – arról, hogy miként lehet körültekintően szolgálni az interneten.

Mark Appleton

Ha internetes evangelizálásról beszélünk, szükséges-e gondolni arra, hogy miként lesz az elérésből elköteleződés?

Igen, teljes mértékben. Digitális felületen nagyon könnyű információt közvetíteni. Egyszerűen juttathatsz el sok embernek információt, vagy akár több ezer embert is cselekedetre bírhatsz online felületeken. Ha nem vagyunk körültekintően higgadtak, azt gondolhatjuk, hogy sokkal több embert értünk el, mint valójában. Meg kell fontolnunk, hogy a jó cselekedetre vezessük az embereket, és hogy értsék is azt, amit csinálnak, de még akkor is úgy kell számolnunk, hogy számításunk valóban képviselje azt a változást és megértést, amit remélünk. E szolgálat lényege az, hogy Isten változtassa meg az emberek szívét. Ez pedig nem mind a mi kezünkben van, de figyelnünk kell arra, hogy mit mérünk fel, és azt hogyan értelmezzük.

Ez nem egy egyedi probléma az online szolgálatban. Mindenféle szolgálatban előfordul, hogy az emberek nincsenek elkötelezve vagy nem hisznek Istenben úgy, ahogyan azt mi remélnénk. De ez az online szolgálatban jobban meglátszik, ugyanis az érintettek száma nagyobb, és így ez a kihívás jobban észrevehető. És az is igaz, hogy az internet mint anonim felület, ellentétben a többi online kapcsolatnál, ahol előnyös, itt hátrányt jelenthet abban, hogy az emberek könnyen elrejtőzhetnek.

A képen Merényi Zoltán, Mark Appleton és Gáspár Botond
A képen Merényi Zoltán, Mark Appleton és Gáspár Botond

Szükséges-e a BGEA speciálisan fiatalokat megcélzó módszere?

Való igaz, hogy az online szolgálat lehetőséget ad arra, hogy az előadásokat célzottan külön csoportoknak prezentáljuk, hogy jobban releváns legyen számukra. Viszont jelenleg nekünk nincsen olyan online szolgálatunk, ami külön az ifjúságnak szól. De a honlapunkra és a közösségi médiafelületeinkre is látogatnak emberek minden korosztályból, beleértve a fiatalokat is.

Hogy tapasztalod, eltérő az online evangelizálás módja, kivitelezése mondjuk az Egyesült Államokban és például Európában? Mennyire kell személyre, csoportokra, népekre vonatkozóan változtatni, alakítani az efféle missziót?

Számos tapasztalattal rendelkezünk mindenféle megközelítésben. Az angol nyelvű oldalainkat majdnem az egész világról látogatják emberek, és ez kihívást jelent, hogy hogyan tudunk mindenki számára releváns anyagot biztosítani. Amikor csak lehetséges, egy szolgálat mindig csak egy csoport embert célozzon meg, lehet ez területi, kulturális vagy érdeklődési kör szerint. A személyes kapcsolat alapú marketing egy olyan reklámfogalom, ami meghatározó az internetes misszióban is, és több sikert lehet vele elérni, mint nyíltan megosztani mindenkivel ugyanazt az üzenetet. Már alkalmaztuk mindkét megoldást, és tervezünk a jövőben is több ilyen célzott szolgálatot.

Hogyan érdemes keresztényként jelen lenni az online felületeken?

Az internet számomra egy digitális tér, eszköz, ahol az emberek most már léteznek. És nemcsak egy eszköz, hanem egy hely, ahol az emberek sok időt töltenek – munkával és szórakozással is, ahol vannak megszokott kommunikációs szokások, tendenciák. Én úgy gondolom, hogy a keresztényeknek úgy kell jelen lenniük online felületeken, ahogyan bárhol máshol is vannak, például a lakókörnyezetükben vagy a társadalomban. Nekik úgy kellene élniük, mint Jézus Krisztus megváltott követői, és mint akiket a Szentlélek vezet. Kifinomultnak és bölcsnek kell lenniük, és figyelniük kell arra, amit mondanak és ahogy mondják, mindig törekedni arra, hogy Krisztust képviseljék.

Végül pedig törekedni arra, hogy az evangéliumot megosszák online ugyanúgy, ahogyan készséggel megosztják azt személyesen.

Mik a meghatározó irányelvek a BGEA internetes evangelizációs csapatánál?

A küldetésünk, amit az önkéntesekkel együtt próbálunk elérni, a következő: Keresd Jézust (ez a szolgálat neve), kapcsolódj emberekhez az evangélium által, teremts online lehetőségeket nekik arra, hogy az evangéliumot elérhessék, megérthessék és alkalmazhassák az életükben.

Kapcsolódás – nem egyszerűen információkat szeretnénk közölni Istenről online, hanem azt szeretnénk, hogy az emberek tudjanak kapcsolódni ehhez és egyben keresztény emberekhez is ezzel kapcsolatban. Sokkal többre tartjuk azt, amikor az egyik önkéntesünk beszélgetni tud egy látogatóval, mint azt, hogy valaki megnézi az weboldalunkat.

Evangélium – a szolgálatunk középpontjában az áll, hogy mi az evangélium, és hogy ez hogyan érinti az egyes emberek életét. Nem csak azért vagyunk ott, hogy bibliai kérdéseket tegyünk fel, vagy hogy bátorítsuk a hívőket. Ezek persze nagyszerű szolgálatok, de evangelizáló szolgálatként arra próbáljuk fordítani az energiáinkat, hogy az evangéliumot hirdessük.

Elérhetőség – szeretnénk, hogy az emberek számára könnyen elérhető legyen az evangélium, és könnyen hozzá tudjanak férni. Ezért digitális eszközöket használunk, amiket ők is előszeretettel használnak a mindennapokban.

Megértés – szeretnénk ezt az üzenetet érthetően és egyszerűen átadni.

Alkalmazás – szeretnénk bemutatni számukra, hogy mit kezdjenek ezzel az üzenettel, hogyan feleljenek rá, és hogy mik legyenek a következő lépéseik.

Van-e valamilyen imakérésetek?

Az online világ folyton változik. Imádkozzatok értünk, hogy tudjuk egyszerűen alkalmazni az új lehetőségeket az emberek elérésére.

Álláskeresőknek szervez tréninget Veresegyházon a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió

Új esély tréning álláskeresőknek a Baptista Tevéleny Szerete Misszió szervezésében

Július 3-án Veresegyházon szervez Új esély tréninget a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió. A résztvevőket az álláskeresés folyamatára készítik fel annak érdekében, hogy magabiztosan tudják képviselni önmagukat a munkaerőpiacon. A tréning során az alábbi kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők:

Nehéz gazdasági helyzetben hogyan tudok munkát találni?
Milyen munkaerőt keresnek a cégek?
Hogyan állítsak össze önéletrajzot?
Mire figyeljek oda az állásinterjún?
Milyen egy online állásinterjú?

Az interaktív alkalomra minden korosztályból várják a munkakeresés előtt állókat. A tréningnek az Élő Remény Baptista Gyülekezet ad helyszínt (Veresegyház, Hajnal u. 2/a) július 3-án, pénteken 17–19 óráig.

A tréningen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a szervezők telefonon vagy online fogadnak:

Telefon: 06208864655

Lelkipásztorváltás a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetben

Dr. Steiner József lelkipásztor-búcsúztató istentisztelete a Tahitótfalui Baptista Gyülekezet alkalmán

Tudtuk, hogy bekövetkezik, mégis… Egyrészt szomorúak vagyunk, másrészt örülünk. Tudjuk, hogy mindkét lelkipásztor testvérünk tudása legjavával fogja szolgálni azon közösséget, közösségeket, ahová az Úr elhívta őket szolgálatra.

2020. pünkösdjén szolgált utoljára lelkipásztorunkként dr. Steiner József testvér.

A gyülekezet pásztorolását június 1-től átvette Váradi Antal lelkipásztor testvér, aki eddig is velünk volt mint beosztott lelkész.

Dr. Steiner József testvér ezentúl más helyeken fog szolgálni. A missziómezőn sok a munka, kellenek munkások, szolgálók. Isten erre a területre hívta el testvérünket. Most ott fog harcolni az élen, és hirdetni fogja az igét, az evangéliumot, hogy még sokan megismerhessék a mi Urunkat – általa is.

A TCM Nemzetközi Felekezetközi Tanítvány- és Vezetőképző Intézet professzoraként tanítja az elkötelezett lelkipásztorokat, testvéreket; a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatójaként pedig mindent, ami a misszióhoz tartozik, feladatának tekint.

Több mint öt évig szolgált gyülekezetünkben, teljes egyetértésben a vezetőséggel, a testvériséggel.

Találkozunk azért még vele a szolgálatban is és az életben is, hiszen itt marad a családdal.

Váradi Antal testvérünk pedig teljes mellszélességgel beleáll a szolgálatba itt a gyülekezetben.

Sok munka vár rá, de tudjuk, hogy Isten megáldja őt a szolgálatban, a vezetésben, a pásztorlásban.

Kívánjuk mindkét testvérünkre Isten gazdag áldását, megtartó kegyelmét, előrehaladást lelkiekben. Hisszük és tudjuk, hogy most azon a helyen szolgálnak mindketten, ahová Isten állította őket.

Mindenért pedig legyen egyedül Istené a dicsőség! Soli Deo gloria!

„Maga a békesség Istene pedig szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és ő meg is cselekszi azt!” (1Thessz 5,23–24)

Lepramisszió – júniusi körlevél

Tisztelt Támogatónk!

Nehéz hónapok állnak mögöttünk. Remélem, hogy egészséges Ön is, szerettei is! Szívből kívánom, hogy a mögöttünk álló, mindent átértékelő időszak sok értékes felismeréssel és tanulsággal gazdagítsa életét!

A következő szó a köszöneté! Nagyon, nagyon szépen köszönjük, hogy támogatóinknak a járvány idején is volt gondjuk a leprabetegekre, és biztosították az érdekükben végzett munkát! Ezt hálásan köszönjük a nevükben is!

Támogatóink jóvoltából eddig időarányosan tudtuk teljesíteni vállalásainkat. Nagyon számítanak ránk támogatottjaink! Félelmük, hogy mi lesz velük, ha a támogatók megfeledkeznek róluk. Az ő számukra ez az időszak sokszorosan nehéz! A leprabetegek világában a járvány számunkra teljesen elképzelhetetlen állapotokat teremtett. Alapvetően is életük sok megpróbáltatással teli, amihez járul most a járvány is! A zsúfolt Indiában, a még zsúfoltabb Bangladesben, a nyomorgó Afrikában most van növekvőben a fertőzés. Fel sem tudják mérni, el sem tudják látni azokat, akiknek erre szükségük van! Szívszakasztó hallani-látni kollégáink beszámolóit arról, hogy minden erőfeszítés ellenére is csak kismértékben tudják betartani a védekezés, távolságtartás stb. alapszabályait. A nigériai Karima így vall erről:

„A járvány még nehezebbé tette az életünket. Az, hogy nem mozdulhatunk ki otthonról, a teljes megélhetésünket érinti. Férjem alkalmi munkákból tartja el a családot, de most nem mehet sehová, tehát semmit nem keres! A Lepramisszió önsegítő csoportjától 2 éve megélhetési támogatásul egy terménydarálót kaptam, hogy 1 zsetonért másoknak is ledaráljam a gabonáját. A zsetonért a csoporton belül pedig tudok mást vásárolni, amire nekem van szükségem. De senki nem hozza a terményét, mivel ők sem mozdulhatnak ki! Mi lesz velünk, ha ez így folytatódik? A gyerekek is egyre türelmetlenebbek, és mindig éhesek! Tisztálkodni sem tudunk úgy, ahogyan kellene, mert ahhoz sok víz lenne szükséges és fertőtlenítő szerek. Nagyon nehéz…”

Mindezért hősies munkatársainkra még több teher hárul, és még többet vállalnak a megnövekedett kihívásokból.

A hétköznapok csendes hősei a leprakórházakban dolgozó nővérek is.
Megérdemlik a vastapsot!

Tisztelettel kérem támogatóinkat: maradjanak hűségesek a szenvedőkhöz! Tudom, hogy a mi hazánkban is megnövekedtek mindnyájunk terhei, de kérem: adjanak továbbra is helyet szeretetükben a leprabetegeknek és családtagjaiknak is! Szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk: Kongóban a szűrővizsgálatok végzésének folyamatos biztosítását, a műtéteket és a lelki – jogvédelmi – felvilágosító tevékenységet. Év elején elkészült egy kút is támogatásunkból, amely egyik projektünk területén három falu lakosságának biztosít egészséges, tiszta vizet! Kongói munkatársaink kérése alapján óriási szükség lenne további kutakra is, mivel a leprafertőzés (és sok más betegség és járvány) egyik előidézője éppen a tisztátalan víz! Az indiai Kalkuttában pedig különösen is a szemészeti osztály munkáját szeretnénk továbbra is támogatni.

Köszönöm, hogy igen sokan korábbi „csekkes” adakozóink közül legutóbb banki átutalással küldték adományukat saját vagy családtagjuk számlájáról. Kérjük, hogy a jövőben is, akik csak tehetik, ezt a közvetlen, egyszerűbb módot válasszák! Természetesen aki továbbra is sárga csekkünkön kíván vagy tud adakozni, hálásan köszönjük!

Kívánom, hogy Isten őrizze meg egészségét, életét! A közelgő nyárban pedig legyen alkalma pihenésre, erőgyűjtésre is!

Tisztelettel és szeretettel:
Riskóné Fazekas Márta igazgató

Gyönyörű nap virradt fel…!

…Énekeltük Őrbottyánban vasárnap a tó partján, amikor öt fiatal merítkezett be, így bizonyságot téve arról, hogy Isten bűnöket megbocsátó és szerető Atya az életükben.

Egyre égetőbb kérdések

John Stott könyvének újramegjelenése fontos és nagyon naprakész témákat dolgoz fel, hitünkkel teljes mértékben egyező módon.

John Stott Korunk égető kérdései című könyvének recenziója

Hogyan lehet releváns egy eredetileg 1984-ben íródott könyv 2020-ban, különösen is ilyen címmel: „Korunk égető kérdései”? A Harmat és a KIA kiadók együttműködésében megjelent kötet utánnyomásának ténye is azt mutatja, hogy bizonyos okok miatt ennyi idő elteltével is értékesek az anglikán lelkész és teológus gondolatai.

A műben körbejárt, környezetünkkel kapcsolatos, globális, társadalmi és személyes kérdések sora ma is a napi hírek javát adja közvetlenül vagy közvetett módon.

Neves gondolkodók és médiasztárok fogalmazzák meg véleményüket nap mint nap a túlnépesedés, a szegénység, a környezettudatosság, a munkanélküliség, a faji megkülönböztetés, a világméretű járványok, a terrorizmus, a nemi szerepek és a biotechnológia témaköreiben.

A szerző, John R. W. Stott (1921–2011) maga is átérezte annak súlyát, hogy műve több alkalommal és az első kiadás után több évtizeddel jelenik meg újra olyan témaköröket tárgyalva, amelyek folyamatosan változásban vannak. A harmadik angol nyelvű kiadáshoz írt előszavában ki is fejti, hogy az általa tárgyalt kérdések „súlypontjai időközben elmozdultak”, és nemcsak egy-egy országban, hanem világszinten is. Az aktualitást éppen ezért Stott azáltal is elő kívánta segíteni, hogy tíz szakértőt kért fel arra, hogy módosításokat javasoljanak minden fejezetben. A negyedik angol nyelvű kiadás szerkesztője Roy McCloughry, aki maga is író, képzett teológus, elsősorban a jelenkor társadalmi kérdéseivel foglalkozik számos könyvében. Ő további tanácsadásra és tartalomírásra kérte az egyes területek szaktekintélyeit. Ilyen például John Wyatt kutató, a londoni University College professzora, aki az orvosi etika, bioetika, mesterséges intelligencia és a kereszténység kapcsolódásának kutatója, és a témában igen keresett előadó. Jelen kötet Az új biotechnológia című fejezetét teljes egészében ő írta. Stott azonban minden javaslatot, tanácsot és bevonni kívánt írást megvizsgált, kijavított (amikor ennek szükségét vélte). Maga nem változtatott a véleményén a lényeges kérdésekben – írja a szerkesztő, megjegyezve, hogy ő viszont az említett szakértők segítségével sok változtatást eszközölt a művön.

Mindezek mellett ez John Stott könyve. Isten szolgájáé, aki nemcsak felekezete, hanem a globális evangéliumi mozgalom vezető teológusává és ikonikus alakjává nőtt.

Nem véletlen, hogy a Time magazin a rangos, „a világ 100 legnagyobb hatású személyisége” nevet viselő listájába sorolta. Mindezek oka a szerző jelen művét is jellemzi elejétől a végéig.

Ezt így fogalmazhatjuk meg: Stott munkásságában az elkötelezett, evangéliumi központú hit, és a szakértő bibliamagyarázat kapcsolódik egybe szépségesen. Ő sehol nem értelmezi rajongó módon a kortárs kérdésekhez kapcsolódó bibliai szakaszokat. Nem is erőltet bibliai textusokat kortárs témákra. Nem magyaráz bele igeversekbe olyan tartalmat, amely azoktól idegen lenne. Inkább a helyes gondolkodás kiformálódásában igyekszik segíteni, például azáltal is, hogy jó példát mutat a biblikus alapelvek fellelése és azok kortárs alkalmazása tekintetében. Így a személyes, Istenhez történő elköteleződését és Szentírás-központú, megalapozott és hiteles teológiai látását együtt élvezhetjük mindvégig az olvasás során, minden fejezetben. Odafigyelt arra is, hogy a jelen korunkban oly nagy feszültséget generáló témák körültekintő ismertetését elkülönítse saját véleményének kifejtésétől. Ennek érdekében a fejezetek objektív helyzetleírással indulnak, amely során a szerző visszafogja saját véleményének még csak az éreztetését is. Ezek után logikai és filozófiai összekapcsolással rámutat a dolog feszültségeire és morális, hitelvi viszonyulására.

Természetesen nem marad el a mindvégig Szentírás-centrikus, – ugyan higgadt, de határozott állásfoglalásokat tartalmazó – személyes véleményének kifejtése sem.

A mű több mint ötszáz, apró betűvel nyomtatott oldalt tartalmaz, és részletes (mintegy húszoldalnyi) név- és tárgymutatóval zárul. Nem alkalmaz lábjegyzeteket, ehelyett végjegyzeteket találunk mind a tizenhét fejezet után. A szerző fejezetenként akár 50–80 hivatkozást is közöl, amelyek gazdag gyűjteményt és forrást jelentenek minden olyan olvasónak, aki szeretne továbbkutatni az adott kérdésben. A kötet megérdemelt volna egy kemény borítást is, hiszen nem egyszeri olvasásnak szánt írás. A karakterek meglehetősen aprók, és nem túl élesek, így a több órán keresztül történő olvasás megerőltető a szemnek.

Az író négy részre bontotta művét. Az első a környezetünkkel való viszonyunkat tárgyalja három fejezetben: a keresztények társadalmi szerepvállalása, politikai alapállások, a bibliai üzenet komplexitása és az élet minden területére való vonatkozása, és a pluralizmus témái adják a fejezetek vázát. A második részben a jelenkor globális kérdései kerülnek megvizsgálásra a háború és béke, a teremtésvédelem, a szegénység és az emberi jogok kérdéseit tárgyaló fejezetekben. A harmadik rész társadalmi kérdésekre fókuszál: a munka, az üzleti kapcsolatok, etnikai sokszínűség és a rész zárófejezetében tárgyalt életviteli útmutatás (egyszerűség, nagylelkűség, megelégedettség). A negyedik rész a személyes kérdéseké: nők – férfiak – Isten, házasság – együttélés – válás, abortusz és eutanázia, az új biotechnológia és az azonos neműen kapcsolata. Végül Stott leírja következtetéseit, amelyekben keresztény vezetésre hív bennünket. Kifejti, hogy Isten minden hívőt bizonyos mértékű vezetésre hívott. Majd arra biztat, hogy Istentől vett jövőkép (látás) alapján, szorgalmasan és kitartóan dolgozzunk, úgy, hogy az valóban szolgálat legyen. Isten szolgálata egy olyan világban, amely éppen a tárgyalt területeken sodródik egyre távolabb Isten kijelentett akaratától. A könyv befejező témája a fegyelem, amit Stott vasfegyelemnek nevez. Ez óvhat meg bennünket a középszerűségtől. Az idős szerző különösen is a fiatalok felé kiált zárómondataiban: „Legyetek elszántak és vakmerők Istenért!”

A kötetet ajánljuk minden gyülekezeti és egyházi vezetőnek, lelkipásztoroknak, elöljáróknak, tanítóknak és igényes gyülekezeti tagoknak.

Fontos olvasmány mindenkinek, aki a kortárs missziológia kérdésköreiben kíván tájékozódni, alaposan végiggondolva azt, hogy az Istentől ihletett Írás miként igazíthat el bennünket jelen korunk meghatározó kérdéseiben. Fiatalabb generációkkal, egyházi múlttal nem rendelkező, a hit világa felé most érkező emberekkel foglalkozók számára kikerülhetetlen fontosságú, mintegy kézikönyvként is funkcionáló mű.

A Stott (és szerzőtársai) által felvetett kérdések nemcsak hogy ma is aktuálisak, hanem egyre égetőbb kérdések. Az elmúlt évtizedekben tapasztaltunk ugyan súlyponteltolódásokat, de ma is ezen topikok körül formálódik egy új, globális, a többségi társadalom által támogatott normalitás. A kötet legfőbb értékének azt tartjuk, hogy úgy mutatja be a Teremtőt, mint akit az egész világ – és annak minden területe – érdekel, mint aki a teljes emberiségről gondot visel, és mint akinek bonyolult világunk minden területe fontos. A szakrális és szekuláris egyaránt. Az író arra motivál és készít fel bennünket megragadó módon, hogy mi is képesek legyünk integráltan tekinteni életünk szent és világi dolgaira. Műve e miatt a szemlélet miatt is időszerű számunkra.

Tartsunk Stott-tal, és érett, bibliacentrikus gondolkodással ítéljük meg az „idők jeleit”, vessük össze Isten szavával, alakítsunk ki egy erre alapuló hozzáállást, és vezessük ezen kérdésekben is a ránk bízottakat! Legyünk jelen a világban, vállaljunk felelősséget a jelen társadalmi kérdésekben – hiszen ez ma is a Krisztustól kapott missziónk integráns része. A Korunk égető kérdései címet viselő kötet nagy segítségünkre lesz ebben.

Dr. Steiner József

A könyv megrendelhető:

Az Úr közel – a baptista egyház félórája – 2020. június 19.

Az Úr közel, a baptista egyház félórája 2020. június 19. 13:30, Kossuth rádió

Az adásban összefoglalót hallhatunk Mészáros Kornéltól, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkárától arról, hogyan kezelték a gyülekezetek, az intézmények a járványhelyzetet. Háló Gyula kommunikációs vezető beszél arról, milyen pozitív eredményei lettek a nehéz helyzetnek a kommunikáció területén. Beszélgetünk a Baptista Szeretetszolgálat munkájáról dr. Szilágyi Bélával, illetve az új elnök beiktatásáról is. Balogh Magdolnától, a Szegedi Ökumenikus Gospel kórus művészeti vezetőjétől megtudhatjuk, hogyan készül egy karanténdal, végül meghallgatjuk, mit mond a Biblia az Isten követéséről Boros Dávid igemagyarázata alapján.

Műsorvezető: Maria Bodó

Tartsanak velünk! Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.

Helyi Érték – Újpesti Baptista Gyülekezet

Több mint ezer kilométer – ennyit gyalogolt Rottmayer János, mire Hamburgból Magyarországra ért. Az ácsmester a gazdag kikötővárosban találkozott a bemerítkezés rítusát követő protestánsokkal. Itthon pedig már maga is hirdette az örömhírt. Ezzel kezdődött 1846-ban a baptisták legújabb kori történelme hazánkban. Az Újpest Média riportere ellátogatott az újpesti imaházba, ahol Mészáros Kornél lelkipásztorral és Tóka Ágoston orgonaművésszel beszélgetett.

Magyar baptista történészek videókonferenciája

A magyar baptista történészek legutóbbi, 2020. május 11-én megtartott tanácskozása mindannyiunk számára emlékezetes marad. A koronavírus-járvány miatti korlátozások meghiúsították azt a tervet, hogy személyesen találkozzunk, most legelső alkalommal a világháló igénybevételével láthattuk-hallhattuk egymást.

Érték a normalitás 1.

Azt hallom, hogy az USA több városában feloszlatják a rendőrséget, mert a „nép” veszi kezébe az irányítást. Nem kell rendőrség, ne hatalmaskodjanak.

Közben meg fosztogatásokról, önbíráskodásokról, zűrzavarról lehet képeket, videókat látni. Tüntetnek, gyújtogatnak már Európa több országában is egy eddig ismeretlen ember megölése kapcsán, miközben embereket, köztük rendőröket sebesítenek meg súlyosan. Történik mindez a szabadság nevében és érdekében, de eközben egyre többen érzik fenyegetve magukat.

Mi történik? Mi van a világgal? Megzavarodtak az emberek? Vagy mi maradtunk le valamiben?

Nem vállalkozom az okok, a politikai-gazdasági szálak, a lelki/ideológiai hatások elemzésére. Van véleményem, mint ahogy bizonyára legtöbbünknek. Csak felemelni szeretnék valamit: a normalitást.

Mert a normalitás érték.

Szerintem az a normális, ha nem üvöltözünk és verekszünk az utcán.

Szerintem az a normális, ha tiszteljük a felsőbb hatóságokat, köztük a rendőrséget.

Szerintem az a normális, ha elítéljük a bűnt, de nem úgy, hogy újabb bűnök sokaságát követjük el.

Szerintem az a normális, ha meghallgatjuk egymást, a hozzánk képest másként gondolkodókat is, és nem csak a magunk világában hergeljük önmagunkat és egymást.

Szerintem az a normális, ha szeretjük a békét, a rendet, a kölcsönös megbecsülést, és nem élvezzük a káoszt, a rombolást és az erőszakot.

Szerintem az a normális, ha meggondolatlanul nem általánosítunk és ítélkezünk sem az USA-ban (pl. a rendőrök fajgyűlölők, a feketék bűnözők stb.), sem itthon (pl. a gazdagok gonoszak, a cigányok bűnözők, a keresztények kirekesztők, a fiatalok lusták stb.).

Szerintem az a normális, ha minden embert tisztelünk, az életet megbecsüljük, és környezetünket, benne értékeinket óvjuk.

Szerintem az a normális, ha a férfi férfi, és a nő nő. A gyerek gyerek, aki nevelhető és nevelendő.

Szerintem az a normális, ha a házasságban a nő és a férfi szövetséget köt, és nem csak „együtt vannak”.

Szerintem az a normális, ha előbb van a holtomiglan-holtodiglan, mint az oá-oá.

Szerintem az a normális, ha vannak normák, köztük örök normák is, és nem mindenki maga dönti el, hogy számára mi az igazság és az érték.

Szerintem az a normális, ha van normaadó, Akit tisztelünk és – legjobb esetben – követünk.

Szerinted is?

Papp János egyházelnök