A járványhelyzet miatt az idei, Szilvásváradra tervezett táborunkat le kellett mondanunk, de kerestük a lehetőséget arra, ha rövidebb időre is, de együtt tölthessünk egy kis időt, hogy a közösségünket építsük egymással és Istennel.
A városunkhoz közel találtunk egy alkalmas erdei iskolát, ahol már régebben is táboroztunk gyermekekkel, és augusztus 14. és 16. között ebben a csendes környezetben, a Körös partján, az erdő közepén szerveztük meg gyülekezeti kirándulásunkat. A három nap során több mint 150-en vettek részt a rendezvényen Gyuláról és Sarkadról. Voltak, akik a táborban aludtak, mások napközben csatlakoztak hozzánk.
A hétvége fő témája a lelki ajándékok voltak. A cél az volt,
hogy bátorodjon a szívünk a szolgálatra, megtaláljuk helyünket a gyülekezetben.
Péntek este lelkipásztorunk nyitó előadásában beszélt arról, hogy Isten sokféleképpen megajándékozta az embert. Adott nekünk életet, erőt, tőle kaptuk családunkat, kapcsolatainkat, gyülekezetünket, hitünket. Legdrágább ajándéka pedig maga Jézus Krisztus és az örök élet.
Ezek mellett az ajándékok mellett személyre szabott ajándékokat is készített az Úr, amelyek által szolgálni tudjuk őt és építeni a gyülekezetet. Szükségünk van a lelki ajándékokra, nélkülük szolgálatunk csupán emberi erőlködés lenne.
Szombat délelőtt Furus Calix Angliából érkezett, gyulai kötődésű lelkipásztor hirdette közöttünk Isten üzenetét. Beszélt arról, hogy mindannyian Isten papjai vagyunk. Papi szolgálatunk pedig azt jelenti, hogy Istent szemléljük és őt képviseljük az emberek között.
A délelőtt hátralévő részében és a kora délutánban
fórumbeszélgetés zajlott a gyülekezet jövőjéről, céljairól. Szóba került az
imaház bővítése, új imaház építése, valamint szolgálatunk, missziónk különböző
lehetőségei. Imádkozunk, hogy az Úr vezessen döntéseinkben!
Szombat este Merényi Zoltán lelkipásztor az Újszövetségben található lelki ajándékokat sorolta fel, és egyen-egyenként beszélt azok hasznáról.
Vasárnap úrvacsorás istentisztelettel zárult a program. Az igehirdetésben arról volt szó, hogy mindannyian sáfárok vagyunk. Egyszer el kell számolnunk Isten előtt, mit kezdtünk az életünkkel, ajándékainkkal.
A lelki program mellett természetesen sok idő volt beszélgetésre, játékra, sportolásra. Szombat este a tábortűz mellett énekelhettünk és építhettük kapcsolatainkat.
Jó légkörű, előremutató szűk három napot töltöttünk együtt a
táborban! Imádkozunk, hogy a jó folyamatok tovább erősödjenek közösségünkben!
Giglio könyvei előkelő helyeken szerepelnek az amerikai sikerlistákon. Végre magyarul is megjelent egyik legnépszerűbb kiadványa, a Leírhatatlan – 100 tudományos kaland Isten csodálatos világegyetemében. S bár a mű címe sejteti, hogy írója szerint a választott témát nem egyszerű papírra vetni, a könyv olvasása közben mégiscsak az az érzésünk, hogy érdemes volt megkísérelnie, sőt!
Mi is az, ami leírhatatlan? Isten nagysága, az ő csodálatosan teremtett világa, irántunk érzett szeretete és felénk gyakorolt kegyelme. A felsorolt témák valójában egy áhítatoskönyv alapjául szolgálnak, melyben egy-egy oldalpár hordozza a napi üzenetet igében, képben, tudományos tényekben, imádságban – mindezt gyermeknyelven. Ám Giglio a garancia rá, hogy felnőtteknek is épp olyan élvezetes olvasmány! „A 100 áhítat arra hív, hogy jobban megismerjük Istent mint alkotót a világűr, galaxisok, bolygók és csillagok; a Föld, bolygónk szerkezete, óceánjai és időjárása; az állatvilág az ebihaltól a dinókig; emberi testünk, elménk és érzelmeink megfigyelésén keresztül” – olvashatjuk a borítón. Jó szívvel ajánljuk minden korosztálynak!
Megjelent az Encián kiadónál 2020-ban, kapható a Baptista Könyvesboltban is.
A szerzőről
Louie Giglio egy atlantai baptista kórházban született 1958. június 30-án, és saját bevallása szerint valószínűleg hét nappal később vitték el életében először a gyülekezetbe. Az ezazanap.hu oldalon olvashatjuk róla: „Rendszeresen tart keresztény témájú előadásokat, valamint több bestseller könyv is köthető a nevéhez. Giglio egyetemi évei vége felé indította első bibliatanulmányozó csoportját. A kis közösség heti rendszerességgel jött össze, s gyorsan nagyon népszerűvé vált a diákok között. Ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy elsősorban ezt a korosztályt szeretné megszólítani szolgálatai során. Néhány év múlva országos szintű találkozót szervezett egyetemisták számára, ez vált később a Passion konferenciává, amire azóta minden év első napjaiban kerül sor. Könyvei – melyek többek között a dicsőítésről, Isten nagyságáról és a kísértések feletti küzdelmekről szólnak – nagy népszerűségnek örvendenek az Egyesült Államokban. Nagy örömünkre szolgál, hogy Giglio beszélni fog az Ez az a nap! 2020-on is!” Az idei jubileumi Ez az a nap!-on személyesen is lehetett volna találkozni az atlantai Passion gyülekezet lelkipásztorával, a Passion mozgalom és konferenciák alapítójával, aki vendég előadóként volt hivatalos július 28-ára. Erre a személyes találkozásra a koronavírus-járvány miatt világszerte bevezetett óvintézkedések következtében sajnos most nem kerülhetett sor.
Honnét indult el az egyetemisták közti küldetése? A közismert és népszerű író, lelkész Atlantában nőtt fel egy Smyrna nevű külvárosban, és a Campbell középiskolába járt. Utána a Georgia Állami Egyetemen diplomázott, majd a texasi Fort Worthben a Délnyugati Baptista Teológiai Szemináriumot is elvégezte. Később a Grace Teológiai Szemináriumon lelkészdoktori fokozatot szerzett. A szeminárium befejezése után Louie és felesége, Shelley, akivel 1986-ban házasodtak össze, Choice (Választás) címmel heti bibliatanulmányozást indítottak a Baylor Egyetemen, melynek Louie ekkor a hallgatója volt. Néhány év elteltével a Baylor hallgatóinak már több mint egytizede eljárt a heti összejövetelekre, és Giglio szívét megdobogtatta az „egyetemi pillanat” jelentősége. 1995-ben Giglio apja beteg lett, ezért a házaspár úgy döntött, hogy a texasi Wacóból visszaköltöznek Georgiába. De sajnos mielőtt ez megvalósulhatott volna, Louie apja agyi fertőzés és szívroham következtében meghalt. Ám ekkoriban történt, Texasból Georgiába menet az egyik repülőút alkalmával, hogy Louie megértette Isten szándékát arra vonatkozóan, hogy elindítsa az egyetemi hallgatók országos összejövetelét, amiből később a Passion konferenciák kinőttek. Az első Passion konferenciát 1997-ben tartották a texasi Austinban mintegy kétezer egyetemi hallgató részvételével. A Passion azóta is minden évben megrendezi az egyetemi hallgatók összejöveteleit az Egyesült Államokban és a világ minden táján. A Passion konferencia résztvevőit minden évben arra biztatják, hogy a nemzetközi keresztény missziót bőkezűen támogassák. Ennek folytán 2016-ban 785 000 dollár gyűlt össze egy szíriai kórház felépítésére, 2017-ben pedig 7000 veszélyeztetett gyermeket szponzoráltak a Compassion International révén. Rendkívül népszerű előadásai és igehirdetései – melyek széles körben is elérhetőek interneten is, például a YouTube-on – révén milliókhoz ér el az Istentől rá bízott üzenet különösen egy olyan korosztály körében, akik meghatározóak a jövőre nézve.
Július 3-án a Baptista Szeretetszolgálat átadott a Semmelweis Egyetem COVID–19 osztályának 2 db új televíziót és 5 db rádiót, melyeket nagy örömmel fogadtak az érintettek. Az átadáson jelen volt a pulmonológiai klinika igazgatója, prof. dr. Müller Veronika, és a József utcai baptista ápoló testvér, Csapó Sándor is. (BSZ)
Az előzmény:
A világméretű vírushelyzet sokaktól vesz el lehetőségeket – de talán néha újakat is teremt. Közösségünk egyik tagja, Csapó Sándor keresett meg egy szükséghelyzettel kapcsolatban. A Semmelweis Egyetem COVID–19 osztályának elkötelezett ápolójaként úgy érezte, közösségünk nyújthatna némi segítséget a hónapok óta kórházban ápolt betegeknek néhány tv- és rádiókészülék biztosításával. A Baptista Szeretetszolgálat kész volt az azonnali segítségre, az adományok átadásra kerültek mindenki örömére. Jó látni, hogy Isten rámutat, miben lehetünk hasznosak az ő kezében, mindenki a maga élethelyzetében.
Boros Dávid a József utcai gyülekezet lelkipásztora
Kiíró: a Baptista Művészeti Napok 2020 keretében az Esztergomi Béke Baptista Gyülekezet.
Pályázhatnak magyar nyelven alkotó írók, költők, amatőrök és profik egyaránt. Máshol még nem publikált, eredeti alkotásokat várunk. Nyelvileg igényes dalszövegekkel és novellákkal lehet indulni. Az írások a hit és az alkotás viszonyáról, a művészet, a művész és a Teremtő kapcsolatáról, vagy a mindennapokban erőt adó bibliai idézetekről szóljanak!
Korhatár minimum 14 év. Nevezési díj nincs. Terjedelmi határok: dalszöveg maximum 30 sor, novella maximum 4500 leütés szóközökkel együtt.
Díjak dalszöveg kategóriában: 1. Bolyki András, a Bolyki Brothers tagja, Szikra díjas dalszövegíró megzenésíti a nyertes dalszöveget + 40.000 forint 2. 20.000 forint 3. 10.000 forint
Különdíj: A legjobb novellák és dalszövegek lehetőséget kaphatnak a megjelenésre a Comenius Ház oldalon és az IgeIdők magazinban is.
Zsűri: Batári Gábor költő, író, újságíró Bolyki András zeneszerző, Szikra díjas dalszövegíró Háló Gyula költő, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs vezetője Révész Szilvia, a Family magazin szerkesztője és szerzője
Ugyanitt
lehet érdeklődni, ha bármilyen kérdés felmerül a pályázattal kapcsolatban.
Formátum:
a pályázatokat doc vagy docx formátumban várjuk, jeligével. A pályázó nevét,
elérhetőségét, életkorát az e-mailben kérjük feltüntetni. Egy pályázó kategóriánként
egy művel pályázhat. Kérjük, hogy még publikálatlan művekkel nevezzenek!
(Online megjelenés is publikációnak számít.) A pályázók hozzájárulnak ahhoz,
hogy beküldött alkotásukat a pályázat kiírója két esztendőre kiadványaiban,
webes felületein és egyéb módokon megjelentesse. A szerző a pályázat
beküldésével felelősséget vállal, hogy a pályamű saját szellemi terméke. A zsűri
nem köteles indokolni a döntését, és a döntés ellen fellebbezni nem lehet.
Eredményhirdetés: 2020. november 21-én Esztergomban.
Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány kapcsán a hírekben és a közbeszédben kiemelt hangsúlyt kapott a szociális szféra. A járványnak milyen hatásai voltak eddig a baptista ellátórendszerben?
Egyre többen ismerik a gyülekezetekben az egyházhoz tartozó szociális szolgáltató intézményeket, de biztosan még sokak számára nem látható át a teljes rendszer. Tömören összefoglalva a baptista egyházban 12 önálló belső egyházi jogi személy működtet szociális segítő tevékenységeket. A fenntartók alá több mint száz intézmény tartozik, melyek méretükben, tevékenységükben nagyon eltérnek egymástól. Naponta több mint 20 ezer ember kap ellátást a szolgáltatóktól. Ezt a nagy munkát több mint kétezer szakmai dolgozó végzi nap mint nap. Az ellátottak között vannak idősek, de vannak gyerekek is jelentős számban.
A járvány érthető módon érzékenyen érintette az
intézményeket, hiszen a segítő munka közvetlen emberi kapcsolatok, gyakran
érintések formájában valósul meg. Különösen sok odafigyelést igényelt az idősek
gondozása, mert fokozott fertőzési kockázatnak voltak, vannak kitéve az idős
emberek. Igen sok izgalommal, többletmunkával, nehezebb gondozási
körülményekkel, új kihívásokkal és tevékenységek között telt el az előző néhány
hónap.
Istennek legyen hála érte, hogy semelyik szolgáltatónál nem
fordult elő fertőzés. Felmérést végeztünk a járvány hatásairól a baptista
ellátórendszerben, és elmondható, hogy a méretei ellenére alig fordult elő
fertőzés, azok is csak helyi egyedi esetek voltak. A szolgáltatók nagyon
fegyelmezetten betartották a védekezés szabályait. Az egyházban a
veszélyhelyzet idejére létrejött operatív testület végig figyelemmel kísérte az
eseményeket, és ha tudott, igyekezett segítséget nyújtani.
Milyen szociális ellátásokat érintett leginkább a járvány?
Lényegében minden szociális ellátást érintett a járvány, mindenhol kellettek új védekező intézkedések, mindenütt jelen volt a csoportos fertőzés kockázata. A legérzékenyebb terület a bentlakásos ellátás, azon belül is az idősek otthona volt. A baptista intézményekben, szeretetházakban lévő csaknem ezer idős ellátott egészségének, életének védelme izgalmas és nagy feladat volt. A gondviselés eszközeként is működő, kiemelkedő szakmai munka eredményeként nem volt súlyos bajt okozó fertőzés az intézményekben.
Az intézmények hogyan reagáltak a helyzetre?
Az intézmények rövid idő alatt kialakították saját eljárásrendjüket a védekezésre. A példa nélkül álló helyzet gyors válaszokat igényelt minden intézménytől, munkatárstól. Nagy tere nyílt a kreatív megoldásoknak is, mellyel éltek is sokan. A fegyelmezettség és a rugalmas válaszok egyaránt jellemzőek voltak az intézményi tevékenységre.
A veszélyhelyzet alatt az intézményeinkben dolgozókra nyilvánvalóan különösen is nagy teher hárult.
A szociális intézményekben dolgozókra az egészségügyben dolgozókhoz hasonlóan kiemelkedően nagy teher hullott, egyes szociális szolgáltatók esetében lehet, hogy még nagyobb is. Nem egyformán nőttek a terhek, de a legtöbb szolgáltató esetében tartós és folyamatos többletmunkát hozott a veszélyhelyzet, ráadásul súlyos felelősséget terhelve a mindennapi kicsi rutinmunkák elvégzésére is. Gondoljunk bele, hogy a vírus elszigetelése milyen sok apró, figyelmességet igénylő mozdulatot igényel a védőeszközök használata során!
Az a véleményem, hogy aki csak átlagosan is tette a dolgát
az elmúlt hónapokban az intézményeinkben, kitüntetést érdemel. Biztosan voltak
ebben az időszakban többen is, akik még ezen a magas szinten is kitűntek
áldozatkészségükkel, teherbírásukkal, példaadó módon vettek részt a munkában.
Érdemesek az egész egyházi közösségünk elismerésére.
Az egyház 2019-ben szociális elismerési rendszert hozott létre. Milyen volt az első fogadtatása a baptista szociális ellátásban és az egyházban?
Tavaly novemberben a szociális munka napján a Wesselényi utcai imaházban rendezett ünnepségen kerültek átadásra első alkalommal a díjak. A Balogh Lajos-díjat és -plaketteket a „Szolgálat a szolgáltatásban” elismerés keretén belül szociális szakemberek kaphatják, akik baptista egyházi jogi személy fenntartásában működő szolgáltatásban valamilyen jogviszonyban végzik munkájukat. Ez a kör az említett mintegy kétezer szakemberből, munkatársból kerül ki.
A Beharka Pál-díjat és -plaketteket a „Szolgálat a
társadalomban” elismerés keretén belül a baptista gyülekezeti életben részt
vevő, egyéni vagy bármilyen szervezeti keretben végzett segítő tevékenységet
tartósan végző vagy annak érdekében tevékenykedő személy kaphatja meg.
Öten részesültek elismerésben tavaly ősszel. Minden díj,
plakett és a hozzá tartozó pénzjutalom méltó gazdára talált, de a plakettek
keretszámai nem merültek ki. Érthető, hiszen induló elismerési rendszerről van
szó. Bár nagyon sok fórumon több alkalommal ismertté tettük, de a valóságban
idő kell hozzá, hogy gondolkodásunkban, jutalmazási gyakorlatunkban helyet
kapjon ez a kitüntetési lehetőség.
Az elismerési rendszer most nagyszerű lehetőség, hogy a
veszélyhelyzet alatt példamutató módon tevékenykedő munkatársakat, segítő
személyeket az egyház elismerésben részesítse.
A módszertani központ folyamatosan várja a friss javaslatokat. Kik jelölhetnek és kiket lehet a díjakra felterjeszteni?
A jelöltekre bárki tehet javaslatot, aki a feltételeknek megfelelő személy munkáját ismeri, elkészíti a jelölési dokumentációt.
A „Szolgálat a szolgáltatásban” díjra elsősorban
természetesen a fenntartók, intézményvezetők javaslatait várjuk a munkatársi
körből, a „Szolgálat a társadalomban” díjra pedig gyülekezeti körből várjuk a
javaslatokat gyülekezethez köthető, nem működési engedélyes formában segítő
munkát végző személyek köréből.
A díjakról részletes tájékoztatás olvasható a módszertan
honlapján egy év óta folyamatosan: https:// www.szocialismodszertan.hu/.
Várhatóan mikor kerül sor a díjak átadására?
A szakmában kialakult gyakorlat szerint a szociális munka napján, annak előestéjén, november 11-én tervezzük a díjak átadását egy budapesti imaházban. Reméljük, a személyes közös ünneplésnek nem lesz akadálya a vírushelyzet.
Felhívás!
Kiemelkedő diakóniai teljesítmények elismerési lehetősége
Javaslattételi határidő: 2020. szeptember 15.
A Magyarországi Baptista Egyház 2019-ben szociális díjakat
alapított. Azzal a kéréssel fordulunk minden baptista fenntartóhoz,
intézményvezetőhöz, szociális szakemberhez, lelkipásztorhoz és
gyülekezetvezetőhöz, hogy lehetőségei szerint segítse a kiváló szociális
szakemberek és a diakónia iránt elkötelezett baptista gyülekezeti tagok
teljesítményének megismerését és elismerését. Ez a közreműködés segítheti a
díjakról döntő kuratóriumi testületeket, hogy látókörükbe kerülhessenek
díjazásra érdemes szakemberek.
A díjak ünnepélyes átadására előreláthatólag 2020
novemberében kerül sor. További részletek a www.szocialismodszertan.hu oldalon
olvashatók.
Legújabb hírlevelünkben a Debreceni Baptista Gyülekezet fenntartásában működő Benita Nevelőszülői Hálózat munkájával, valamint a júliusban átadott téglási konyhaüzemmel ismerkedhetünk meg. A szakmai hírek, információk mellett két felhívást is közzéteszünk, többek között továbbra is várjuk a javaslatokat a Balogh Lajos-, a Beharka Pál- vagy a Révész Zsigmond-díjakra, -plakettekre, ha környezetünkben van olyan személy, akit – kiemelkedő szociális szolgálata okán – szívesen látnánk a díjazottak között.
Igazi kiváltság, amikor egy tanítvány együtt szolgálhat azzal a személlyel, aki a hitre vezette. 2020. augusztus 9., vasárnap ebben a kiváltságban volt részem. A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet a Tahi Táborban rendezett meg egy gyülekezeti napot. Vendégszolgálatra Hegedüs János festőművészt kértem fel, aki Istentől kapott tehetségét Isten szolgálatába állította.
Hegedüs János munkatársam volt majd tíz évig Mezőberényben a Mécses Egyesületnél. Több munkatársam is beszélt nekem Istenről, Jézusról, megváltásról, de János volt az, aki a legtöbbet foglalkozott velem. Mondhatom, ő tanította nekem a hitéletet. Ő tanított imádkozni, böjtölni, Bibliát olvasni.
2011-ben sikerült rávennem, hogy együtt legyünk hallgatók a Baptista Teológiai Akadémia MA-képzésén, így diáktársak is lettünk. Már öt éve nem vagyunk munkatársak, és már rég nem is egy gyülekezetbe járunk, de barátságunk megmaradt. Tudom, hogy ő egy imatámasz számomra a távolból, és ő az, aki minden lényeges dologról tud az életemben. Olyan ő számomra, mint Timóteusnak volt Pál apostol.
Ezen a gyülekezeti napon megint együtt szolgálhattunk. János egy különleges eszközzel erősítette és készítette elő az igehirdetésemet. János már egy évvel korábban szolgált közöttünk a gyermektáborban, akkor homokanimációval adta át Isten üzenetét a gyermekeknek. Akkor a tékozló fiú példázatát mutatta be. Most pedig egy régebbi technikát hozott el számunkra, az úgynevezett rajztáblás evangelizációval szolgált. Az üzenetbe beépítette a saját bizonyságtételét és a bűnöző Barabás történetét egy új megvilágításba helyezve. A délelőtti istentiszteleti szolgálat után pedig a rajztáblás technika iránt érdeklődőknek egy műhelymunkát tartott, ahol az újabb tanítványok többek közt megtudhatták azt, hogyan lehet fekete festékkel kék betűket írni.
Dicsőség Istennek, hogy ő az emberek tehetségét használni tudja arra, hogy a jó hír eljuthasson az emberekhez.
Váradi Antal lelkipásztor Tahitótfalui Baptista Gyülekezet
Megjelent dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész baptisták eredetét, történetét és hitvallását feldolgozó könyve. A könyv bemutatásra kerül a 2020. augusztus 16-i Tahi konferencián!
Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet!
SZÍVBÉLI AJÁNLÓ
Olyan művet tart most kezében a kedves olvasó, amelyben a szerző a baptisták hazai és nemzetközi történetéről szól, ismeretterjesztő módon, közérthetően fogalmazva meg üzenetét, és nyújt rálátást arra a nehézségekkel kikövezett, ám az Úr által vezetett útra, melynek a bibliai kor az első, jelen nemzedékünk pedig az utolsó ismert állomása. Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténészként és a Baptista Teológiai Akadémia tanszékvezető tanáraként több évtizedes kutatásait, valamint tapasztalatait szőtte a könyv lapjai közé, mely által az így értékes, figyelemreméltó olvasmánnyá lett, nem csak a teológushallgatók számára. Így ajánlom ezt a művet minden érdeklődő olvasónak, kívánom, hogy tanulmányozása szolgálja ismereteik gyarapodását és lelki épülésüket!
Bereczki Lajos a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese, a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának titkára
Ez a történelmi visszatekintés igyekszik lépésről lépésre bemutatni a Jézustól kapott misszióparancs korszakokon átívelő teljesülését, különös tekintettel a felnőtt hitvallók bemerítésének és a később kialakult csecsemőkeresztelésnek különböző értelmezésére és gyakorlatára a Jordán-parttól napjainkig. Ezen belül vizsgálja a baptista mozgalom szükségszerű kialakulását és kiteljesedését a világegyházban a 16. századtól egészen jelenkorunkig. Ajánlom ezt a tanulmányt mindazoknak, akik világosan szeretnék látni a múlt értékeit és jövőbe mutató áldásait – a neves református egyháztörténész Révész Imre soraival: „Aki az egyház múltját nem ismeri, az az egyház jelenét egyszerűen képtelen megérteni, az egyház földi jövőjének alakításához pedig kontár kézzel nyúl… aki gyülekezetépítést, vallásos nevelést vagy akár egyházkormányzást és egyházpolitikát alapos, sokoldalú és folyvást gyarapított egyháztörténelmi ismeretek nélkül akar csinálni, az előbb-utóbb a maga és a rábízottak kárán fogja megtanulni, hogy lehetetlenségre vállalkozott.” Legyen áldásul e történelmi tanulmány minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára.
A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat a keddi libanoni robbanásban megsérült bejrúti baptista iskola újjáépítésének támogatását és a tragédia miatt rendkívül nehéz helyzetbe került családok megsegítését tűzte ki célul.
Közel tízéves partneri kapcsolatban segíti a Baptista Szeretetszolgálat a szíriai keresztény menekült gyermekeket is befogadó libanoni iskolák munkáját. A támogatott intézményekben több száz diákot oktatnak elsősorban szíriai tananyagból, szíriai tanmenettel, arab és angol nyelven.
Az oktatás mellett a családokat szociális segítségben részesítik, élelmiszerrel, ruhával látják el a rászorulókat.
A Baptista Szeretetszolgálat 1355-ös adományvonalának tárcsázásával hívásonként 250 forintot lehet eljuttatni Libanonba. További pénzbeli felajánlásokat a 13555555-55555555-55555555-ös bankszámlaszámra várnak „Libanon” közleménnyel. A beérkező összeget a robbanásban megsérült bejrúti baptista iskola újjáépítésére és a tragédia miatt rendkívül nehéz helyzetbe került családok megsegítésére fordítja a magyar segélyszervezet.
A segélyszervezet két vezető munkatársa rövidesen Bejrútba utazik, ahol mintegy 10 millió forint értékben adnak át egészségügyi eszközöket, mentőfelszerelést, gyógyszereket és kötszereket a helyszínen dolgozó partnerszervezetek részére.
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. augusztus 06., csütörtök 16:08 Közel 10 éves partneri kapcsolatban segíti a Baptista Szeretetszolgálat szíriai keresztény menekült gyermekeket is befogadó libanoni iskolák munkáját. A támogatott intézményekben több száz diákot oktatnak elsősorban szíriai tananyagból, szíriai tanmenettel, arab és angol nyelven. Az oktatás mellett a családokat szociális segítségben részesítik, élelmiszerrel, ruhával látják el a rászorulókat.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk