Egyelőre nem tudunk személyesen találkozni, de március 6-án délutánra tervezünk egy online csendes napot. A mai gyermekekről szeretnénk együtt gondolkodni.
Program:
áhítat
előadások
gyakorlati ötletek
irodalmi bemutató
imaközösség
Szeretettel várjuk!
VISZ – Vasárnapi Iskolai Szövetség, Gyermekevangelizációs Közösség
MÁRCIUS 6. • 15:00–18:00 | ZOOM (Bejelentkezés 14:30-tól)
Szeretem Istent, vágyom rá. Örülök neki, már attól is, ha csak rá gondolok.
Elfogadom Istent annak, aki: végtelen hatalom, aki mindennél bölcsebb, szeretőbb, igazságosabb és kiismerhetetlen.
Hallgatni akarom Istent a szélben, a könyvben, a zenében, a madarakban, a gyerekekben, a szemekben és belül magamban.
Megérteni akarom Istent, tudva, hogy teljesen nem érthetem meg, de azt egészen biztosan megérthetem, amire szükségem van, és amit ő akar, hogy megtegyek.
Örömmel megteszem, amit csak akar. Bármit kérhet, én is tőle. Aztán ő azt csinál, amit akar.
Kiöntöm neki a szívem: az örömöm, a bánatom, a kétségem, a bizalmam, a küszködésem, a keresésem, a kérdésem, a haragom, a csalódásom, a csodálatom.
Nyitott vagyok az előtt a jövő előtt, amit még nem ismerek, de amit ő készít számomra.
Engedem, hogy békéje betöltsön teljesen, amelyben elfogadom azt a tényt, hogy ő mindent kézben tart.
Vágyom arra, hogy bennem változtassa meg a dolgokat: a gondolataimat, az érzéseimet, a szándékaimat, a vágyaimat.
Tudom azt, hogy ő mindig hív valamire, valahova, hogy ezek a hívások egy eddig még nem ismert új világba hívnak.
Megtanulok csendben figyelni és várni rá.
Mindenemet felajánlom neki, vágyom arra, hogy használhassa mindenemet – aki vagyok és amim van – csodálatos világa építésére, terjedésére.
Engedem, hogy Isten megmutathassa tetteim igazi értelmét és tartalmát.
Vágyom elérni őt.
Nekem ezt jelenti imádkozni.
„…testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5,13)
Sokan úgy gondolják, hogy akkor szabadok, ha azt csinálhatják, amihez kedvük van. És ha ezt akadályozza számukra a pénz hiánya, a határidők betartása, a kötelességek elvégzése, a közlekedési dugó, akkor nem is lehetnek szabadok.
Pedig sosem lesz szabad az a gyermek – később felnőtt –, aki nem tanulja meg mederben tartani vagy akár késleltetni vágyait. Arról nem is szólva, ha nem tanulja meg megítélni vágyait: igaz, éltető vágyak, vagy önző, halálos vágyak mozgatják belülről. Magyarul: hova vezetnek azok a vágyak a jövőben?
Az ember alapvetően szabad lény. Ő dönti el, hogy minek veti alá magát, belső szabadságát mire használja. Önzésre, a dolgok megszerzésére, tárgyak megvásárlására, a másokon való uralkodásra, a vágyai kielégítésére? Vagy a saját fejlődésére, a családja javára, munkája minőségi elvégzésére, mások életének segítésére, a közössége hasznára? Mert az előzők csak a szabadsággal kapcsolatos tévedések! Erre írja Pál apostol: nehogy ürügy legyen a szabadság a test számára.
A szabadságra elhívottaknak fenn kell tartaniuk magukban a szabadság ajándékát a Szentlélek bátorságával. Látniuk kell azt a végtelen kincset, amit arra kaptak, hogy azzal szolgáljanak másoknak. Csodálatos átélni azt, hogy valami, ami a tied – erőd, pénzed, tudásod, időd, kapcsolatod, bármi birtokod –, egy másik ember életének a kibontakozásához, fejlődéséhez tud hozzájárulni. És mindig rendelkeznek valamivel, amivel ebben a csodában aktívan részt vehetnek. Martin Luther Kingnek igaza van, amikor így fogalmaz: „A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek.”
„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság!” Töltekezzünk Isten Lelkével, hogy teljesen szabadok legyünk mások örömmel végzett szolgálatára!
Mindennap járulj hozzá valakinek a fejlődéséhez!
Uram, köszönöm a kincseket, amiket nekem adtál lelkembe, kezembe.
Hadd gazdagítsak másokat is velük, hadd szerezzek általuk másoknak örömöt, hadd tehessek legalább egy apró téglát mások épüléséhez! Add ezt a szabadságot mindig nekem!
A kereszténység története során gyakorta előfordult – főleg azok körében, akiknek a megtérése egy-egy kiemelkedő vallási személyhez volt köthető –, hogy amikor idővel valami vélt vagy valóságos vétket fedeztek föl abban, aki az Úrhoz vezette őket, csalódottan hátat fordítottak a hitnek és a gyülekezetnek. Legtöbbször az sem tarthatta vissza az így kiábrándult hívőt, ha megbotránkozása leküzdésére azt tanácsolták neki, hogy a Megváltóra nézzen, és ne az emberre, az Úr megtévedt eszközére. Nem hatott e jó szándékú tanács annak ellenére sem, hogy mögötte megpróbált hitű keresztények tapasztalata állt, mely szerint még a szilárdnak tűnő emberi példaképek is okozhatnak csalódást, de a Megváltó soha.
A kegyesek ugyanis néha tényleg nem úgy viselkednek, mint ahogy az a hívőktől elvárt. Olykor „még a legkiválóbbak is megbotlanak” (Ézs 40,30), és a legjámborabb ember is megtévedhet. Több esetet hozhatnánk elő tapasztalatunk köréből, de a Bibliában is találunk jó néhány okulásunkra lejegyzett történetet Isten egy-egy kiváló képviselőjének megingásáról. Dávid, az Úr szíve szerinti ember Betsabéval bűnbe esik; a tanítványok a szenvedés éjszakáján megfutamodva cserben hagyják Mesterüket; Péter megtagadja az Urat, és évekkel később – már elismert oszlopapostolként is – képmutatóskodik. Az esendő emberekkel ellentétben csak Istenről mondható el: „Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos.” (5Móz 32,4)
Az eddigieket figyelembe véve mégis kérdéses, vajon helyes-e az a tanács, hogy aki példaképet keres, ne emberekre nézzen, hanem az Üdvözítőre. Egyáltalán igazolja-e ezt így a Biblia? Mert amióta a mennybe ment Úr Jézus már nem látható ezen a földön, ugyan kire tekinthetnének az emberek eszményképet keresve, ha nem az ő követőire?
A Megváltó üdvözítő tervének lényegi eleme, hogy ő maga majd tanítványaiban lesz elérhetően jelen az emberek között: „Aki titeket hallgat, engem hallgat…” (Lk 10,16) Általunk teszi érzékelhetővé Isten fényét e világban: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14) Ha ez nem így lenne, akkor fölöslegessé válna minden igei kijelentés, amely a még nem hívők által szemlélhető és követhető életvitelre buzdít minket. Ha viszont belátjuk, hogy az üdvkeresők szinte kizárólag csak a mi életünkből tudhatják meg, hogy kicsoda valójában az Úr Jézus, és mit is jelent az ő országa, országlása, akkor már magától értetődő üzenetként fogadjuk az ihletett apostoli felszólítást: „legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban…” (Fil 2,15)
Istentől kapott rendeltetésünk összevetése életünk valóságával pirulásra késztet minket. Ismerjük ugyanis gyarlóságainkat, fel-feltörő önzésünket, önuralmunk hiányát, sikeréhségünket, hatalmi törekvéseinket.
Okkal kérdezhetjük önmagunktól: Krisztust tükröző ragyogásunk érvényesül-e napjainkban, a családok, a házasságok és az emberiséget meghatározó hagyományos közösségek felbomlásának idején? Egyáltalán észlelhető-e, számít-e kereszténységünk az intézményessé vált gyűlölködés, erőszak közepette, vagy amikor Isten ránk bízott csodás teremtésének kifosztásával, tönkretételével és meghatározó alapértékeinek kiforgatásával szembesülünk?
Ha az emberek nem jutnak el az Istenbe vetett hitig, vagy elveszítik meglévő hitüket a megízetlenült sónak minősülő jellegtelen keresztények miatt, akkor felelősséghárító módon nem mondhatjuk azt: „Egyáltalán, hogy jut eszükbe, hogy ránk nézzenek? Kik vagyunk mi? Istenre nézzenek, és ne ránk!” Az efféle kijelentés alázatosnak tűnik, de valójában felelősséghárító alázatoskodás csupán, az értünk életét áldozó Üdvözítő parancsának megtagadása. Mert mit is mond ő?
„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16; RevKároli) Mérlegelnünk kell talán azt is, hogy ez a példává avató tündöklés egyáltalán lehetséges-e még. Úgy vélem, hogy igen, ehhez azonban magunknak is meg kell szabadulnunk a tökéletesség törvényeskedő értelmezésétől.
Egyfelől természetes, ha az emberek elvárják tőlünk – és mi is magunktól –, hogy viselkedésünk az Úr Jézuséhoz igazodjon, azaz ne imádjuk és ne is szolgáljuk a modern bálványokat, utasítsuk el a hazugságot, az erőszakot, a nyerészkedést, a dőzsölést. Másfelől azonban föl kell ismernünk azt is, hogy a tökéletesség nem már megvalósult hibamentesség, csalatkozhatatlanság, hanem arra való folytonos és következetes törekvés. Valójában embertársaink is ezt várják el tőlünk kimondatlanul is: a képmutatástól és a szenteskedéstől mentes őszinteséget.
Mindenekelőtt annak állandó érzékeltetését, elismerését, hogy mi is kísérthetők, esendők vagyunk, és mi is csak Isten bűnbocsánatából és kegyelemből élünk. (Vö. „Az Úr kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága!” – JSir 3,22; RevKároli.) A hitélet gyakorlatában pedig botlásaink beismerését, megbánását, elhagyását és lehetőség szerinti jóvátételét. Ez, és csak ez lehet az a nélkülözhetetlen jellemző, a Krisztus-hívők érzékelhető többlete, ami által – már nem palástolt gyöngeségeik ellenére is – vonzó és követhető személyiségekként már elmondhatják, sőt el is kell mondaniuk Pál apostol szavával: „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.” (1Kor 11,1)
A 2021. évi világimanap a Mt 7,24–27 igeszakaszt helyezi a középpontba. Az igei tanulmány lényege a fundamentum: „Biztos alapra építsünk!” Továbbá azt jelenti számunkra, hogy az életünket Jézus Krisztusra, életünk Urára kell bíznunk ahhoz, hogy jövőnk jó kezekben legyen.
Jézus példázatokban beszél arról, hogy hogyan rendezzük be az életünket. Ebben a példázatban arról beszél, hogy mi lesz azzal az emberrel, aki kősziklára építi a házát. Nem mindegy tehát, hogy az életünk milyen alapon nyugszik. Lehet kőszikla az életünk alapja, amely az élet zajától, gondjaitól nem omlik majd össze, és lehet az életünk alapja homok, amelyet az élet viharai szétzúznak.
Az idei liturgiát elkészítő vanuatui asszonyok által választott igevers, a világimanap címtémája most igazi bátorítást, erősítést ad aggodalmaink, félelmeink közepette. A szigetország lakói vallják, hirdetik, hogy van szilárd, biztos pontja ennek a világnak, akire építhetünk. Milyen aktuális üzenet! Pedig ez a téma már hét esztendeje ki lett választva. A világimanapi szervezet tagjai a még 2013-ban New Yorkban megtartott nagygyűlésen hozták meg a döntést arról, hogy 2021-re vonatkozóan mely ország készítheti el a liturgiát. A vanuatui asszonyok tehát már évekkel ezelőtt megfogalmazták bizonyságtételeiket, imádságaikat.
A címlapképnek választott festmény, Juliette Pita alkotása is az öt esztendeje a szigeteken komoly pusztítást végzett Pam ciklont örökítette meg. A művésznő akkor személyesen is megtapasztalta, hogy hogyan tud Isten a legnagyobb viharokban is oltalmába venni, menteni. Évekkel ezelőtti a bizonyságtétel, most mégis aktuális. Ez a Szentlélek rendező ereje!
Fischl Vilmos tájékoztatása szerint az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa pedig az idén szervezi meg ezt az eseményt 36. alkalommal.
A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a résztvevők az ökumenikus tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhetnek fel, hangolódhatnak rá az eseményre, „és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”.
A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a MEÖT honlapjának (www.meot.hu) Világimanap 2021 – Vanuatu füléről.
A találkozó címe és témája: IMÁDSÁG KRÍZISBEN.
„Kérlek pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban…” (Róm 15,30)
Az ima olyan a léleknek, mint a friss levegő belégzése a fizikai szervezetünk számára. Az ima életben tart, gyógyít, erőt és reményt ad minden krízishelyzetben. Többféle imádkozási lehetőségünk van, áldást kérhetünk egymásra, az örömünket, sőt a kéréseinket kifejezhetjük hálaadásban, dicséretben, imádásban és magasztalásban is. Teremtő Istenünk kegyelme az is, hogy imáink által bűnbánó szívvel elé vihetjük terheinket, és letehetjük mindazt átszegzett lábai elé, hogy ezután odaszánva életünket megújuljunk az ő szeretetében, szárnyra kelve, mint a sasmadár.
A Biblia ismerete az alapműveltség és az egyetemes kultúra része. A bibliaismeret-órákon a Szentírás történetei alapján olyan fontos témák és kérdések kerülnek elő, amelyek feldolgozása segíti a tanulókat az egészséges önismeret és énkép kialakításában, illetve az élet fontos kérdéseiben való eligazodásban. Megismerhetik a Bibliát és fontosabb történeteit, valamint a keresztény értékrend alapjait is elsajátíthatják.
– Nagyszerű lehetőség a bibliai értékek elsajátítására felekezeti hovatartozástól függetlenül, amelyhez a Harmat Kiadó gondozásában megjelent Életrevaló tankönyvcsaládot használjuk.
– A jó hangulatú órák keretében játékos feladatokkal, gondolkodásra ösztönző olvasmányokkal, kreatív módon ismertetjük meg a gyerekekkel a bibliai történeteket és ezek máig érvényes igazságait, tanulságait.
– Fontosnak tartjuk a Biblia alapigazságainak megismerését, a gyerekek lelki egészségének megőrzését. Az egészséges énkép és önismeret kialakulásának elősegítését.
– A kreatív foglalkozásokon a mai világunk és a Biblia világa találkozik egymással.
– Az általános iskolák valamennyi évfolyamán tanuló diákoknak, valamint
– A 6 és 8 osztályos gimnáziumok általános iskolai évfolyamain tanulóknak.
A helyi baptista gyülekezet lelkipásztora vagy a Baptista Oktatási Központ által megbízott hitoktató.
A most beiratkozó elsősök a beiratkozásnál, a többi évfolyam esetében a szülőknek május 20-ig kell jelezni a kiválasztott oktatási intézmény felé, hogy a tanuló a bibliaismeret (baptista hit- és erkölcstan) tantárgyat választja a következő tanévtől.
A válaszadók a koronavírus-járványt komolyan veszik. Összehasonlítva az influenzával a koronavírust veszélyesebbnek érzik, míg előbbit 7 százalék tekinti nagyon veszélyesnek, addig utóbbit 57 százalék. Részletezve a kérdést azt figyelhetjük meg, hogy legfeljebb csekély veszélyt a válaszadók tizede (9%) érez a vizsgált két vírussal kapcsolatban, míg közel ugyanennyien (7%) nagyon veszélyesnek tekintik mindkettőt. A legtöbben (34%) az influenzával kapcsolatban közepes, míg a koronavírus esetében nagy veszélyt érzékelnek.
A kérdéssorra választ adók 14%-a biztosan átesett már koronavírus-fertőzésen, további 16% valószínűsíti, hogy megtörtént vele, azonban biztosan nem tudja, mert nem tesztelték, a válaszadók többsége (70%) azonban nem tartja valószínűnek, hogy volt már koronavírusos. Nincs igazán jelentős különbség a megbetegedés veszélyességének megítélése és a tényleges tapasztalat között, bár akik biztosan átestek a betegségen, differenciáltabban gondolnak rá, míg a betegséget eddig elkerülők 61%-a nagyon veszélyesnek tartja a COVID–19-megbetegedést. Mindez abból a tényből is következhet, hogy a megbetegedésen átesettek közül mindösszesen 3%-nak voltak olyan komoly tünetei, hogy kórházi ápolásra szorult. A többség (56%) tünetekkel, otthon vészelte át a betegséget, egyharmadnak (32%) enyhe, míg tizedüknek (10%) tünetei sem voltak. Hasonlóképpen a saját megbetegedéshez a válaszadóval egy háztartásban élőkkel kapcsolatban is szűk egyharmad (32%) számol be (valószínűsíthető) megbetegedésről, és a tünetek is nagyon hasonlóan alakulnak, mint a saját tapasztalatok.
A védőoltásokkal kapcsolatban a válaszadók alapvetően bizalommal közelítenek. Influenza ellen ugyan a többség (60%) nem oltatta vagy nem oltatná be magát, de közel minden második (47%) nagyon vagy teljesen megbízhatónak érzi a védőoltást. A koronavírus elleni védőoltásról egészen hasonlóan gondolkoznak a megkérdezettek, közel minden második (46%) nagyon vagy teljesen megbízhatónak érzi a védőoltást. Veszélyesebbnek egyértelműen a COVID–19-megbetegedést tartják (70%), bár a válaszadók 16%-a a védőoltást is veszélyesnek tartja.
Összességében oltáspártiak a válaszadók, többségük (85%) az oltás mellett van, azonban megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy legyen kötelező a veszélyeztetetteknek (23%) vagy legyen mindenki számára lehetőség választani (62%). Többségük (64%) be is szeretné oltatni magát, míg ötödük (21%) bizonytalan, és mindösszesen 15% nem szeretne oltást. Nemek szerint nincs különbség, a korcsoportok tekintetében megfigyelhető, hogy a 60–69 és a 70–79 évesek oltási hajlandósága kiemelkedő (80% és 78%). A legkisebb az oltási hajlandóság azok körében, akik valószínűsítik, hogy ők maguk vagy hozzátartozójuk átesett a fertőzésen, de nem biztosak benne, míg akik még nem betegedtek meg és családtagjuk sem kapta el a vírust, háromból ketten beoltatnák magukat. Figyelemre méltó kapcsolat látszik a gyülekezeti alkalmakra járás ténye és az oltási hajlandóság között, a közösségbe járók közel kétharmada (65%) beoltatná magát, míg a távol maradók csupán fele (51%). A baptista kötődés ideje is meghatározó, a legalább tíz éve megszakítás nélkül gyülekezetbe járók kétharmada (68%) beoltatná magát.
A kérdéssor utolsó kérdéseiben lehetőségük volt a védőoltástól várhatóan távol maradóknak megindokolniuk választásukat. A leggyakrabban választott lehetőségek egyértelműen az oltás esetleges mellékhatásaitól való félelem jelenlétére utalnak, például: „Úgy gondolom, hogy a COVID–19 elleni védőoltás veszélyes” vagy „Jobban tartok az oltástól, mint az esetleges COVID-fertőzéstől”.
A válaszadók: A Magyarországi Baptista Egyház által készített online kérdőívet, amely a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, 1240-en töltötték ki. A válaszadók többsége (62%) nő, ami egyáltalán nem meglepő a hasonló módszertannal készített kérdőíves kutatások esetében. A kérdőív elsősorban a képzettebbeket mozgatta meg, a válaszadók több mint fele (54%) diplomás, további egyharmad (32%) érettségizett. Tíz válaszadóból kilencen 70 éven aluliak, és viszonylag hasonló a fiatalabbak, a középkorúak és az idősebbek aránya a válaszadók között. A kitöltők főként városias településeken élnek, ötödük (19%) a fővárosban, másik ötödük (21%) valamely megyeszékhelyen él. A válaszadók kilenctizede (92%) rendszeresen látogatja a baptista alkalmakat, és háromnegyedük (76%) legalább egy évtizede jár megszakítás nélkül a gyülekezetbe.
Módszertani megjegyzés: A megkérdezés online kérdőív segítségével történt 2021. január 22. és 2021. február 21. között. Válaszadókat a Magyarországi Baptista Egyház különböző online felületein keresztül, illetve hólabdás módszerrel toboroztunk. Összesen 1257 megkezdett kérdőív szerepelt a nyers adatbázisban, a tisztítás során azokat az eseteket kizártuk az elemzésből, ahol a kérdések legalább felére nem tartalmazott értékelhető választ az adott kitöltés, összesen 1240 esettel dolgozhattunk.
Székely Levente, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatársa
