Ünnep volt vasárnap délután Vácon és hitem szerint a mennyben is, hiszen bemerítésre kerülhetett sor gyülekezetünkben, és az erre fenntartott helyek be is teltek. Balogh Anna és Holl Mária testvérnők döntöttek úgy, hogy további éveiket Istennel együtt akarják folytatni.
Akik ott lehettünk, átélhettük a testvéri közösség erejét és azt is, hogy Isten lelke közöttünk volt, és bízom benne, hogy mindenki haza tudott vinni valami morzsát, amely megérintette aznap.
A létszámkorlát miatt két testvér bemerítésére egy hét múlva kerül sor.
Megújult a Magyarországi Baptista Egyház balatonföldvári Bethesda Üdülőjének hőközpontja. A beruházás során az épület három új kondenzációs gázkazánt kapott, mellyel a régi, rossz hatásfokú, és elavult kazánokat cserélhetjük le. Az új technológiának köszönhetően a fűtés és melegvíz előállítás költségei kedvezőbbek lettek, valamint jelentős mértékben csökkenthető a károsanyag kibocsátás.
„Hálás szívvel áldunk…” – Elgar szerzeménye zendült fel június 20-án, vasárnap délután a Váci Baptista Imaházban két ifjú testvér bemerítési istentiszteletén. Meláth Botond és Nógrádi Krisztián miután megvallották hitüket, majd felvételüket kérték a gyülekezet tagságába, elérkeztek életük egyik legkimagaslóbb eseményéhez, a bemerítéshez.
Boti, ahogyan őt mindenki szóltja, 17 éves, középiskolás. Döntését, hogy Isten gyermeke kíván lenni, a Római levél 6. fejezet 23. versével erősítette meg:
„Mert a bűn zsoldja a halál, és az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”
Krisztián 29 éves jogász. A Királyok első könyve 3. fejezetében Salamon imája tanította meg őt arra, hogy engedelmes szívvel válik lehetővé a jó és a rossz közötti döntés.
„Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között.”
Az ünnepélyes hitvallást Gáspár Botond ifjúsági lelkipásztor vezette.
Meláth Attila igehirdetésében hangoztatta, hogy az ember a bűnei miatt vak és süket. Jézus viszont a szívünk ajtaja előtt áll, és ha beengedjük, akkor rendbe teszi életünket, és az örök élet csodájával ajándékoz meg. A megtérés után Isten már nem idegen a számunkra, megoszthatjuk vele örömünket, bánatunkat, megbocsát és megtisztít.
A gyülekezet nevében Lakati Péter presbiter köszöntötte a bemerítetteket.
Az
ünnepet az énekkar és szolgálatai színesítették.
Az Úr közel 2021. június 18- i adásában a Kossuth Rádió műsorán Papp János, újraválasztott egyházelnök és Varga László Ottó, az MBE újonnan megválasztott főtitkára beszélttek arról, hogy milyen értékeket tartanak a legfontosabbnak, amik a mai baptizmushoz kötődnek? Mi az egyház legfontosabb küldetése? Hogyan mutatkozik meg az egyház társadalmi felelősségvállalása? A vírus okozta változások befolyásolják-e az egyház jövőről alkotott elképzelését?
Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat Rescue24 mentőszolgálatának vezetője az EMMI-vel kötött megállapodás részleteibe avatta be a hallgatókat.
Az egyenesen a Bibliából rovatban Boros Dávid lelkipásztor a júniusi témánk alapján bontotta ki az igét: Nagyra tartjuk egymást.
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál…” (Fil 2,3)
Az Emmaus Idősek Otthona is csatlakozott a Jerusalema-tánckihíváshoz. A koronavírus-korlátozások feloldása után vége újra a családtagok társaságában ünnepelhettek az otthon lakói!
Hálásak vagyunk értetek! Isten áldja a lakókat, a családtagokat és az otthon munkatársait!
Istennek hála három testvérünk pecsételte el az életét Krisztus mellett a bemerítés Szentírás szerinti cselekedetével a debreceni Új Remény Baptista Gyülekezetben 2021. június 6-án. Így a mennyel együtt ünnepeltük a nagy visszatérést az online istentiszteletek hosszú és nehéz időszaka után, így az örömünk még nagyobb volt, hogy újra IGAZI közösségben gyülekezhettünk össze Jézus lábainál.
Tóth Sándor lelkipásztorunk először röviden összefoglalta gyülekezetünk vendégei számára a bemerítés bibliai jelentőségét, ezután az Úr örömteli dicsőítése kíséretében vízbe merítette testvéreinket.
Ezután az igét Kiss János lelkipásztor testvérünk hirdette, aki Pál viszontagságos hajóútját világította meg számunkra a saját életünk nézőpontjából. Erről a Szentlélektől átitatott üzenetről később írok, előtte pillantsunk bele bemerítkező testvéreink történetébe.
Bemerítkezőink
története
Lali katolikus családban nőtt fel, és gyerekkorában szolgált is a miséken, de csak most, felnőtt fejjel nyert igazán értelmet számára az, amikor gyerekkorában magában „megbeszélte” a dolgokat Istennel. Ma az élete sikereiért és kudarcaiért is hálás Istennek, hogy mindezeken átvezette őket feleségével, és hogy végül ígérete szerint adott nekik gyermeket az Úr sok fájdalom és könnyes ima után:
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7–8)
„A
tudásommal a gyülekezetet szeretném építeni, segíteni, amiben
csak tudom. Bemerítkezni pedig azért szeretnék, hogy
kinyilvánítsam mindenki előtt, hogy én Jézus Krisztust
választottam, így engedelmeskedem egyik parancsának is, és a
bűntől való megtisztulás látható szimbólumával, a
bemerítkezéssel lesz teljes a kép számomra.”
Ábelt 6 hetes korában mutatták be szülei kérésére a gyülekezetünkben, és hálásak vagyunk Istennek, hogy most már testvérünkként is üdvözölhetjük. A tinédzserkori „kanyarok” után az Úr mellett kötött ki, és ennek a jó gyümölcseit most már a kortársai is láthatják az életén.
„Isten útját járom és mindennap legalább kétszer olvasom a Bibliát és imádkozok. Érzem az Urat az életemben. Azért szeretnék bemerítkezni, hogy Isten gyülekezetéhez tartozzak. Engedelmességből, mert amikor Jézus bemerítkezett, ő maga is ezt mondta: így illik minden igazságot betöltenünk.”
Margaréta is fiatal, 14 éves, és az ő babakori bemutatása is a gyülekezetünkben történt. Az ő szülei sajnos pár évre nélkülözték Isten jelenlétét, de Margaréta édesanyja minden évben küldte a gyülekezeti gyerektáborunkba a lányokat. Azóta a család visszatalált Istenhez, és nem telt bele sok idő, Margaréta Isten gyermeke lett a Passió című film főszereplőjének bizonyságtétele és megtérésre hívása nyomán.
„Egész nap esett az eső, be volt borulva, de amikor néztük a videót és kimondtam a Krisztusnak az IGEN-t, kisütött a nap és egy szivárvány jelent meg az égen. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy őbenne akarok hinni, mert ez az igazság, és nem a világi életet akarom választani.”
Az újonnan bemerítettekért kézrátétellel Kiss János, Sipos Márk és Tóth Sándor lelkipásztorok imádkoztak, a Szentlélekkel való betöltekezés áldását kérve életükre az Úrtól.
„…hátha…” – ez nagyon kevés
Ahogyan Kiss János testvérünk prédikálta, a hajóban sokféle ember van, ki közelebb, ki távolabb van Istentől. Az élet tengerén hánykolódva bizony nem mindig a saját hibánkból kerülünk viharba. Sokszor jöhet az életünkben külső vihar is, tőlünk függetlenül. Pál viszont nem sajnálja magát, hanem ahogyan mi is, részt vesz a még nem hívő emberek életében, azonosul a sorsukkal. „Egy hajóban evezünk.”
János testvérrel egyetértettünk abban, hogy sokkal nagyobb hit kell az Isten nélküli élethez, aminek nincs kapaszkodója. Stabil értékek nélkül nincs igazi válasz a döntéseink miértjeire. A „hátha” ugyanis nagyon kevés, hiszen semmi fedezete nincs. Az „azt hittem” egy nagyon ingoványos talaj az életvezetéshez.
„Egy
lélek sem vész el, csak a hajó.”
Jézus Krisztus viszont mindennél szilárdabb alapot ad az életünkben a körülményekre támaszkodó hit helyett. Aki nem bízik Isten gondoskodásában, tönkreteszi a saját és a körülötte élők életét azzal, hogy belekeveredik olyan rizikós helyzetekbe, amelyek végül veszteséghez vezetnek, holott csak türelemért kellett volna imádkoznia, hogy meg tudja várni Isten áldását.
Sokszor
nem Isten küldi a langyos déli szelet, mint ahogyan Pál hajós
történetében is csak kellemesnek tűnt, és alkalmasnak arra, hogy
tovább lehessen indulni, pedig ez a körülmény ellentétes volt
Isten kijelentésével, amit Pálon keresztül adott a hajósoknak.
Végül mégis beigazolódott Isten csalhatatlan üzenete, mert
ezután következett csak az igazi vihar.
„Dobáld ki
a felesleget!”
Az
ember a rossz döntései után sokszor még mindig képes ragaszkodni
a hamis mentőhorgonyaihoz. Ez sok esetben ahhoz vezet, hogy
elveszíti a motivációját a küzdelemben a kudarcok miatt.
Mit tehetsz, ha te is ebben a kilátástalan helyzetben találod magad? Ahogyan a történetben az Istentől ihletett utasítást Páltól hallhatták a hajósok is, az életedből ki kell dobálnod a felesleges terheket. Ma hozz döntést, és szabadulj tőlük! Hogy mennyire nem kárhoztat Isten az elhibázott lépésekért, az mutatja, hogy ugyanazzal a kézzel dobálták ki a tengerészek az összes holmit, amivel eddig védték. Tehát bármikor dönthetsz másként! Tőled függ, hogy megfordítod-e az életed alakulását, és Krisztus kezébe teszed-e magad.
Engedd
el a visszatartó erőket, és hallgasd meg Isten bátorító szavát.
Pál
is „ugye én megmondtam” nélkül nézte végig, és a végén
beszélt velük erről, és a további teendőkről mindenféle
vádlás nélkül. Te is ugyanerre a hozzáállásra számíthatsz
Krisztustól, és az ő népétől, akik támogatni tudnak Téged
abban, hogy megtaláld az életed új irányát a Biblia megértésének
segítségével.
Aki hisz Őbenne,
megmenekül
Krisztus
kezében megmentő erő van, ami NEM a körülményeken múlik!
A
Pünkösd üzenete, hogy Isten itt van minden emberrel, és az ő
ereje elérhető, megkapható bárki számára, aki kéri.
Imádságban
ma Te is átadhatod az életedet, szívedet Istennek, aki azonnal
készen áll arra, hogy a Te lelkedet is megmentse az örökké tartó
vihartól, és akár mától a menny állampolgárává válhatsz
Krisztus megváló tettének elfogadása által.
Úr
Jézus Krisztus! Tudom, hogy bűnös ember vagyok, és szükségem
van Rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten és
megváltottál. Kérlek, bocsásd meg bűneimet, és formáld az
életemet akaratod szerint, hogy ezentúl csak Érted éljek. Vezess,
kérlek, az örökkévalóság útján. Ámen.
Június 13-án ünnepi istentisztelet keretében avatta a közösség presbiterré Tóth Ferencet. Az avatás egyben szolgálati kirendelés is volt, ugyanis Tóth testvér a sarkadi misszió vezetője lett.
Mike Sámuel
Meghívott igehirdető Mike Sámuel, kecskeméti lelkipásztor volt, aki elmondta, hogy az egyházban elsősorban nem vezetői, hanem pásztorlási válság van. Nem menedzserekre van szüksége a közösségnek, akik a világi vezetéselméletek eredményeit alkalmazva irányítják a rájuk bízottakat, hanem pásztorszívű elöljárókra, akik lehajolnak az emberekhez.
Tóth Ferenc
bizonyságtételében elmondta elhívásának történetét, hogyan
vezette őt és feleségét abban a döntésben az Úr, hogy
visszatérve gyökereihez, abban a gyülekezetben végezzen
szolgálatot, ahol felnőtt és ahol hitre jutott.
Barbarics Péter
Az avatást Barbarics Péter, a Presbiteri Tanács tagja vezette. A kézrétételes imádkozás után pedig sorkerült a kirendelésre is. A kiküldő gyülekezet részéről Merényi Zoltán, lelkipásztor köszöntötte Tóth testvért, majd a fogadó gyülekezet nevében Szaniszlai József gyülekezetvezető mondott igei gondolatokat.
Reménységünk van
arra, hogy ezzel a döntéssel megerősödik Sarkadon a baptista
misszió, és új lendületet kap a kis határszéli gyülekezet.
Az istentiszteleten
bemerítésre készülők bizonyságtételeit is meghallgatta a
gyülekezet. Örömteli, áldott vasárnapunk volt.
Egy könyv, amit nem elég egyszer elolvasni, aztán feltenni a könyvespolcra:
„A megbocsátás azt jelenti, hogy gyászolunk – gyászoljuk azt, ami megtörtént, és azt, ami nem történt meg –, és hogy feladjuk a vágyunkat arra, hogy bárcsak másképp alakult volna a múltunk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk a múltunkat és a jelenlegi életünket… Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól – hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.”
(Dr. Edith Eva Eger)
Dr. Edith Eva Eger 16 éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna-keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tar tó i -nak, és mindennap élvezi az életet. A most 93 éves, magyar zsidó származású pszichológus az Egyesült Államokban praktizál. Bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel, gyásszal küzdőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, célja, hogy segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Reményt és lehetőséget ad azoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól. Arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.
„Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint…” (Ef 3,20)
Nincs több edény!
„Bárcsak előrelátóbb lettem volna!” – gondolhatta az asszony, amikor a házában csodálatos módon megszaporított olajnak csak az üres edények száma szabott határt. Pedig a próféta figyelmeztette, hogy amikor a szomszédaitól kér, ne keveset kérjen. De amit kapott, így is elég volt arra, hogy kihúzza a bajból. Vajon mi felkészültebbek vagyunk? Merünk-e kérni, és ha igen, milyen mértékkel? Van-e egy kis korsó olajunk, amit felajánlhatunk, hogy aztán bőségesen visszakapjuk? Visszatekintve kell-e bánkódnunk kicsinyhitűségünk miatt?
Ez csak egy történet a sok közül, amely Elizeus próféta szolgálatához köthető a Szentírásból. Ezekre a történetekre irányítja a reflektorfényt Erwin Raphael McManus Az utolsó nyílvessző című könyve, és segít nemcsak mai kontextusba helyezni azokat, hanem személyessé is teszi a bennük megfogalmazódó, húsba vágó kérdésekkel együtt.
A könyv számos követendő bibliai példát tár elénk, hogyan ismerték fel ezek az emberek a helyzetüket, hogyan értették meg a feladatukat vagy az eléjük táruló lehetőséget, és hogyan tettek meg mindent azért, hogy a legtöbbet hozhassák ki belőle. Mai szóhasználattal élve egy motivációs könyvről van szó, de sajnos ezt a fogalmat már lejáratták az önjelölt életvezetési tanácsadók és társaik… Sokkal hitelesebb, ha motivációinkat az Isten igéje alapján fogalmazzuk meg, így elkerülhető, hogy öncélú, csupán önmegvalósító legyen, és mulandó sikereket hajhásszon. Nem arra buzdít, hogy higgyünk önmagunkban, hanem hogy teljes hittel bízzuk magunkat Istenre, ahogyan azok is tették, akik végül ővele győzelmet arattak.
„Nehéz lenne olyan történetet találni a Szentírásban, amely szerint Isten azért haragudott meg, mert valakiben túl sok volt a hit, az elszántság, a határozottság. Az igaz ság az, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, ismételjük meg újra és újra. Isten a kezünkbe adja az íjat és a nyilakat, és azt mondja, lőjünk. Mi pedig ahelyett, hogy a határokat feszegetnénk arra nézve, mennyi jót tehetne bennünk és általunk, azt feltételezzük, kevesebbet szán nekünk, ezért megelégszünk azzal, amit mi meg tudunk tenni, ahelyett, amit Isten szándékozott megtenni általunk.”
Az elszántságot illetően az egyik legjobb példa előttünk maga Elizeus, aki bátran kérte az Illésben lévő lélek kétszeres részét. Lehet, hogy sokan vágynak erre, de elfeledkeznek az útról, amely idáig vezetett. Elizeus megértette Illés hívását, és lezárta a múltját. Úgy tette az eke szarvára a kezét, hogy már nem akart többet hátratekinteni. Az utolsó közös útjukon Illés többször is felajánlja neki a visszafordulás lehetőségét, de ezt ő nem fogadja el, és az sem tántorítja el, amikor bételi és jerikói próféták jelzik előre, hogy mi lesz az út végén. Ötvenen követik őket a Jordánig, figyelik, ahogyan száraz lábbal átkelnek, de csak Elizeus az, aki mindvégig Illés mellett marad. Meglátja elragadtatását, és kérése teljesül. Emellett aztán a többi próféta is tanúskodik, de vajon ők is részesülhettek volna nagyobb ajándékban?
A szerző itt tesz egy újabb fontos megjegyzést: Elizeus kérésében nem szerepelt kétszer annyi vagyon vagy hírnév, és ezt nem is kapta meg a Lélek kiáradásával együtt. A maradandó kincsekre összpontosított, de azokból nem érte be kevesebbel.
A könyv aktualitását pedig maga a világjárvány adja. Egy új korszak, amikor senki sem lehet százszázalékosan biztos abban, hogy nem hordozza-e a vírust – hiszen a tesztek sem százszázalékosak –, vagy van-e megfelelő immunitása, és az ő szervezetében mit jelent az elég. Emberi eszközökkel szinte lehetetlen megjósolni, kinek lesznek enyhe, súlyos vagy végzetes tünetei. Senki sem tudhatja, mennyi ideje maradt a cselekvésre. Ebben a helyzetben szó szerint bárki arra kényszerülhet, hogy számot vessen az életével: megértette és betöltöttee az elhívását? Kell-e valami miatt bánkódnia?
Az angol nyelvű kiadás már 2017-ben megjelent, ami innen visszatekintve még boldog békeidőnek tűnik. A szerzőnek a megírás után újra szembesülnie kellett ezekkel a kérdésekkel, mert a könyv utómunkálatai közben súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Saját sorait és a Szentírásból vett idézeteket visszaolvasva kellett válaszolnia arra, vajon az ő élete híjával találtatik-e az utolsó mérlegelésnél. Útjára küldött-e minden nyílvesszőt, ami a tarsolyában volt?
„Az a célom ezzel a könyvvel, hogy soha ne adják fel, soha ne érjék be kevesebbel, és hogy semmit se tartogassanak a következő életre. Bárcsak üres tegezzel halnánk meg! Bárcsak csordultig telt szívvel halnánk meg!” (E. R. McManus)
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk
