A Baptista Rádió csapata nevében köszönjük minden kedves hallgatónknak az eddigi figyelmet, ma este érdemes követni a rádió adását élőben! 7 órakor egy rendkívüli búcsúműsorral jelentkezünk, amiben eláruljuk, mi lesz a folytatás! Rédl Ádám vendége lesz Papp János egyházelnök és Boros Dávid kommunikációs szaktitkár.
Megjelent a baptista szociális hírlevél januári száma! Az igei üzenetet az új esztendőre ezúttal Matuz József lelkipásztor írta. A hírlevélben beszámolunk a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ egyre szélesedő horgolási akciójáról. Megtudhatjuk, miként teltek a karácsony áldott napjai a Menedékházban Kiskunmajsán, és olvashatunk két felhívást is!
Budaörsön 2003-ban alakult meg a Kőszikla Baptista Gyülekezet. Az eltelt két évtized alatt a gyülekezet szervesen bekapcsolódott a város és a térség életébe.
Az elsődleges hitéleti munka mellett a társadalmi szerepvállalás területén is számos esemény, projekt valósult meg. A gyülekezet tagjai nagyon sok önkéntes munkával, szolgálattal segítették a környéken élőket. A gyülekezet hatása nem csak lokális, hiszen két új leánygyülekezetet indíthattak el: Budapesten a BudaSzíve Baptista Gyülekezetet, valamint a Tatabányai Baptista Gyülekezetet. A gyülekezet misszionáriusai szolgáltak már Ukrajnában és Kazahsztánban is. Jelenleg Fülöp Viktória Brazíliában szolgál. A tízfős alapítói létszám azóta megsokszorozódott, hiszen ma már 200 fő feletti azok száma, akik a gyülekezethez tartoznak.
A Kőszikla gyülekezet egy fiatalos és dinamikus közösség, ahol valóságosan megtapasztalják az emberek, hogy Istennel személyes kapcsolatba lehet kerülni Jézus Krisztuson keresztül. A gyülekezet küldetésmondata így hangzik: „Isten szeretetének továbbadása őszinte emberi kapcsolatokon keresztül!” Ezek a kapcsolatok egymással és Istennel nagyon áldottá és erőssé teszik a közösség életét. A gyülekezet jelenleg két lelkipásztorral végzi a munkáját. Az alapító Durkó István lelkipásztor mellett 2023-tól Révész Lajos lelkipásztor is csatlakozott a gyülekezethez.
A gyülekezet otthona Budaörsön a Terrapark irodaházban van (Budaörs, Liget u. 3/2).
Az EGYH-KCP-20-P-0125 azonosító számon a „Magyarországi Baptista Egyház salgótarjáni beruházásai” elnevezésű projektet Magyarország Kormánya támogatta 57.000.000 Ft-tal.
A Bibliai Családi Park egy olyan missziós eszköz, amelynek segítségével a baptista gyülekezetek evangelizációs családi napot szervezhetnek a településükön élő kisgyermekes családoknak.
A magyarországi baptisták már több mint egy évszázada jelen vannak a szegény sorsú és főleg időseket és betegeket segítő szociális munkában.
Az egyre bővülő társadalmi szerepvállalás mind a szociális, mind az oktatási és missziói területen jóval több embernek ad lehetőséget a munkákba – köztük a koordinációs és adminisztratív feladatokba – való bekapcsolódásra, így a már meglévő központi épületünk egyre szűkösebbnek bizonyult.
A Magyarország Kormányától kapott Benczúr utcai épület tíz éve használaton kívül volt, műszaki állapota ennek megfelelően elhanyagolt volt. A felújítás után nagy hasznára válik baptista közösségünknek, az általunk végzett szolgálatnak. Ugyanakkor felújított állapotában az épület méltóbban illeszkedik Terézváros környezetébe is.
Az EGYH-EOR-21-P-0097 számú támogatásban a 1068 Budapest VI. kerület, Benczúr utca 30. (Budapest hrsz: 29687) alatti ingatlan teljes körű és komplett felújításából a támogatás terhére elvégezhető munkák kivitelezését terveztük.
A 230 M Ft-os támogatás terhére az alábbi munkákat végeztük el:
Felújítási munkálatok (ácsmunkák, tetőfedés, hideg és meleg burkolatok készítése, bádogozás, fa- és műanyag szerkezetek elhelyezése, felületképzés)
A bizonytalanságok korát éljük, megdőlt az elképzelés, hogy ez a világ kiszámítható. Vendégeinkkel arról beszélgetünk, mik lehetnek az aggódás ellenszerei, mi adhat reményt a jövőre nézve. Hogyan segít ebben a gondviselés és a hit?
Vágvölgyi Gergely vendégei Révész Lajos baptista lelkipásztor, Pataky Krisztina pszichológus, logoterápiás tanácsadó, Sterczer Hilda mentálhigiénés szakember, a Hópárduc Alapítvány vezetője, Lackfi János író, költő, műfordító.
Kovács Géza lelkipásztor testvér 2023. január 23-án, életének 98. évében Isten gyönyörű országába költözött. Hálaadó istentiszteletet tartunk édesapánkért a Budafoki Baptista Imaházban (Bp. XXII. ker., Péter-Pál u. 17.) 2023. február 4-én, szombaton du. 2 órakor.
Az urnát a család később szűk körben helyezi el.
Koszorúmegváltás lehetősége helyszíni adakozással vagy utalással: a Menedék Alapítvány (11722003-20022222 céladomány Fiúotthon bővítésére) vagy MBE (11706016-20213558 megj. KG cigány imaházra)
Hálaadással: négy gyermeke (Géza, Zoltán, Péter és Enikő) és azok családjai (13 unokája és 37 dédunokája)
Megbeszélést tartott az egyház elnöksége és a szervezőbizottság Viktor Hamm testvérrel, a Billy Graham Társaság igazgatójával az őszi, Papp László Arénába tervezett evangelizációról.
A képen: Durkó István, Szilágyi Béla, Barbarics Péter, Varga László Ottó, Viktor Hamm, Papp János, Simon Norbert, Gál Dávid, Bukovszky Ákos és Téglási Lajos
A Baptista500 eseménysorának legjelentősebb rendezvényére együtt készülünk, ahol az alkalom igehirdetője Will Graham testvér, Billy Graham unokája lesz.
Imádkozzunk és készüljünk erre a nagyszerű lehetőségre!
Ne feledjük: találkozzunk 2023. november 19-én 17 órakor a Papp László Arénában, és hozzuk el Istent kereső barátainkat is!
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk