Nincs esemény
Hétindító vers | Túrmezei Erzsébet: A soha el nem némuló hívás
Előadja: Verebes Zoltán
„Kövess engem!” – hangzott először
csaknem kétezer éve már.
A Genezáret kék hullámait
beragyogta fénylőn a napsugár,
és odahagyva hálót, otthont, múltat,
az első tanítványok elindultak.
Azóta századok tűntek tova,
de ez a hívó, szent, jézusi szó
nem némult el soha!
S várhattak rájuk próbák, szenvedések,
mindig voltak, akik nyomába léptek,
hogy elveszetteket keressenek,
halálból új életre mentsenek,
békét hirdessenek, szeressenek!
Áldott az a felejthetetlen óra,
amikor ez a hívás felém hangzott,
s elindulhattam a Mester nyomában
a boldog, szolgálatba hívó szóra!
Élőn, győzelmesen, feltámadottan
Jézus ma is itt áll előttetek.
Hív, hogy tanítványai legyetek,
s szívetek boldog, új életről zengjen!
Ma felétek hangzik a ,,Kövess engem!”
Hogy szemetek csodát csodára lásson!
Legyen áldás minden elinduláson!
MűvészLÉT 3.: Dr. Körmendy Zsolt zeneművész, tanszékvezető egyetemi docens LFZE
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.

Mi az első emléked kisgyerekkorodból arról, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Ez sokáig nagy kérdés volt számomra, de van egy nagyon korai óvodáskori emlékem, ami talán a későbbi pályám szempontjából mégiscsak jelentős, mert az óvodában évzáró ünnepségen énekeltünk, és én álltam ki vezényelni egy hurkapálcával. Kicsit elbohóckodtam a dolgot, de ez az első zenei emlékem. Volt idő, amikor színész akartam lenni, és aztán nagyobb koromban elég sokáig a mérnöki pálya felé vonzódtam, majd a gimnázium utolsó évében dőlt el, hogy tanári pályára megyek. A zene mindig jelen volt az életemben, jártam zeneiskolába is, mégis először matematika-fizika szakot végeztem és a tanulmányaim közben készültem fel a Zeneakadémiára.
Fiatal korodban mi jellemezte a hitéletedet?
Katolikus családban nőttem fel és az édesapám halála után édesanyám úgy döntött, hogy a piaristákhoz írat be gimnáziumba. Kezdetben a gyermeki materializmus jellemzett engem, és furcsán éreztem magam a hívő háttérből jövő gyerekek között. Viszont az egyik paptanárunkkal sokat beszélgettem, valamint annyira vonzott a közeg, hogy betagozódjak, hogy eljött egy pillanat, amikor átéltem, hogy hiszem, hogy van Isten és Jézus a megváltó. Történt azok alatt az évek alatt egy tragikus vitorlás baleset, aminek következtében két társam meghalt. Ekkor sok minden átalakult bennem, komolyabb lettem és átértékelődtek a kapcsolataim is.
A tanáraidnak volt szerepe abban, hogy a pedagógus pályára indultál?
Mindenképpen és most a tanárképzésben dolgozom és nagyon jól tudom, hogy a legmeghatározóbb a tanári pálya szempontjából az a majdnem másfél évtized, amit az ember iskolásként eltölt. Nekem nagyon jó tanáraim voltak, az általános iskolában különösen az osztályfőnököm, aki egyébként hívő ember volt. Nagyrészt neki köszönhettem, hogy a piaristákhoz kerültem. Természetesen a piaristáknál akkoriban csak szerzetes tanárok tanítottak. Sokféle értékes példát láttam és ott is leginkább az osztályfőnökömnek vagyok hálás, akit napi szinten emlegetünk otthon. A gyerekeim is tudnak sok mindent róla, mert nagy hatással volt rám. Tehát igen, a tanári példaképek, meg azok a tapasztalatok, amit iskolásként szereztem, meghatározóak.
Érdekes belegondolni, hogy matematika-fizika szakos tanárnak készültél, miközben erőteljes elhívás volt benned a zeneművészet iránt?
Igen, és azt gondolom, hogy ennek a kettőnek a párhuzama egy létező dolog. Most is foglalkozom ilyesmivel, tehát szerkesztőként a MÜPA-ban a közelmúltban egy olyan sorozatot készítettem, ami a matematika és a zene kapcsolatáról szól. A matematika is egy olyan dolog, ami teremtett, és tőlünk független igazságokat hordoz. A zenében például a hangok rendszere tiszta matematika. A zeneszerzők is keresték a számokkal való kapcsolatot. A zenének egyrészt van érzelmi oldala, másrészt megvan a matematikai oldala, a szerkesztettsége, a felépítése, a struktúrája, és ez mind-mind olyan dolog, ami tőlünk függetlenül létezik. Ennek kapcsán rá lehet csodálkozni a teremtésnek egy olyan szegletére, ami nem a mindennapi megélhetéshez tartozik, de mégis megkaptuk ajándékba. Tehát azt gondolom, hogy érdemes kutatni ezt a kapcsolatot a matematika és a zene között, mert nagyon sok szép részletre lehet rábukkanni.

Mi történt a kisóvodás Körmendi Zsolttal, a hurkapálcával a kezében?
Mivel viszonylag későn kezdtem újra foglalkozni a zenével, már nem nagyon láttam esélyét annak, hogy bármely hangszeren olyan szintre jussak, ami a zenei pályán elvárható. Viszont volt érzékem a vezényléshez, ezért felvételiztem a Zeneakadémia karvezetés szakára. Ének-, szolfézs-, zeneelmélettanár és karvezető lettem, azután karmester szakra jártam, ahol viszont éreztem a hiányát a kihagyott éveknek. Elvégeztem ugyan három és fél évet a karmester szakon, de ez a tanulmányom abbamaradt. Viszont volt és van is lehetőségem zenekart is vezényelni. A vezénylés tulajdonképpen a hangszerem, tehát lett folytatása annak a hurkapálcás jelenetnek. A Wesselényi utcai gyülekezetben van meg leginkább ez a fajta aktivitásom, itt hárman vezetjük az énekkari szolgálatot és évente van egy nagyszabású koncertünk, a Szimfonikus Istentisztelet, amelyen zenekart és énekkart is vezényelek.
A Zeneakadémia tanárképzési tanszékének vagy tanszékvezető docense, doktori disszertációdat a koncertpedagógiából írtad. Mit jelent a koncertpedagógia?
Tizenhárom év gimnáziumi énektanítás után, a MÜPA-ban helyezkedtem el, és kaptam megbízást arra, hogy a családi és ifjúsági programokat szerkesszem. Ennek a munkámnak során találkoztam olyan külföldi példákkal, ahol a modern hangversenytermekben gyakorlat alakult ki a közönség nevelésére. Ez azt is jelenti, hogy didaktikus, ugyanakkor magas színvonalat képviselő programokat kínáljunk. Miután megtapasztaltam, hogy egy létező szakmai gyakorlatról van szó, úgy gondoltam, hogy jó lenne erről írni. Ma már a koncertpedagógiát inkább zeneközvetítésnek nevezem, a disszertációban pedig bizonyítom, hogy ez egy új diszciplína, új pedagógiai terület, amelynek megvan a maga eszközrendszere, megvannak a saját törvényszerűségei. Ez egy olyan folyamat, amely főleg a gyerekeknek és az ifjúságnak szóló programokban új hullámot hozott. A zeneközvetítés koncepciójának lényege, hogy a közönség informális keretek között élményszerűen, a saját tapasztalata által jusson el oda, hogy ne csak élvezze, hanem értse is a zenét. A zenét élvezni ugyanis általában mindenki tudja, viszont az olyan zenéket, amelyek mögött egy komolyabb alkotói koncepció van, nehezebb befogadni háttértudás nélkül.
Ezek szerint lehetséges például a szolfézst élményszerűen tanítani?
Igen, olyan kollegákkal dolgozom együtt a zeneakadémiai tanárképzés során, akikről tudom, hogy ahogy ők tanítják, az élvezetes a gyerekeknek, mert részben sikert, részben zenei élményeket jelent a számukra. Emellett a közösségi élmény és az együtt zenélés is megjelenik a tanításban. Sok esetben viszont ez nem valósul meg.
Fontos lenne, hogy azok a diákok mélyüljenek el igazán a szolfézsban, akik zenei pályára készülnek?
Ez nagyon fontos, és nagyon örülök, hogy ezt mondod, mert azt hiszem, hogy az egyik fő probléma lehet, hogyha nem teszünk különbséget az alapfokú zenei nevelés két fő célja között. Az egyik a közönségnevelés, a befogadóvá nevelés, és a másik, sokkal keskenyebb sáv, ami a szakmára való felkészítést szolgálja. Ha ezt a kettőt összemossuk, akkor furcsa dolog jön létre, amiben senki nem találja meg az örömét.
A megtérésed és a bemerítkezésed története összefügg a házasságkötéseddel. Hogyan?
A piaristák után egy bolyongási időszak következett. Későn nősültem, a feleségem fiatalabb nálam és a Wesselényi utcai gyülekezetben tért meg. Amikor összeházasodtunk, akkor kérdés volt számunkra, hogy hogyan tovább, hiszen a vegyes igával kapcsolatban vannak fenntartások, és én nagyon komolyan gondoltam, hogyha katolikusnak születtem, és annak nevelkedtem, akkor az vagyok, és ez nem egy személyes döntés kérdése, hogy merre tartok tovább. Egy ideig jártunk ide is, meg oda is, de nekem a Wesselényi utcában nagyon sok megkapó élményem volt. Leginkább az érintett meg, hogy megtapasztaltam, hogy a gyülekezetben az ottani emberek élő hite kitapintható. Ahogy láttam őket megnyilvánulni, vagy egyszerűen csak szemlélődtem a gyülekezetben az istentiszteleteken azt láttam, hogy őket megváltoztatta az, hogy igazán hisznek. Nekem ez ekkor még nem volt meg. Sok évig úgy jártam a gyülekezetbe, hogy engem ott nagyon nagy szeretettel fogadtak, befogadtak, feladatokat adtak. Vezényeltem a kórust a gyerektáborban rendszeresen közreműködtem, mégis úgy éreztem, hogy még valami nincs rendben. Sokat imádkoztam, hogy ez megváltozzon, hogy megéljem a döntő fordulatot. Ez négy évvel ezelőtt megtörtént velem, átadtam az életem és azután bemerítkeztem.

Hogy van a családod?
Sára, a nagylányunk lassan 20 éves, vele együtt merítkeztem be. Van egy 13 éves fiunk és egy másodikos kislányunk. A feleségem szintén a Zeneakadémián végzett, majd úgy döntött, hogy informatikus lesz, elvégzett egy egyetemet és azóta informatikusként dolgozik.
A zenén kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
Szeretek mindenféle kétkezi munkát végezni. Építem a nyaralónkat, de az egész házasságunkat végig kísérte az, hogy hol lakást újítottam föl, hol másik nyaralót, szóval ilyenfajta tevékenységben nagyon nagy örömömet lelem. A vitorlázás a családommal egy másik fontos szabadidős tevékenységem. Nem utolsó sorban nagyon szeretek főzni is. Felmegyek az internetre és ott tulajdonképpen bármilyen szakmát el tudok sajátítani. Azt hiszem, hogy ha az emberben van kreativitás, ami szintén ajándék, és azt gondolom, hogy nekem ez az ajándék erősen megvan, akkor tulajdonképpen bármire képes lehet, csak hinni kell abban, hogy a dolog működik.
Szerinted miért teremtette Isten a művészetet?
Az ember úgy lett megteremtve, hogy fogékony legyen és igénye legyen a nem látható dolgokra és a transzcendens dolgok megtapasztalására, megélésére. Az összes kommunikációs forma közül azt gondolom, hogy a zene tud a legkönnyebben megpendíteni a lelkünkben húrokat. A zene által rácsodálkozhatunk a teremtett világ csodálatosságára, meg saját magunkra is. Nem véletlen, hogy a zene terápiás eszközként is működik. Az ember „homo muzikus”, tehát olyan lény, amelynek szüksége van a zenére az emberi teljességhez és a zene olyan ajándék, amelyet Istentől kapunk.
A Pax Televízió MűvészLÉT című műsorának harmadik adásában dr. Körmendy Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető docense volt Murányi-Kovács Anita vendége.
A teljes interjú itt tekinthető meg:
Harvest game Rákospalotán
Nem. Ez nem valami informatikai játékszoftvercég Rákospalotára költözését harangozza be, bár ilyen ínséges időkben, mint amelyek mostanság köszöntöttek ránk, biztosan jól jönne a kerületünk életébe.

Amiről szó van, az a több mint tíz éve indult gyermektáborunk idei programjának újdonsága. Gyülekezeti táborunk 2009-es indulása óta sok idő eltelt. Nagyon sok gyermek fordult meg ezeken a napközis heteinken, hívő és nem hívő szülők-családok gyermekeinek több tucatja. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben a hosszú időszakban erőt adott, szolgálatokban használt, és sok gyermek hallhatta az evangélium üzenetét.
13 év eltelte után úgy láttuk, hogy szükséges a megszokott tábori rendszerünkön itt-ott változtatni. Ami kiválóan jó volt és működött 2009-ben, az ma már nem a leghatékonyabb, vagy legalábbis lehet jobb is. Baptista körökben jól ismert szlogen: „A korral haladni, Krisztusban maradni.” Ez igaz egy gyermektáborra is, amire nézve már jó két éve kerestük az utat, és imádkoztunk olyan megoldásokért, hogy a mai tinédzser gyerekeket a leghatékonyabban tudjuk elérni. A lehetőségeink is sajnos meglehetősen beszűkültek, mert azok a fiatal testvéreink, akik elkezdték és éveken át az élén voltak ezeknek a táboroknak, elköltöztek, vagy Isten máshol akarta őket tovább használni. Ezért új munkatársakért is imádkoztunk, hogy Isten mutasson olyan testvéreket, akikkel tovább tudjuk végezni a gyermekek felé a szolgálatot.
Az idei év februárjában egy teljesen egyszerű asztali beszélgetésen került szóba ez az imatémánk és a nyári táborunk terveinek ismertetése. Beszélgetőtársam ekkor említette meg Miklósvári Péter nevét, aki egy gyermekmissziós csapatot vezet, szívesen mennek gyülekezeteknek segíteni ilyen jellegű missziójuk támogatásában. A kapcsolatfelvétel szinte másnap megtörtént, Péter személyesen is eljött „terepszemlére”, majd megosztotta a „Harvest game” névre keresztelt komplex gyermekmissziós programjukat. Elmondtuk, hogy nem helyettünk akarjuk őket szolgálatra hívni, hanem velük együtt akarunk szolgálni egy általunk megtervezett és működtetett hét programjában. Nagyon örültünk, hogy ez teljesen találkozott a „Harvest game” céljaival, akik nem egy gyülekezet helyett, hanem velük együtt akarnak szolgálni.
A program úgy állt össze, hogy a nap nagyjából 70-80%-át az általunk vezetett és előkészített programok tették ki, és a fennmaradó részben Péterék hozták a „Harvest game” program élményekkel és sok játékkal, de a Biblia örömhírével is ellátott részét.
Minden évben hívtunk valaki különleges személyt vagy olyan vállalkozót, aki a tevékenységének bemutatásával teszi teljessé a közösséget, ami egy ilyen táborban kialakul. Az idei év sajnálatos meghatározó eseménye kétségtelenül az ukrán–orosz háború. Február 24-e óta nincs olyan nap, hogy ne hallanánk erről. Ez pedig foglalkoztatja a gyerekeket is, és véleményük is van róla. Arra gondoltunk, hogy gyülekezetünk egyik barátkozóját hívjuk meg az idei táborba mint „különleges személyt”. Az ő különlegessége pedig tényleg több, mint meghökkentő, mivel teljesen vak. Egy szörnyű betegség által vesztette el teljesen mindkét szemére a látását. Viszont teljesen aktív életet él! „Csörgő fociban” tagja volt a Magyarországot képviselő paralimpiai csapatunknak, és szép eredményeket ért el, de a cselgáncs sportban is versenyzett teljesen vakon! Az új hobbija az „agyaggalamb-lövészet”, amit nem ő, hanem a felesége űz, aki tagja a gyülekezetünknek. Amire felkértük őket, de főleg Sándort, hogy hozzák el azokat a fegyvereket, amelyekkel ezt a sajátságos sportot gyakorolják. Így került bemutatásra két igazi fegyverritkaság, a westernfilmekből is jól ismert forgótáras pisztoly és puska is, de a rendőrség által is használt pisztolyok, valamint egy AK–47-es géppisztoly is részét képezte a bemutatónak.
Arra kértük Sándort, hogy azon túl, hogy beszél a fegyverekről úgy általában, beszéljen azok szabályos használatáról és arról, hogy mire képesek. Itt jött elő a szomszédunkban dúló háború, amiről szinte minden gyerek elmondta a véleményét, félelmeit és vágyát. Nagyon érdekes élmény volt Sándort nézni, ahogy így, teljesen vakon szinte pár perc alatt szét-, majd összeszerelte a fegyvereket, amit a gyerekek is kipróbálhattak.
Régi vágyunk volt az is, hogy ezek a gyerekek megismerjék magát a gyülekezetet is, ami imádkozó háttere ennek a missziónak. Az idei tábor záróakkordjaként visszavártuk immár a családokat, akiknek egy vagy több gyermeke is táborozója volt a gyerekhetünknek. Az imaház szinte teljesen megtelt azokkal a gyerekekkel és szüleikkel, akik eljöttek a tábor záróalkalmára, egy evangelizációs istentiszteletre, ahol Miklósvári Péter szolgált Isten igéjével. A gyülekezet lelkipásztora pedig a táborozó gyermekekkel beszámolt a hét eseményeiről és élményeiről.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy meghallgatta imáinkat, nem kellett leállítani táborunkat, új munkatársakat és új programelemeket is kaphattunk, hogy hatékonyabbá tudjuk tenni táborunk szolgálatát Rákospalotán.
Nagy Sándor lelkipásztor
Segítségkérés magyar baptisták lencseországbeli missziójához
Kedves Testvérek! Szeretettel köszöntünk benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében, és az ő nevében kérjük a segítségeteket az alábbiakban.

Mi az a Lencseország? Nem egy mesebeli vidék, hanem egy létező ázsiai ország, ahol a lakosság nagy többsége muszlim. A keresztények elnyomva élnek. Bár hivatalosan ott is tilos a rabszolgatartás, a gyakorlatban él és virul a jelenség: sok keresztény a szó szoros értelmében rabszolga. Téglagyárakban vagy a mezőgazdaságban dolgoztatják őket reggeltől estig, embertelen körülmények között. A földeken dolgozó nők teljesen kiszolgáltatottak a földtulajdonosok és a munkafelügyelők kénye-kedvének, akik ellen a korrupció és az erőviszonyok miatt szinte lehetetlen fellépni. A mentő nem megy ki a keresztények által lakott területekre, a kórházakba gyakran nem fogadják be őket, mert egy megvetett, lenézett kisebbségnek számítanak. Ezen felül az idei évben több természeti katasztrófa is érte az országot, ami miatt a szokásos nehézségeknél is nehezebb nekik. Azért nevezzük az országot fiktív néven „Lencseországnak”, mert ha nyíltan kiírnánk a nevét, amikor ezekről a negatív dolgokról beszélünk, akkor lehet, hogy az ott dolgozó magyar szolgálattevők kitiltását kockáztatnánk, és az ottani keresztény közösségeket is retorziók érhetnék.
Kik mennek oda, mikor és mit fognak ott csinálni? Decemberben utazik ki egy ötfős baptista csapat, két lelkipásztor (Merényi Zoltán Gyuláról és Nemeshegyi-Horvát György Hatvanból), két tanár (Nemeshegyi-Horvát Anna Hatvanból és Soltész Sándor Gyöngyösről) és a Mai Ige fordító-szerkesztője (Nikodém Noémi Orosházáról). Rövid távú missziós útra megyünk, igét hirdetünk, bátorítjuk az ottani hívő testvéreket, meghallgatjuk a problémáikat, és a lehetőségekhez mérten anyagi segítséget is viszünk a kintieknek (lásd lentebb).
Hogy kerülnek oda magyarok, hogy jött létre kapcsolat a kintiekkel? Több évvel ezelőtt Téglási Lajos testvér, a vecsési gyülekezet lelkipásztora egy nemzetközi konferencián találkozott egy ottani keresztény vezetővel. Összebarátkoztak, és Téglási testvér is többször elutazott Lencseországba, és az illető is Magyarországra. Azóta az évek alatt ez a nemzetközi kapcsolat kiszélesedett, mostanra már több magyar baptista lelkipásztor (pl. Szimon Gergő Tatáról és Révész Jonatán Angyalföldről) és a közösségünkhöz tartozó hívő ember is szolgált Lencseországban, és segített különféle módokon az ottaniaknak.
Miben kérjük a testvérek segítségét? Szeretnénk, ha minél jelentősebb támogatást tudnánk magunkkal vinni egy ottani, már épülő, tető alatt lévő egészségügyi központ kialakításához és felszereléséhez. Amint fentebb említettük, a helyi keresztények nem vagy csak nagyon minimálisan részesülnek a ottani egészségügyi ellátásból, például általában a keresztény nők sem szülhetnek a kórházakban, ezért indokolt, hogy létrehozzák a saját klinikájukat. Ehhez szeretnénk anyagi támogatást kérni azoktól, akiknek van lehetőségük és jó szívvel tudnak adni erre a célra. Sajnos logisztikai nehézségek miatt csak pénzbeli adományt tudunk kijuttatni. Ha sikerülne kb. 25 000 eurót, azaz mintegy 10,5 millió forintot kivinnünk, az szűkösen, de elég lenne azokra a berendezésekre, amelyek egy ilyen klinikán minimálisan szükségesek. Ez az összeg akár egy magyar kórház költségvetéséhez viszonyítva is nevetségesen alacsony, ott mégis rengeteget jelentene több ezer ember számára, ha beindulhatna ez az intézmény.
Sokakban felmerülhetnek a következő kérdések is: Nem túl random dolog ez? Miért pont egy távoli ázsiai ország lakóin segítsek? Nincsenek-e közelebb nehéz sorsú emberek, itthon, Magyarországon? Nekem magamnak is nehézségeim vannak a számláim befizetésével. És ha adnék is, honnan tudhatom, hogy az adományom hány százaléka jut célba?
Ezek jogos kérdések. A következő válaszokat tudjuk rájuk adni: Nem azoktól kérünk, akik maguk is küszködnek, hanem azoktól, akiknek van és szívesen tudnak adni. Igen, vannak sokkal közelebb is szegény emberek, és lehetőségünk szerint itthon, a közvetlen környezetünkben is szoktunk segíteni az Úr nevében. Mégsem észszerűtlen dolog a messzebbre nyújtott segítő kéz sem. Isten országa felekezeteken, népeken, nyelveken átívelő realitás. A kapcsolatok oda-vissza működnek. A magyarországi baptisták például Amerikából kaptak sok segítséget, tudomásom szerint a magyar reformátusoknak a hollandokkal, az evangélikusoknak a finnekkel, a katolikusoknak az olaszokkal vannak jó kapcsolataik. Ezerféle módon kaptak a magyar keresztények is segítséget külföldről az elmúlt évtizedekben, évszázadokban. Megvolt, megvan az ideje az elfogadásnak, de annak is, hogy mi legyünk az az idősebb, gazdagabb külföldi testvér, aki adni tud.

A kiutazó csapat a pénzt közvetlenül a klinikát építő, általunk jól ismert közösségnek adja át. A kiutazó csapat útját nagyobb részben önerőből, kisebb részben a Magyarországi Baptista Egyház támogatásából finanszírozza, így arra a küldött adományokból nem költünk. Ily módon az adományok 100%-a oda jut, ahova kell. Akinek nincs lehetősége pénzt küldeni, az a jó célért való imádkozással segíthet. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!

Hová tud pénzt küldeni, aki szeretne? A következő bankszámlaszámra: Hatvani Baptista Gyülekezet, OTP Bank, 11739054-21249547, a közleménybe azt írva: „klinika”
Előre is köszönünk minden segítséget, és mindenkinek köszönjük, hogy rászánta az időt ezek elolvasására!
Szeretettel és köszönettel az Úr Jézus, a kiutazó csapat és a lencseországbeli testvérek nevében: Nemeshegyi-Horvát György lelkipásztor
Elérhetőség: gynemeshegyi.horvat@gmail.com, +36 20 775 8274
TÁBITHA-HÁZ: UTOLSÓ KÉZFOGÁS – Lét-Ige
Tábitha-ház. Akik ismerik ezt a szervezetet, azoknak vagy a szomorúság vagy a családok tehermentesítése jut az eszükbe. A Baptista Szeretetszolgálat a ház fenntartásával olyan családoknak nyújt segítséget, amelyekben a gyerekek súlyos betegségben szenvednek, speciális egészségügyi ellátást igényelnek, de nem szorulnak folyamatos kórházi ellátásra. Sokak szerint áldás van a házon és az ott dolgozókon.
Egy különleges alkalom – A Celebration Orchestra budafoki koncertje
2022. október 2-án a Celebration Orchestra látogatott el a Budafoki Baptista Gyülekezetbe, ahol a Baptista Teológiai Akadémia kórusával közösen szolgáltak a vasárnap délutáni zenés alkalmon. A különleges programra Mariupolból is érkeztek baptista testvérek.
Vezényel: Camp Kirkland
Vendég zongorista: Alex-Zsolt (USA)
Gyerektábor Újfehértón
Az Áldás Baptista Gyülekezet júliusban ismét gyerektábort szervezhetett Újfehértón. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak azért, amiért ez a tábor már hagyománynak tekinthető a városban, hiszen ez volt a negyedik alkalom, amikor az itt élő 6–12 éves gyerekek felé ilyen formában is hangozhatott az evangélium üzenete.

Azt tapasztaljuk, hogy évről évre egyre több gyerek érdeklődik a tábor iránt, és ez idén sem volt másképp. Körülbelül 60 résztvevő érkezett nap mint nap az imaházba, ahol tornával indítottuk a reggelt. Ezt követően közös énekléssel folytattuk, majd igeverstanulás következett. Minden napra volt egy kijelölt aranymondás, ami kapcsolódott az aznapi bibliai történethez. A tanítások az idei évben Jézusnak a tanítványokkal való kapcsolatára épültek. Szerettük volna közelebb hozni a gyerekekhez az apostolokat, hogy ne a szentképeken látható tökéletes embereket lássák, ha róluk hallanak, hanem megláthassák azt, hogy ők is ugyanolyanok voltak, mint mi, követtek el hibákat, és nekik is Jézusra volt szükségük, ahogyan nekünk is. A történetek között szerepelt a tanítványok elhívása, Júdás árulása, Péter tagadása és megtérése, János a keresztnél, valamint Tamás hitetlensége.

Ezután a gyerekek kiscsoportban, játékos feladatok formájában mélyíthették el az elhangzottakat. A délután játékokkal telt, amit a gyerekek természetesen nagyon élveztek. A napot még néhány ének és a történethez kapcsolódó kérdések zárták.

Hálásak vagyunk minden egyes résztvevőért, segítőért és szervezőért, akik beállva Isten munkájába segítettek megvalósítani ezt a hetet is. Bízunk benne, hogy Isten fel fogja használni a gyerekek életében azokat az énekeket, igeverseket, történeteket, amiket a tábor alatt hallottak. Reméljük, hogy a következő évben is folytatódhat a táborunk Újfehértón, és ismét hangozhat az Örömüzenet a fiatalabb korosztály felé is.
Pengetőszenekari találkozó Dunaharasztiban
Az Ars Sacra hangversenyeihez idén is csatlakoztunk pengetős hangszereinkkel. 2022. szeptember 18-án délutánra hívtuk meg a budapesti és Budapest környéki zenekarok tagjait közös szolgálatra. Szolgálatunk célja Istenünk magasztalása hangszereinkkel is.

Bevezetésként elhangzott, hogy a Dunaharaszti Baptista Gyülekezet idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Egy évvel később, 1948-ban már megalakult a zenekar, és szolgáltak az akkori pengetősök. 1973-tól vonószenekarrá alakultunk, később ismét elővettük pengetős hangszereinket, és jelenleg kilenc taggal szolgál zenekarunk.
Darabjaink zöme ismert baptista énekfeldolgozás a dunaharaszti Pengetős füzetben közel 100, a szatmárnémeti Mandolin dicséretek című gyűjteményben több mint 200 darabbal.
A találkozó célját a 33. zsoltár 1–3. verse fejezi ki, ezért jöttünk össze, hogy ez megvalósuljon: „Vigadjatok az Úrban, ti igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!”
Tisza Attila lelkipásztor testvér bevezetőjében bemutatta a pengetős hangszerek fejlődését. Érdekesség volt látni és hallani az interneten elérhető legkisebb mandolint és annak megszólaltatott hangját.

A harmincfős zenekar által megszólaltatott darabok szerzői/feldolgozói közül néhány név: Bányai Jenő, Beharka Pál, G. F. Händel, Kiss Mózes, Surányi Gábor, dr. Surányi János, G. Verdi.
A zenekart Hricsovinyi Renáta, Bíró Zsuzsa és Surányi Pál vezényelte. A műveket Kovács Ferenc vezette be.
A bátorító igei gondolatok Dávidot és Ezékiást mutatták be, akik a maguk helyén könnyebb és nehezebb körülmények közt is készek voltak hangszereikkel az Urat dicsérni.

A gyülekezet és a zenekar közös szolgálatára is sor került a „Mily szép a Jézus nyája” című ének eléneklésével. További ének- és prózai szolgálatok tették teljessé a délutánunkat: Botár Viktort, Szűcs Irént, valamint Kovács Ferenc és Budai András mandolin-gitár duettjét hallhattuk.
Az alkalom végén mód nyílt a beszélgetésre is, valamint az alagsori teremben szeretetvendégséggel zártuk a találkozót. A vendégek mellett a KisDuna Tv is eljött és felvételt készített, ez az interneten megtekinthető.
































