Kezdőlap Blog Oldal 358

Karácsonyi üzenet Mennyit ér számunkra Isten ajándéka?

„Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15)

Isten kimondhatatlan ajándéka Jézus Krisztus. Pontosabban az ő bocsánata, a Szentlélek pecsétje, ezáltal pedig az istenfiúság ajándéka. Pál apostol nagy lelkesedéssel számol be arról, hogy neki milyen sokat jelent az Úr Jézus Krisztus személye, Isten ajándéka: „Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,7–8)

Milyen kár, hogy manapság embertársaink többsége nem ismeri és nem értékeli ennyire Isten ajándékát, akinek kisdedként való eljövetelére emlékezünk karácsony ünnepén! Pedig csak ez a mennyei Ajándék segíthet a jelenlegi és az örök boldogulás útjára. Sokaknál teljes érdektelenség és figyelmetlenség tapasztalható Isten szeretetteljes Ajándékával szemben. Hasonlóképpen ahhoz a hetvenes évek közepén történt családi karácsonyi ünnepünkhöz, amikor szüleimmel, nagyszüleimmel és hét testvéremmel együtt nagy örömmel készültünk a karácsony estére. Nagymamám nagy gondossággal készítette a feldíszített fa alá az unokáinak szánt drága, csillogó ajándékokat, és a karácsonyfa mellé ülve mosolyogva várta az unokák érkezését, az ünnepi ajándékozás pillanatát. De hiába várt ránk, mert egy váratlan esemény teljes érdektelenségbe sodorta részünkről a nagymama szeretetét, ajándékait. Rendszerint az ünnepi előkészület utolsó fázisa az volt, hogy bátyáim behozták a fáskamrából az ünnepi szőnyeget, amelyet a folyosó jellegű előszobában leterítettek. Ám ekkor jött a meglepetés! A szőnyeg közepéből ugyanis egy szürke kisegér futott sietve a szekrény alá, nem kis riadalmat keltve. Nővéreim és édesanyám bemenekültek egy szobába, és onnan buzdítottak bennünket, hogy fogjuk meg minél előbb az egeret. Édesapám irányítása és felügyelete mellett mi – a hat fiútestvér – izgatottan fogtunk hozzá az egérvadászathoz.

A három kisebb testvér volt a „hajtó”. Egy méteres tetőlécdarabbal döfködtük az ágy és a szekrény alját az egér „megugrasztása” érdekében, a három bátyám pedig szintén a maguk tetőlécdarabjával ugrásra készen várták a megzavart, felbukkanó egeret, hogy elkapják. Csak a nagymamánk ült szomorúan az ajándékai mellett azon bánkódva, hogy ezek a szegény gyermekek hogy lehetnek olyan balgák, hogy többre becsülik az egeret és a tetőlécet, mint az ő nagy gonddal és szeretettel készített ajándékát!

Sajnos ma sincs másként a karácsonyi Ajándékkal. Az emberek többsége vidáman vagy kényszerűségből, földre szegezett tekintettel inkább „egerészik”, vagyis elfoglalja magát minden mással, csak mennyei Édesatyánk „kimondhatatlan Ajándékával” nem törődik – a maga vesztére. Pedig nyugodtan „kárnak és szemétnek” ítélhetne mindent a földre szállt Szabadító, Jézus Krisztus ismeretének páratlan nagyságáért. Mert vele és általa minden szükségest megnyerhet az ember, nélküle viszont mindent elveszíthet! A megváltó Jézusban Isten bocsánata vált elérhetővé a bűnbánó ember számára. És erre a bocsánatra van a legnagyobb szükségünk, mert az Istenben lévő tökéletes, önzetlen szeretethez képest „mindenki vétkezett, és szűkölködik Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23). De: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9) E megtérő magatartást követően pedig kiárad Isten Szentlelke, és elpecsételi, azaz betölti az embert, amiképpen megmondatott, hogy a Szentlélek által „el vagytok pecsételve a megváltás napjára” (Ef 4,30). „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Mindezek után következik, hogy Isten ajándéka, Jézus Krisztus szenvedése, halála, engesztelő áldozata, feltámadása, győzelme által a „törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk… ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is” (Gal 4,5). Márpedig: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,31–32)

Ne feledjük: a mennyei Ajándék annyira értékes számunkra, amennyire törődünk vele!

„A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog”

Készülve a karácsony ünnepére, a megváltó Krisztus születésére való emlékezésre, sok helyen gyúlnak ki az ünnepi fények. Mit üzennek az izzók százai számunkra? Milyen prófétai szó harsan fel lelkünkben, amikor látjuk a sötétet ragyogó fényükkel megtörő „lámpásokat”?

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9,1–7)

A próféta Izrael népének sötét korszakában írta ezeket a sorokat mint reménységet a jövőre nézve. A sötétség természetét tekintve nem csupán a külső körülményekre értelmezhető. A világban folyó eseményekre mint hívő emberek mi is hatással lehetünk. Ezt ragadjuk is meg, ahogy erre Pál apostol buzdítja szívünket: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2,1)

Viszont kezdhetünk-e valamit a szívünkbe törő vagy sokkal inkább apránként oda beszivárgott sötétséggel? Van-e fénye a lámpásnak önmagától, áram nélkül? A válasz egyértelműen nem! Szívünket nem tudjuk önmagunk megjobbítani, de van valaki, aki ennek a szakértője, és hatalma van arra, hogy szívünkbe világosságot és felülről való életet hozzon. Dicsőségesen hangzik a mennyei bátorítás: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ez 36,26–27)

Ezért emlékezhetünk karácsonykor arra, hogy: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1,78–79)

A mi drága megváltónk gyújtott világosságot a szívünkbe, és kizárólag ő tudja a lassanként beszivárgott sötétséget is kitakarítani onnan, hogy ne a reménytelenség, depresszió, hitetlenség és szeretetlen keménység uralja el lelkünket, hanem az ő mindenen átható szeretetének, kegyelmének és szentségének világossága. Pál apostol, akit korábban a kegyetlen gyűlölet sötétsége töltött be, diadalmasan adja tudtunkra a számunkra is megragadható igazságot:

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,6)

Amikor az ünnepi fényeket látjuk, vagy a feldíszített fenyőfákon kigyulladnak a lámpák, jussanak eszünkbe az Úr Jézus szavai, miszerint a „lámpást” nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék, hanem azért, hogy világítson a sötétben. Kérjük Krisztus Urunkat, hogy szívünket tisztítsa meg és ragyogja be az ő mindenen átható világosságával, így új természetünkön keresztül és minden emberi erőlködés nélkül az ő

Lelke által „A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” általunk. Ezáltal öltenek testet az evangélium drága igéi:

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

AlapVető 2022. december

Megjelent a Baptista Szociális Hírlevél decemberi száma! Az új hírlevélből megtudhatjuk, hogy 25 éves lett a Menedékváros, olvashatunk egy összefoglalót Horváthné Nagy Piroskától, a XV. kerületi Átmeneti Gondozó Ház csoportvezetőjétől, aki beszámol egy önkéntes napról a kőbányai Baptista Szolgáltató Centrumban. Az ünnepi számban két igehirdetést is olvashatunk, Durkó István, MBE missziói igazgatótól és Selmeci Nimród, intézményi lelkésztől.

Áldott karácsonyi ünnepeket kíván a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ!

Látogatás a Benczúr 30.-ban

Az egyház központi irodájának idei karácsonyi ünnepségén meglátogattuk a Benczúr utca 30. alatti Baptista Házat is. A műszakilag átvett épület bútorozása 2023 elején kezdődik, majd ezt követheti a teljes birtokbavétel. A képen az egyház elnöksége és a munkatársak láthatóak a megújult épület fogadóaulájában.

Idén 44 761 cipősdoboz-ajándékot gyűjtöttek a baptisták 

Ebben az évben már 19. alkalommal szervezte meg az alapításának negyedszázados jubileumát ünneplő Baptista Szeretetszolgálat az országban általa meghonosított Cipősdoboz-akciót, amelynek során az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá. A fő gyűjtőpont, a Budapest belvárosában, a Városháza téren álló központ idén megújult, modern külsővel várta az adományozókat. A gyűjtési időszak december 20-án zárult le, addig országosan több mint négyszáz gyűjtőponton várták az összekészített cipősdobozokat.   

Az adventi időszakban a segélyszervezetnek összesen 44 761 darab cipősdoboz-ajándékot sikerült összegyűjtenie és eljuttatnia a rászoruló gyerekekhez. A nehézségek az elmúlt évekhez képest nem csökkentek, ezt a szervezethez érkező számtalan kérés és üzenet egészen világosan jelezte: a gyűjtött cipősdoboz-ajándékoknak a kétszeresére is könnyedén hálás gazdát találtak volna a segélymunkások.   

Az idei első ajándékokat a Budapest Arénában ötezer érdeklődő előtt megrendezett cipősdobozgálán Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya adta át a gyerekeknek. A Baptista Szeretetszolgálat külön figyelmet fordított az ukrajnai háború elől hazánkba menekült, illetve a kelet-ukrajnai területekről Kárpátalján menedéket talált gyermekek megajándékozására, az ENSZ Menekültügyi Szervezetével való együttműködés erre is lehetőséget adott. 

Ebben az esztendőben ismét nagyobb figyelmet sikerült szentelni az online cipősdobozokra, ami már néhány éve elérhető és népszerű lehetősége a dobozolóknak, folytatódott a (L)átható Szeretet program, amely a látássérült gyerekeket célozza meg. Érkeztek szállítmányok a határon túlról, a legtöbb ajándékot külföldön idén is az akcióhoz csatlakozó hollandiai magyarok gyűjtötték össze. A cipősdobozok eljutottak magyarországi gyermekotthonokba, óvodákba, iskolákba, de a Felvidékre, Vajdaságba és Erdélybe is. 

Hálával és köszönettel tartozunk mindenki felé, aki szebbé tette a nélkülöző gyermekek karácsonyát. Köszönjük a segítséget Cipősdoboz Nagyköveteinknek és támogatóinknak! A háborús válsághelyzet okozta új kihívásra – a sok önzetlen segítőre támaszkodva ­– igyekeztünk erőnkön felül sikeres választ adni. Szeretetszolgálatunk minden tagja, munkatársa és önkéntese nevében Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyt kívánunk!

Generátorokat indítottak útnak Ukrajna felé

A Baptista Szeretetszolgálat a Hungary Helps programmal való együttműködésben ma délelőtt 60 darab közösségi ellátást biztosító generátort és 8 darab invertert indított útnak Kárpátaljára, valamint Kijevbe. A következő hetekben további 15 darab nagy teljesítményű intézményi generátort is küld a segélyszervezet.   

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, és Azbej Tristan államtitkár az áramfejlesztő berendezések indításánál 

– Ma van az ukrajnai háború 298. napja. Február 24-én senki sem gondolta, hogy tartós válsághelyzet veszi kezdetét Európa közepén. A háború első napján, amikor kollégáinkkal bepakoltuk az első segélyszállítmányt és elindultunk az ukrán határ felé, még nem sejtettük, hogy a következő közel egy évben több száz alkalommal tesszük majd meg ezt az utat – mondta az egyik fővárosi üzletközpont parkolójában álló kamion mellett Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Megyünk hűtőkocsikkal, kisbuszokkal, teherautókkal, egyedül vagy konvojban, élelmiszerekkel vagy életmentő gyógyszerekkel Beregszászba, Munkácsra, Irpinbe, Bucsába, Kijevbe, küldünk segélyszállítmány a Donbászba, Mikolajevbe, Dnyipro-ba. Több ezer ember számára napi szinten nyújtunk szállást, adunk élelmiszert, orvosi ellátást, kezdjük az újjáépítést. 

Tiszabecsen a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai tíz hónapja folyamatosan várják a Tisza túloldaláról érkező menekülteket. Csak ott több mint 30 ezer menekültet fogadtak, étkeztettek, láttak el a legszükségesebbekkel. De nem csak a határnál vagy a határ túloldalán segítenek. Munkatársaik március óta – a Karitatív Tanács másik öt segélyszervezetével közösen – Budapesten a BOK csarnokban kialakított professzionális segítőközpontban is a nap 24 órájában várják a segítséget kérőket. A Baptista Szeretetszolgálat több száz menekült számára több helyszínen szállást, étkezést és higiéniai ellátást biztosít, segíti a munkához jutást, az egyedül érkező középiskolai diákok számára kollégiumi elhelyezést nyújt, gyermekeket táboroztat. 

Mindez nem jöhetett volna létre a magyar emberek kiemelkedő, önzetlen összefogása, az önkéntesek emberfeletti segítsége, a kormány, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, a Hungary Helps program, az UNHCR és más támogatók partnersége nélkül, tette hozzá Szilágyi Béla.

 – A magyar kormány álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatosan világos: mi a békét támogatjuk, és ellene vagyunk minden olyan törekvésnek, amelyik a háborút és az azzal kapcsolatos válságot mélyíti el. Ellene vagyunk a fegyverkezésnek, az elhibázott gazdasági szankcióknak. Ezzel együtt a jelenlegi humanitárius válsághelyzetben egy másik, nagyon fontos üzenetünk is van: a magyar kormány az ukrajnai háború ártatlan civil áldozatainak a segítségére siet – jelentette ki Azbej Tristan,  a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője. 

Azbej Tristan államtitkár és Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke az áramfejlesztő berendezések indításánál 

Az államtitkár elmondta: a közelmúltban arról tájékoztatták az ukrajnai partnerek, hogy egyre súlyosbodik az a válság, amit az energetikai infrastruktúra lerombolása eredményez. A hosszú áramkimaradások hatása, hogy akadozik a vízellátás és a fűtés, a téli időszakban ahhoz vezethet, hogy a válsághelyzet humanitárius katasztrófába torkollik.  

– Ezért nagyon fontos az a segítség, amit útnak indítunk. A generátorok közül tíz Kárpátaljára, ötven pedig Kijevnek abba a külvárosába kerül, amit súlyosan érintett a háború. Ez az adomány amellett, hogy a szó szoros értelmében életmentő is lehet, a magyar emberek szolidaritását fejezi ki.  

A Baptista Szeretetszolgálat a Hungary Helps programmal már együttműködik a közel-keleti keresztény közösségek érdekében és Afrikában, ezért az ukrajnai háborús válság kezelése a közös munka folytatása, mondta Azbej Tristan, majd bejelentette, hogy a segélyszervezet és a Hungary Helps program rövidesen stratégiai együttműködési megállapodást köt.  

Központi gondolat | Jézus a próféta, az engedelmes közvetítő – 5Móz 18,15–22

Boros Dávid kommunikációs szaktitkár beszélgetőtársai Murányi-Kovács Anita kulturális munkatárs és Paróczi Zsolt oktatási szaktitkár.

Megjelent a Baptista lexikon

Megjelent egyházunk legújabb kiadványa, a Baptista lexikon. Forgalmazza a Baptista Könyvesbolt (1068 Budapest, Benczúr utca 31.).

Közel 1400 szócikk jelenti azt a tájékoztatást, amely autentikus ismereteket tartalmaz a baptista múltról, a baptista gondolkodásról mindazoknak, akik érdeklődnek a baptista felfogás és a baptisták történelme iránt.

Ünnepi szívvel bocsátjuk lexikonunkat a testvériség számára, amely kapható a Baptista Könyvesboltban. Karácsony ünnepén szeretettel ajánljuk kiadványunkat jövendőbeli olvasóink számára.

Marosi Nagy Lajos, a lexikon főszerkesztője

Papp János egyházelnök karácsonyi üzenete

„Született néktek a Megtartó.”

Egyházunk elnökének 2022. év végi ünnepi köszöntője és a budafoki dicsőítők éneke (Imádd – Adore – Chris Tomlin)