Készülve a karácsony ünnepére, a megváltó Krisztus születésére való emlékezésre, sok helyen gyúlnak ki az ünnepi fények. Mit üzennek az izzók százai számunkra? Milyen prófétai szó harsan fel lelkünkben, amikor látjuk a sötétet ragyogó fényükkel megtörő „lámpásokat”?

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9,1–7)

A próféta Izrael népének sötét korszakában írta ezeket a sorokat mint reménységet a jövőre nézve. A sötétség természetét tekintve nem csupán a külső körülményekre értelmezhető. A világban folyó eseményekre mint hívő emberek mi is hatással lehetünk. Ezt ragadjuk is meg, ahogy erre Pál apostol buzdítja szívünket: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2,1)

Viszont kezdhetünk-e valamit a szívünkbe törő vagy sokkal inkább apránként oda beszivárgott sötétséggel? Van-e fénye a lámpásnak önmagától, áram nélkül? A válasz egyértelműen nem! Szívünket nem tudjuk önmagunk megjobbítani, de van valaki, aki ennek a szakértője, és hatalma van arra, hogy szívünkbe világosságot és felülről való életet hozzon. Dicsőségesen hangzik a mennyei bátorítás: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ez 36,26–27)

Ezért emlékezhetünk karácsonykor arra, hogy: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1,78–79)

A mi drága megváltónk gyújtott világosságot a szívünkbe, és kizárólag ő tudja a lassanként beszivárgott sötétséget is kitakarítani onnan, hogy ne a reménytelenség, depresszió, hitetlenség és szeretetlen keménység uralja el lelkünket, hanem az ő mindenen átható szeretetének, kegyelmének és szentségének világossága. Pál apostol, akit korábban a kegyetlen gyűlölet sötétsége töltött be, diadalmasan adja tudtunkra a számunkra is megragadható igazságot:

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,6)

Amikor az ünnepi fényeket látjuk, vagy a feldíszített fenyőfákon kigyulladnak a lámpák, jussanak eszünkbe az Úr Jézus szavai, miszerint a „lámpást” nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék, hanem azért, hogy világítson a sötétben. Kérjük Krisztus Urunkat, hogy szívünket tisztítsa meg és ragyogja be az ő mindenen átható világosságával, így új természetünkön keresztül és minden emberi erőlködés nélkül az ő

Lelke által „A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” általunk. Ezáltal öltenek testet az evangélium drága igéi:

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)