Köszönetet mondunk Istennek, a családjainknak és Hetényi Attilának, aki mindannyiunk kezét fogta és segített megtalálni Jézus Krisztust. Negyven éve 17 ember elhatározta, hogy elfogadja Jézus Krisztus áldozatát, és Isten mellett dönt. Meghal a régi életének, és kezd egy olyat, aminek soha nem lesz vége. Felfogták, hogy az emberi lélek örökkévaló, és nem mindegy, hogy az öröklétet hol tölti. Egy olyan Istennel, akinek a másik neve: Szeretet, vagy egy másik helyen, ahol Isten nincsen jelen, mert nem kértek belőle, és ő olyan Isten, aki nem kényszeríti rá magát senkire.
Az okosaknak, a mindenben szupereknek, akik azt gondolják, hogy van tehetségük saját maguknak irányítaniuk az életüket – nehéz. Sokáig el tudják lavírozni magukat, sokan az életük utolsó előtti percéig.
Mi megértettük, hogy egyedül nem fog menni, egyszerűen azért, mert emberek vagyunk. Még nem láttuk a pályánkat, de nem akartunk egyedül nekivágni. Megkerestük Istent, és elmondtuk neki, hogy igényt tartunk arra, hogy velünk legyen minden pillanatban, igényt tartunk arra, hogy tanácsoljon, vigasztaljon és bátorítson, adjon erőt és bölcsességet, igényt tartunk arra, hogy szülőként szeressen és elfogadjon. A kérésünkre ez volt a felelet: Jézus Krisztus a tanítványainak szinte a legelső napokban azt mondja:
„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Pontosan tudjuk, hogy ki a Világ Világossága: maga Isten.
És mégis megkapják a tanítványok ezt a mondatot, méghozzá a tanítványságuk elején: Ti vagytok a világ világossága. Ezzel a mondattal menjetek és világítsatok!
Mi negyven éve világítunk itt a Wessiben. Volt, amikor lobogó fénnyel, volt, hogy pislákolva, volt, hogy azt hittük, már elaludtunk és nem számítunk, aztán kiderült, hogy akkor mások a mi fényünknél látták meg az Urat.
Isten valahogy értékeli a gyengéket, a kicsiket, a megvetetteket, a szegényeket, a betegeket, az esendőket – vagyis az embereket, mert ő valahogy máshogyan lát minket. Látja a szívünk szándékát, látja a világítani akarást. Így aztán ha kevésbé megy a feladatunk, még többet ad Szentlelkéből.
Kövessétek az Urat, engedjétek, hogy átragyogjon rajtatok a Világosság!
Mikesné Antóczi Krisztina
(Elhangzott a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezetben.)
