Produkciós vezető, forgatókönyv: Hegedűs Ádám
Rendező: Ducki Witek
Vezető operatőr: Pető Illés
Operatőr: Vankó Bence, Bakos Dávid
Kameratechnikus: Kavin Kristóf
Hang utómunka: Budapest Audio
Szakértők: Bacsó Benjámin, dr. Mészáros Kálmán, Radványi Diána, Kiss Lehel, Papp János
„Békesség nektek!” (Jn 20,19)
A feltámadott Jézus első szava tanítványaihoz így hangzott: „Békesség nektek!” Van-e ennél aktuálisabb ajándék, amit 2023 húsvétján Jézustól kaphatunk? Aligha.
A nagypénteki keresztre feszítés után a tanítványok a minden elveszett keserű érzésével tértek haza otthonaikba. Talán még magukat is hibáztatták a történtekért. Harmadnapon azonban a Feltámadott köszöntött rájuk: „Békesség nektek!”
Ez felhívás arra, hogy béküljünk meg Istennel. Ő irgalmas szeretettel fordul felénk mint szerető Atyánk, így hív bennünket a vele való közösségre Jézus által, akit keresztre feszítettünk, hogy a bűneinket elhagyva akarjunk vele közösségben élni. Csak így ismerhetjük meg az ő békéjét.
Jézus köszöntése – „Békesség nektek!” – felhívás arra, hogy embertársainkkal is megbékéljünk. Mindennapi életünk természetes része, hogy ütköznek véleményeink, netán szemben állnak érdekeink. Sem ezeket, sem a népek és nemzetek ellenségeskedését nem fogadhatjuk el természetesnek. Jézus arra biztat, hogy amíg úton vagyunk, béküljünk ki egymással. Csak ez méltó Krisztus tanítványaihoz. Sem harag, sem bosszú, sem tisztességtelen előnyszerzés nem lehet elfogadható a keresztény ember számára. A harag és háború, az emberi életek elpusztítása bűn az egyén és a nemzetek ellen.
Jézus szavai – „Békesség nektek!” – felhívás a belső megbékélésre, személyiségünk elfogadására is. Kortársaink közül sokan nem tudnak megbékélni önmagukkal, adottságaikkal és képességeikkel. Jézus mindnyájunkat úgy fogad el, amilyenek vagyunk: emberi értékeinkkel és hiányainkkal, hogy aztán önmagával gazdagítson, s új emberekké tegyen bennünket.
Ehhez adjon erőt nekünk a feltámadt Krisztus 2023 húsvétján!
Dr. Veres András s. k. püspök, elnök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Steinbach József s. k. református püspök, elnök, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
Dr. Fischl Vilmos s. k. főtitkár, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai:
Balog Zoltán s. k. református püspök, a zsinat lelkészi elnöke
Kondor Péter s. k. evangélikus püspök
Papp János s. k. baptista egyházelnök
Pataky Albert s. k. pünkösdi egyházelnök
Dr. Khaled A. László s. k. metodista szuperintendens
Dr. Frank Hegedűs anglikán esperes s. k., Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház
Arsenios Kardamakis metropolita s. k., Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátus
Hilarion budapesti és magyarországi metropolita s. k., Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus)
Siluan Mănuilă püspök s. k., Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Pantelic Lukijan püspök s. k., Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Antonij metropolita s. k., Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Nem felejtem el a pillanatot, amikor rádöbbentem, milyen kiváltságos gyermek- és ifjúkorom lehetett.
Sem a családban, sem más közösségben nem ért durva bánásmód, bántás, megaláztatás azért, mert lánynak születtem. Pedig édesapámnak nagy csalódást okozott, hogy másodszor is leánya született a várva várt fiú helyett.
Bibliakörön, gyülekezetben, iskolában egyforma gyereknek, testvérnek, egyszóval embernek érezhettük magunkat mi is, lányok-asszonyok. Álmodozhattunk vadászatról, lövészetről (sőt, vittek is bennünket lőgyakorlatra), de úszás, táborozás, sátorverés mind beletartozott természetes részeként a gyerekkor élményeibe, s az sem volt lenézett, hogy kötni, horgolni, varrni, főzni tanultunk, vagy éppen kertészkedni az akkor gyakorlati órának nevezett iskolai foglalkozásokon.
A Bibliában szereplő személyek, legyenek azok férfiak-nők, egyformán tanulságot hordozó példaként álltak előttem, valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy Isten szemében más értéket képvisel egy nő, mint egy férfi. De az sem, hogy behatárolt területen van csak mozgásterük. Valahogyan olyan természetes volt az, hogy ki milyen feladatot végez a családban. Sőt mi több, az sem szégyen, ha segítünk egymásnak.
Majd ahogyan nyílt számomra a világ, kinyílt a szemem is meglátni, hogy ez nem természetes állapot a nők számára. Hogy igenis sok megkülönböztetésben van részük, egészen a megaláztatásig, a kiszolgáltatottságig. A tréfás beszólásoktól, a csúf megszégyenítésektől, a bűnbakszereptől a létezésük elutasításáig, s ez világszerte nagyon komoly társadalmi, lelki kérdést, az emberi méltóság mibenlétének megkérdőjelezését is felveti.
Az isteni szeretet nagysága, mindegyikünknek szóló, személyválogatás nélküli megváltása egyre magasabbra nőtt a szememben. Különösen életközelivé vált ez a mérhetetlen elfogadás, amikor olyan asszonyokkal találkozhattam, akik kultúrája még nem tért el olyan nagy mértékben Jézus Krisztus földön járásának kulturális szokásaitól, mint a mi nyugati társadalmunké. Amikor a férfitársaságban nem szólalhatott meg asszony, csak nagyra nyílt szemmel nézett ránk, szomorú, szelíd tekintettel, gyermekeit magához ölelve. Ott, akkor vált valós értékké, hogy mit is jelentett az az elfogadó közelség, ahogyan Jézus Krisztus Palesztina vidékét járva emberként kezelte a nőket. Az asszonyok leülhettek a társaságában, hallgathatták a tanítását, megérinthették a ruháját. Meghallgatta kéréseiket. Befogadta őket tanítványi körébe, elfogadta a támogatásukat.
A kereszten folyt vér nem válogatott, minden ember bűnét lemosta, új lehetőséget kínálva fel. Elvégeztetett a megváltás. Ott állt a döbbent tömeg, nők, férfiak, talán még gyerekek is. Valami teljesen a helyére került, miközben a kárpit kettéhasadt. Kitárulkozott az isteni szeretet, karja átölelt minden embert. És Isten – immár másodszor – az asszonyokra bízta az élet üzenetét ott a temetőkertben, az üres sír mellett. Első alkalommal az Édent elhagyva az anyává válás fájdalmával megjelenő élet üzenetét, a sírkertben pedig a feltámadott Krisztus örök életre hívó, újjászülő üzenetét. Van ennél szebb feladat?!
Hordozni az élet üzenetét! Erőt, bátorságot, bölcsességet tesz tarisznyánkba az isteni szeretet. Csengjen bátorításként lelkünkben a küldő üzenet:
Vidd a jó hírt minden tájra,
Messze hallasd hangodat:
Jézus Krisztus által Isten
Minden bűnöst elfogad!
Dicsőséges reggelre virradtunk! Immár sokadszorra. Arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus nem maradt a sírban – amint meg is mondta, harmadnapra felépítette a templomot. Jogos tehát ma a világszerte felhangzó örvendező ének: „Jézus él! Halleluja!”
Jézus „Elvégeztetett” kiáltása nagypénteken hangzott fel, de a mi váltságunk a feltámadás tényével vált befejezetté, örök érvényűvé, üdvösségszerző erővé. Hajlamosak vagyunk Krisztus váltságművét két részre tagolni: nagypéntekre, ahol a halál győzött, és húsvét reggelre, amikor a mi Urunk kijött a sírból. Pedig a mi üdvösségünk úgy teljes, ha a feltámadt Krisztusra úgy tekintünk, mint akinek testén látszanak a sebhelyek! Mennyivel másabb annak az embernek az élete, aki nemcsak ebben az életben reménykedik, hanem akinek van húsvéti reménysége, mert olyan Krisztusa van, aki nem maradt a sírban, aki feltámadt. Mennyivel gazdagabb annak az élete, aki tudatosan készül a feltámadásra, az ő saját feltámadására!
Nazianzoszi Szent Gergely ókeresztény egyházatya, Konstantinápoly püspöke így fejezte be egykor húsvéti beszédét: „Ma lett üdvössége a világnak, a láthatónak és láthatatlannak egyaránt! Krisztus feltámadt halottaiból, támadjatok fel vele!”
Mi más lehet idei húsvétunk egyik fontos üzenete, mint bűneinkből szabadulni, új életre feltámadni, követni őt ebben is. Sokan megszokottan, névleges keresztényként élnek. Eleget tesznek ugyan a keresztény ünneplésnek, de nincs valóságos húsvéti reménységük.
Ezen az ünnepen tekintsen ki-ki a saját maga állapotára! Vallja meg őszintén kísértéseit, melyeknek nem tud ellenállni, és hogy bűnei sötétsége eltakarja számára a húsvét örömét! Utasítsd el ma te is a kísértéseket, fejezd ki szándékodat, hogy egyedül Istennek akarsz szolgálni, őt tartod életed Urának, az ő akaratának szeretnél mindenben engedelmeskedni! A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választod. Mert Krisztus feltámadása által „Ma lett üdvössége a világnak!”. Fogadd el te is Krisztus értünk hozott áldozatát! Ünnepeljük együtt a feltámadott Úr Jézus Krisztust!
Photo by Dawid Zawiła on Unsplash
Sokat gondolkodtam azon, hogy az idei húsvét vajon milyen üzenetet hordozhat számomra. Háromgyermekes anyukaként amikor két újszülöttről és egy majdnem óvodásról kell gondoskodnom, vajon mit mondana nekem Jézus a hétköznapok forgatagában?
Nemrég hallottam egy bizonyságtételben, hogy a Bibliában szereplő nőkhöz Isten és később Jézus is valamilyen tevékenységük közepén szólt. A nőknek, anyáknak már akkor sem volt idejük elvonulni a hegyre imádkozni, mert a házimunka, a gyereknevelés az ő feladatuk volt. Isten ma is hozzánk, nőkhöz gyakran úgy szól, hogy közben éppen mosogatunk, takarítunk, gyereket altatunk, és ő szépen csendben eszünkbe juttat egy-egy gondolatot, ráhangol minket a vele való közösségre. Így egy élethelyzetemen keresztül világított most rá Jézus, hogy ő megtette értem a következő lépést, ami egészen a golgotai kereszthez vitte őt. Jézus egy csodálatos hároméves szolgálat után utoljára tett még egy nagy lépést. Azt írja az ige Lk 19,28 versében: „Miután ezeket elmondta, továbbment Jeruzsálem felé.” Gyakran motiválom magam azzal, hogy csak „még egy lépést” tegyek meg. Olyan sok a tennivaló, hogy néha elfáradni sincs idő. Csak még egy lépést tegyek meg! Még egy pohár víz, még egy vasalatlan ruha, még egy pelenkacsere, még egy cumisüveg, még egy tányér stb. Az anyaszívet az önfeláldozó, mindent odaadó szeretet motiválja. Akkor is menni, tenni, amikor már úgy érezzük, nem vagyunk képesek megtenni a következő lépést.
Ebben a helyzetben láttam meg, hogy ha én megteszem ezt a fáradságot a gyermekeimért, Jézus ennél sokkal többet is megtett értem. Vállalta azt a plusz egy lépést, ami fizikai és lelki fájdalmat hozott neki. Miért? Mert ilyen az önfeláldozó szeretet! Jézus ilyen! Ennyire drágák, értékesek vagyunk neki. „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (Mt 7,11)
Jézust a szeretet mellett a megmentés is motiválta, hogy az élete árán is, de megmentsen minket a bűneink terhétől és következményétől. Régebben úgy gondoltam, van pár jellemhibám, néhány bűn, amit ha elhagyok, akkor elég jó leszek Isten szemében. De ez egy téves gondolkodás. A bűnt kerülnöm kell, a jellememen naponként dolgoznom, de tökéletes sosem leszek. Sosem lehetünk annyira tökéletesek földi életünkben, hogy ne lenne szükségünk Jézus áldozatára. Sokkal jobban kell értékelnünk, jobban kell szeretnünk őt azért, amit értünk tett!
Sohasem tudok eleget dolgozni magamon ahhoz, hogy Isten szemében elfogadott legyek. Ezt az elfogadást csak Jézus áldozata tudja megvalósítani. Amíg az én szemem Jézus áldozatán van, addig Isten Jézust látja, amikor rám néz. Elfogad mint gyermekét. Az idei húsvéton ezt erősíti bennem Jézus. Legyek hálás, hogy Jézus továbbment akkor is, mikor már nehéz volt. Megtette értem és érted is azt a következő lépést, hogy neked és nekem örök életünk legyen. Ha elfogadod, máris a tied lehet.
Photo by Liza Summer
Kora reggel a sírkertben voltak. Valamit tenni azért, akit szerettek. Akkor is, amikor mások már feladták. Ők eljöttek, hogy szolgáljanak. Megtegyék, amit még lehet. A szeretet mozgatta őket. Akkor is, amikor a reménynek emberileg már nem sok hely maradt.
Pár napja kárpátaljai asszonyokkal voltam egy csendes hétvégén.
Két nap felüdülésük volt a háború árnyékában. A hétköznapokról meséltek. A küzdelmekről, nehézségekről.
De a szeretet és a közösség erejéről is. Hogy mennyi okuk van a hálára. Akkor is, ha egy nap csak hat órát van áram, és az is csak részletekben. Hálásak, mert nincs életveszély, mert van remény és van szeretet. Kitartanak, és teszik a dolgukat – ha kell, a férfiak helyett is. Felkeresik a szükségben lévőt, befogadják a menekülőt, megosztják, ami van, pótolják, ami nincs. Imádkoznak a szeretteikért. A férfiakért, hogy ha kell, az Úr tegye őket láthatatlanná, hogy ne kelljen átvenniük azt a behívót… A fiúkért, akik maholnap hadkötelesek lesznek… Az idősekért, akik már nem tudnának elmenekülni. Ők az én mai hőseim.
A halál árnyékában, az élet reményével. Mert az élet a halál árnyékában, sőt a halálon át is utat talál.
S ez a Jézusban megragadható mennyei élet, a feltámadás ereje képes utat törni a kilátástalan, reménytelen helyzetekben is. Ez ad erőt nekünk, Krisztus 21. századi követőinek, hogy ne csak a láthatókra nézzünk… Hogy kimenjünk abba a sírkertbe, ahol minden emberi számítás szerint súlyos kövek állják majd utunkat. Hogy készek legyünk megtenni, amit tudunk, amit még lehet, akár erőnk felett is, ha kell. Hogy ahol véget ér az emberi lehetőség, ott az imádságainkkal hordozzuk szeretteinket. Abban a bizonyosságban, hogy az élet győz, akkor is, ha a láthatóban most még ennek nincs túl sok jele. Húsvéti lányok, asszonyok. A feltámadás első tanúi lettek, mert ők voltak a legelszántabb követők. Ahogy ma is azok látják meg a csodát, akiket a kövek sem rettentenek vissza. Anyák, lányok, szomszédasszonyok, testvérnők, feleségek… a Názáreti hűséges követői kétezer éve és napjainkban.
Révész Szilvia
Az Odessza Első Baptista Gyülekezet vezető lelkipásztora azért hívott meg hozzájuk, hogy a régió lelkipásztorai, presbiterei és diakónusai számára missziói képzést tartsak.
A hozzájuk vezető első utunk azonban másról szólt. Másról, mert a háború kitörése előtt 1200 fős gyülekezet ma másféle szükségekben is van. A közösség tagságának nagy része Nyugatra menekült, így ma mintegy 400-an jönnek össze vasárnaponként. Ők próbálják a városban a lelket tartani, a lakosságot segíteni, Isten szeretetét bemutatni. Baptistáknak, ortodoxoknak, nem hívőknek.
„Vajon visszatérnek valaha is az elmenekült testvérek?” – kérdeztem a gyülekezet pásztorát. „Hát, egy részük biztosan nem. A többiekért pedig csak imádkozni tudunk, mert amíg a béke nem tér vissza, csak tovább fogyunk és gyengülünk…”
Odessza már az invázió első napján, 2022. február 24-én rakétatámadást szenvedett el. A légvédelmi rendszert, a radarállomást és a kereskedelmi raktárokat igyekeztek megsemmisíteni. Számos elhunyt maradt hátra a támadás után. Ezután még több rakétatámadás is érte a várost és környékét, amelyek első renden az infrastruktúrát célozták, úgymint a villamosenergia-elosztó állomást és a földgázhálózatot.
A korábban virágzó nagyváros arculata mára így teljesen megváltozott. Odaérkezésünkkor tolmácsom, Ilia így szólt: „Féltem, hogy mivel a nap legforgalmasabb időpontjában érkezünk, hatalmas közlekedési dugót találunk majd a belvárosban. De hát éppen ellenkezőleg van: itt alig mozog valaki!”
Iskolai oktatás az elmúlt egy évben nem volt, illetve online történik. Ugyanakkor nem szabad azt gondolni, hogy gördülékenyen menne. A gyakori áramszünetek, a lakosság számítógép-ellátottságának gyengesége, az emberek megváltozott életvitele, a lelkekbe beépült félelem mind-mind gyengítik a tanítás még ezen formáját is.
Az üzletek és üzleti vállalkozások nagy része zárva van. Tulajdonosaik és dolgozóik külföldre menekültek vagy otthon maradnak a családjaikkal. A helyben maradt lakosság minden fogyasztást visszafog, a pénzüket tartalékolják vész esetére. Még a tehetősek is azt mondják, hogy ha van is miből költeni, most nincsen hozzá még kedvük sem… Mindenki a béke után sóvárog, de annak még nem sok jele látható számukra.
Az elmúlt évben Urunk jóságából több alkalommal vittük a TCM Nemzetközi Intézet anyagi segélyeit Ukrajnába, a legtöbbször Kárpátaljára. Felszerelések, könyvek, Bibliák, életfontosságú gyógyszerek, kötszerek, készpénz a lelkipásztorok és gyülekezetek számára – mind-mind missziói szervezetünk és partnergyülekezeteink adományaként érkezett el a rászorulókhoz, nagyobb részben a kárpátaljai magyar ajkú testvérekhez és mellettük másokhoz is. Ez alkalommal az odesszai baptistákat helyezte szívünkre az Úr, hogy őket megsegítve az egész város áldására lehessenek adományaink.
Az Odessza Első Baptista Gyülekezet vezetője Iván Mirmir lelkipásztor. Ő gagauz származású, de családneve mind orosz, mind ukrán nyelven döbbenetesen erősen és aktuálisan cseng. Magyarul valahogyan így lehetne ezt visszaadni: „Iván Békebéke”.
Nagyon találó név! Mert igen, béke kell. Béke. Erre van szüksége a világnak.
A Békesség Fejedelmét így kértük ott együtt: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!”
Az imaház és a gyülekezet által működtetett menekültállomás meglátogatása és imaközösség után kis csapatunkkal (Egri-Nyári Barnabás volt lelkészgyakornokom és barátom, feleségem, tolmácsom, Iván pásztor és a gyülekezet korábbi pásztora) a háború áldozatainak temetőjébe mentünk.
Itt, a végeláthatatlan sorokat képező friss sírhantok között találkoztunk azzal az özvegyasszonnyal is, aki most már fiát is gyászolja, aki hazautazott Németországból, jól fizető állásából, hogy önkéntes katonaként a hazájáért harcoljon. Fegyverfogása után két nappal már nem élt… A zokogó édesanyának anyagilag is segítettünk és imádkoztunk érte.
A testvérek visszavárnak bennünket. Isten vezetését kértük el a missziói képzéshez, amelyre nemsokára sor kerül, ha Urunk éltet és segít. Mert mint Iván pásztor mondta: „A fizikai kenyér és a lelki eledel egyaránt szükséges ahhoz, hogy az ember shalomot (békességet) éljen át.”
A jó néhány katonai ellenőrzőponton keresztül hazafelé vezető utunk során amikor átléptük az ukrán–moldovai (gagauz) határt, még egyszer hátratekintettem gépkocsink ablakán át, és egy röpke, de szívem mélyéből intenzíven feltörő imát rebegtem az ég felé:
„Béke, béke – gyere már, nagyon várunk!”
A program 10 órakor kezdődik és várhatóan 17 órakor ér véget. A beszámolókon és az ilyenkor szokásos feladatokon túl az elmúlt évben széles körűen előkészített egyházkerületi változásokkal kapcsolatos döntésekre is sor kerül. Ezt követően gyülekezeti és közösségi életünk aktuális kérdései kerülnek a figyelem középpontjába. „Fókuszban az avatottak szolgálata” címmel a délutáni részben missziós konferencia kerül megrendezésre, melyen közös átgondolásra hívják a címben szereplő fontos területet. Kérjük, hogy a megbízólevelet a küldöttek hozzák magukkal, és igyekezzen mindenki már az imaóra előtt túljutni a regisztráción, hogy részt vehessen a reggeli imaközösségben!
A jelenlévőket Bacsó Benjámin, a BTESZ hitéleti igazgatója köszöntötte. Ezután közös éneklés következett Baranyi Barnabás Pest megyei missziós koordinátor vezetésével. Barnabás a húsvétra készülve kérte a résztvevőket, hogy emlékezzenek vissza, mit jelent számukra az a tiszta lap, amit Krisztusban kaphattak. Majd elénekelte az ünnepre írt Tiszta lap című dicsőítődalát is.
Az áhítatot követően Mile Ferenc, a BTESZ elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogyan indult a szervezet útja a baptista fenntartóhoz, és kifejtette, hálás azért, hogy a hitéleti munka is növekszik, erősödik az intézményekben.
A délelőtt második felében három rövid előadást hallgathattak meg a résztvevők, melyek a munkájukban segítik őket. Bacsó Benjámin a BTESZ intézményrendszerének változásait és ezeknek a lelkigondozói feladatokra gyakorolt hatását mutatta be. Birkás-Ferreira Zsófia észak-magyarországi missziós koordinátor a pozitív pszichológia és a keresztény lelkigondozás kapcsolatát és különbözőségeit fejtette ki. Floch Gábor dél-dunántúli missziós koordinátor pedig az ezotéria és a New Age veszélyeire hívta fel a figyelmet, melyekkel a lelkigondozók a munkájuk során találkozhatnak. Az előadásokat követően kisebb csoportokban beszélték meg a jelenlévők a hallottakat, osztották meg gondolataikat, kérdéseiket.
A jó hangulatú, közös ebéd után gyakorlati vizekre eveztek. Urbán Korvin koordinátor a hitéleti munka növekedését mutatta be, kitérve arra, hány új emberhez értek el a szolgálók az elmúlt év során. Hegyesi Zita kommunikációs munkatárs a BTESZ Alapítvány és a hitélet közös projektjeit mutatta be. Szabó Tímea körösvidéki missziós koordinátor pedig a lelkigondozók képzési tervét vázolta. Az alkalmat közös imádsággal zárták.
