A hírlevélből megtudhatjuk, hogy Budapesten kirándultak a Kincse(i)m alkotói pályázaton részt vett gyerekek. Olvashatunk arról, hogy önkéntesnapot szerveztünk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanulóival, tanáraival. Közzéteszünk egy felhívást a tervezett áprilisi tereptúránkról, és megismerjük egy választható továbbképzés részleteit.
Dicsőítés – Imádat – Üzenet
Korosztálytól függetlenül mindenkit szeretettel várunk!
Produkciós vezető, forgatókönyv: Hegedűs Ádám
Rendező: Ducki Witek
Vezető operatőr: Pető Illés
Operatőr: Vankó Bence, Bakos Dávid
Kameratechnikus: Kavin Kristóf
Hang utómunka: Budapest Audio
Szakértők: Bacsó Benjámin, dr. Mészáros Kálmán, Radványi Diána, Kiss Lehel, Papp János
„Békesség nektek!” (Jn 20,19)
A feltámadott Jézus első szava tanítványaihoz így hangzott: „Békesség nektek!” Van-e ennél aktuálisabb ajándék, amit 2023 húsvétján Jézustól kaphatunk? Aligha.
A nagypénteki keresztre feszítés után a tanítványok a minden elveszett keserű érzésével tértek haza otthonaikba. Talán még magukat is hibáztatták a történtekért. Harmadnapon azonban a Feltámadott köszöntött rájuk: „Békesség nektek!”
Ez felhívás arra, hogy béküljünk meg Istennel. Ő irgalmas szeretettel fordul felénk mint szerető Atyánk, így hív bennünket a vele való közösségre Jézus által, akit keresztre feszítettünk, hogy a bűneinket elhagyva akarjunk vele közösségben élni. Csak így ismerhetjük meg az ő békéjét.
Jézus köszöntése – „Békesség nektek!” – felhívás arra, hogy embertársainkkal is megbékéljünk. Mindennapi életünk természetes része, hogy ütköznek véleményeink, netán szemben állnak érdekeink. Sem ezeket, sem a népek és nemzetek ellenségeskedését nem fogadhatjuk el természetesnek. Jézus arra biztat, hogy amíg úton vagyunk, béküljünk ki egymással. Csak ez méltó Krisztus tanítványaihoz. Sem harag, sem bosszú, sem tisztességtelen előnyszerzés nem lehet elfogadható a keresztény ember számára. A harag és háború, az emberi életek elpusztítása bűn az egyén és a nemzetek ellen.
Jézus szavai – „Békesség nektek!” – felhívás a belső megbékélésre, személyiségünk elfogadására is. Kortársaink közül sokan nem tudnak megbékélni önmagukkal, adottságaikkal és képességeikkel. Jézus mindnyájunkat úgy fogad el, amilyenek vagyunk: emberi értékeinkkel és hiányainkkal, hogy aztán önmagával gazdagítson, s új emberekké tegyen bennünket.
Ehhez adjon erőt nekünk a feltámadt Krisztus 2023 húsvétján!
Dr. Veres András s. k. püspök, elnök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Steinbach József s. k. református püspök, elnök, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
Dr. Fischl Vilmos s. k. főtitkár, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai:
Balog Zoltán s. k. református püspök, a zsinat lelkészi elnöke
Kondor Péter s. k. evangélikus püspök
Papp János s. k. baptista egyházelnök
Pataky Albert s. k. pünkösdi egyházelnök
Dr. Khaled A. László s. k. metodista szuperintendens
Dr. Frank Hegedűs anglikán esperes s. k., Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház
Arsenios Kardamakis metropolita s. k., Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátus
Hilarion budapesti és magyarországi metropolita s. k., Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus)
Siluan Mănuilă püspök s. k., Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Pantelic Lukijan püspök s. k., Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Antonij metropolita s. k., Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Nem felejtem el a pillanatot, amikor rádöbbentem, milyen kiváltságos gyermek- és ifjúkorom lehetett.
Sem a családban, sem más közösségben nem ért durva bánásmód, bántás, megaláztatás azért, mert lánynak születtem. Pedig édesapámnak nagy csalódást okozott, hogy másodszor is leánya született a várva várt fiú helyett.
Bibliakörön, gyülekezetben, iskolában egyforma gyereknek, testvérnek, egyszóval embernek érezhettük magunkat mi is, lányok-asszonyok. Álmodozhattunk vadászatról, lövészetről (sőt, vittek is bennünket lőgyakorlatra), de úszás, táborozás, sátorverés mind beletartozott természetes részeként a gyerekkor élményeibe, s az sem volt lenézett, hogy kötni, horgolni, varrni, főzni tanultunk, vagy éppen kertészkedni az akkor gyakorlati órának nevezett iskolai foglalkozásokon.
A Bibliában szereplő személyek, legyenek azok férfiak-nők, egyformán tanulságot hordozó példaként álltak előttem, valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy Isten szemében más értéket képvisel egy nő, mint egy férfi. De az sem, hogy behatárolt területen van csak mozgásterük. Valahogyan olyan természetes volt az, hogy ki milyen feladatot végez a családban. Sőt mi több, az sem szégyen, ha segítünk egymásnak.
Majd ahogyan nyílt számomra a világ, kinyílt a szemem is meglátni, hogy ez nem természetes állapot a nők számára. Hogy igenis sok megkülönböztetésben van részük, egészen a megaláztatásig, a kiszolgáltatottságig. A tréfás beszólásoktól, a csúf megszégyenítésektől, a bűnbakszereptől a létezésük elutasításáig, s ez világszerte nagyon komoly társadalmi, lelki kérdést, az emberi méltóság mibenlétének megkérdőjelezését is felveti.
Az isteni szeretet nagysága, mindegyikünknek szóló, személyválogatás nélküli megváltása egyre magasabbra nőtt a szememben. Különösen életközelivé vált ez a mérhetetlen elfogadás, amikor olyan asszonyokkal találkozhattam, akik kultúrája még nem tért el olyan nagy mértékben Jézus Krisztus földön járásának kulturális szokásaitól, mint a mi nyugati társadalmunké. Amikor a férfitársaságban nem szólalhatott meg asszony, csak nagyra nyílt szemmel nézett ránk, szomorú, szelíd tekintettel, gyermekeit magához ölelve. Ott, akkor vált valós értékké, hogy mit is jelentett az az elfogadó közelség, ahogyan Jézus Krisztus Palesztina vidékét járva emberként kezelte a nőket. Az asszonyok leülhettek a társaságában, hallgathatták a tanítását, megérinthették a ruháját. Meghallgatta kéréseiket. Befogadta őket tanítványi körébe, elfogadta a támogatásukat.
A kereszten folyt vér nem válogatott, minden ember bűnét lemosta, új lehetőséget kínálva fel. Elvégeztetett a megváltás. Ott állt a döbbent tömeg, nők, férfiak, talán még gyerekek is. Valami teljesen a helyére került, miközben a kárpit kettéhasadt. Kitárulkozott az isteni szeretet, karja átölelt minden embert. És Isten – immár másodszor – az asszonyokra bízta az élet üzenetét ott a temetőkertben, az üres sír mellett. Első alkalommal az Édent elhagyva az anyává válás fájdalmával megjelenő élet üzenetét, a sírkertben pedig a feltámadott Krisztus örök életre hívó, újjászülő üzenetét. Van ennél szebb feladat?!
Hordozni az élet üzenetét! Erőt, bátorságot, bölcsességet tesz tarisznyánkba az isteni szeretet. Csengjen bátorításként lelkünkben a küldő üzenet:
Vidd a jó hírt minden tájra,
Messze hallasd hangodat:
Jézus Krisztus által Isten
Minden bűnöst elfogad!
Dicsőséges reggelre virradtunk! Immár sokadszorra. Arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus nem maradt a sírban – amint meg is mondta, harmadnapra felépítette a templomot. Jogos tehát ma a világszerte felhangzó örvendező ének: „Jézus él! Halleluja!”
Jézus „Elvégeztetett” kiáltása nagypénteken hangzott fel, de a mi váltságunk a feltámadás tényével vált befejezetté, örök érvényűvé, üdvösségszerző erővé. Hajlamosak vagyunk Krisztus váltságművét két részre tagolni: nagypéntekre, ahol a halál győzött, és húsvét reggelre, amikor a mi Urunk kijött a sírból. Pedig a mi üdvösségünk úgy teljes, ha a feltámadt Krisztusra úgy tekintünk, mint akinek testén látszanak a sebhelyek! Mennyivel másabb annak az embernek az élete, aki nemcsak ebben az életben reménykedik, hanem akinek van húsvéti reménysége, mert olyan Krisztusa van, aki nem maradt a sírban, aki feltámadt. Mennyivel gazdagabb annak az élete, aki tudatosan készül a feltámadásra, az ő saját feltámadására!
Nazianzoszi Szent Gergely ókeresztény egyházatya, Konstantinápoly püspöke így fejezte be egykor húsvéti beszédét: „Ma lett üdvössége a világnak, a láthatónak és láthatatlannak egyaránt! Krisztus feltámadt halottaiból, támadjatok fel vele!”
Mi más lehet idei húsvétunk egyik fontos üzenete, mint bűneinkből szabadulni, új életre feltámadni, követni őt ebben is. Sokan megszokottan, névleges keresztényként élnek. Eleget tesznek ugyan a keresztény ünneplésnek, de nincs valóságos húsvéti reménységük.
Ezen az ünnepen tekintsen ki-ki a saját maga állapotára! Vallja meg őszintén kísértéseit, melyeknek nem tud ellenállni, és hogy bűnei sötétsége eltakarja számára a húsvét örömét! Utasítsd el ma te is a kísértéseket, fejezd ki szándékodat, hogy egyedül Istennek akarsz szolgálni, őt tartod életed Urának, az ő akaratának szeretnél mindenben engedelmeskedni! A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választod. Mert Krisztus feltámadása által „Ma lett üdvössége a világnak!”. Fogadd el te is Krisztus értünk hozott áldozatát! Ünnepeljük együtt a feltámadott Úr Jézus Krisztust!
Photo by Dawid Zawiła on Unsplash
Sokat gondolkodtam azon, hogy az idei húsvét vajon milyen üzenetet hordozhat számomra. Háromgyermekes anyukaként amikor két újszülöttről és egy majdnem óvodásról kell gondoskodnom, vajon mit mondana nekem Jézus a hétköznapok forgatagában?
Nemrég hallottam egy bizonyságtételben, hogy a Bibliában szereplő nőkhöz Isten és később Jézus is valamilyen tevékenységük közepén szólt. A nőknek, anyáknak már akkor sem volt idejük elvonulni a hegyre imádkozni, mert a házimunka, a gyereknevelés az ő feladatuk volt. Isten ma is hozzánk, nőkhöz gyakran úgy szól, hogy közben éppen mosogatunk, takarítunk, gyereket altatunk, és ő szépen csendben eszünkbe juttat egy-egy gondolatot, ráhangol minket a vele való közösségre. Így egy élethelyzetemen keresztül világított most rá Jézus, hogy ő megtette értem a következő lépést, ami egészen a golgotai kereszthez vitte őt. Jézus egy csodálatos hároméves szolgálat után utoljára tett még egy nagy lépést. Azt írja az ige Lk 19,28 versében: „Miután ezeket elmondta, továbbment Jeruzsálem felé.” Gyakran motiválom magam azzal, hogy csak „még egy lépést” tegyek meg. Olyan sok a tennivaló, hogy néha elfáradni sincs idő. Csak még egy lépést tegyek meg! Még egy pohár víz, még egy vasalatlan ruha, még egy pelenkacsere, még egy cumisüveg, még egy tányér stb. Az anyaszívet az önfeláldozó, mindent odaadó szeretet motiválja. Akkor is menni, tenni, amikor már úgy érezzük, nem vagyunk képesek megtenni a következő lépést.
Ebben a helyzetben láttam meg, hogy ha én megteszem ezt a fáradságot a gyermekeimért, Jézus ennél sokkal többet is megtett értem. Vállalta azt a plusz egy lépést, ami fizikai és lelki fájdalmat hozott neki. Miért? Mert ilyen az önfeláldozó szeretet! Jézus ilyen! Ennyire drágák, értékesek vagyunk neki. „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (Mt 7,11)
Jézust a szeretet mellett a megmentés is motiválta, hogy az élete árán is, de megmentsen minket a bűneink terhétől és következményétől. Régebben úgy gondoltam, van pár jellemhibám, néhány bűn, amit ha elhagyok, akkor elég jó leszek Isten szemében. De ez egy téves gondolkodás. A bűnt kerülnöm kell, a jellememen naponként dolgoznom, de tökéletes sosem leszek. Sosem lehetünk annyira tökéletesek földi életünkben, hogy ne lenne szükségünk Jézus áldozatára. Sokkal jobban kell értékelnünk, jobban kell szeretnünk őt azért, amit értünk tett!
Sohasem tudok eleget dolgozni magamon ahhoz, hogy Isten szemében elfogadott legyek. Ezt az elfogadást csak Jézus áldozata tudja megvalósítani. Amíg az én szemem Jézus áldozatán van, addig Isten Jézust látja, amikor rám néz. Elfogad mint gyermekét. Az idei húsvéton ezt erősíti bennem Jézus. Legyek hálás, hogy Jézus továbbment akkor is, mikor már nehéz volt. Megtette értem és érted is azt a következő lépést, hogy neked és nekem örök életünk legyen. Ha elfogadod, máris a tied lehet.
Photo by Liza Summer
Kora reggel a sírkertben voltak. Valamit tenni azért, akit szerettek. Akkor is, amikor mások már feladták. Ők eljöttek, hogy szolgáljanak. Megtegyék, amit még lehet. A szeretet mozgatta őket. Akkor is, amikor a reménynek emberileg már nem sok hely maradt.
Pár napja kárpátaljai asszonyokkal voltam egy csendes hétvégén.
Két nap felüdülésük volt a háború árnyékában. A hétköznapokról meséltek. A küzdelmekről, nehézségekről.
De a szeretet és a közösség erejéről is. Hogy mennyi okuk van a hálára. Akkor is, ha egy nap csak hat órát van áram, és az is csak részletekben. Hálásak, mert nincs életveszély, mert van remény és van szeretet. Kitartanak, és teszik a dolgukat – ha kell, a férfiak helyett is. Felkeresik a szükségben lévőt, befogadják a menekülőt, megosztják, ami van, pótolják, ami nincs. Imádkoznak a szeretteikért. A férfiakért, hogy ha kell, az Úr tegye őket láthatatlanná, hogy ne kelljen átvenniük azt a behívót… A fiúkért, akik maholnap hadkötelesek lesznek… Az idősekért, akik már nem tudnának elmenekülni. Ők az én mai hőseim.
A halál árnyékában, az élet reményével. Mert az élet a halál árnyékában, sőt a halálon át is utat talál.
S ez a Jézusban megragadható mennyei élet, a feltámadás ereje képes utat törni a kilátástalan, reménytelen helyzetekben is. Ez ad erőt nekünk, Krisztus 21. századi követőinek, hogy ne csak a láthatókra nézzünk… Hogy kimenjünk abba a sírkertbe, ahol minden emberi számítás szerint súlyos kövek állják majd utunkat. Hogy készek legyünk megtenni, amit tudunk, amit még lehet, akár erőnk felett is, ha kell. Hogy ahol véget ér az emberi lehetőség, ott az imádságainkkal hordozzuk szeretteinket. Abban a bizonyosságban, hogy az élet győz, akkor is, ha a láthatóban most még ennek nincs túl sok jele. Húsvéti lányok, asszonyok. A feltámadás első tanúi lettek, mert ők voltak a legelszántabb követők. Ahogy ma is azok látják meg a csodát, akiket a kövek sem rettentenek vissza. Anyák, lányok, szomszédasszonyok, testvérnők, feleségek… a Názáreti hűséges követői kétezer éve és napjainkban.
Révész Szilvia
