Az Európai Baptista Misszió (EBMI) az idei éves közgyűlését a törökországi Izmirben rendezte meg május 10–14. között, amelyre állandó tagként mi, magyar baptisták is hivatalosak vagyunk, így Durkó István missziói igazgató és Téglási Lajos külügyi szaktitkár vettek részt az eseményen.

Maga a helyszínválasztás is missziós hangvételű volt, hiszen Törökország egy szekuláris iszlám állam (vagyis elvben az állam és a vallás elkülönülnek, a gyakorlatban azért ennél összetettebb a dolog), ahol a baptista jelenlét igen csekély, de reményteli. Mindössze pár gyülekezet van a hozzávetőleg 300 tagú török baptista szövetségben, míg maga az ország kb. 90 milliós. Ugyanakkor az a néhány gyülekezet, amelyik jelen van, nagyon tudatosan missziózik, és lassan, de biztosan növekszik. Számukra óriási vállalás volt a kb. 120 küldött vendégül látása a 60 fős izmiri gyülekezetben, de remekül helytálltak és príma házigazdának bizonyultak. Vélhetően a mi jelenlétünk is nagyon sokat jelentett nekik.

A német baptisták az elsődleges motorjai ennek a baptista missziós szervezetnek, ami az anyagi hozzájárulásokban nagyon dominánsan testet is ölt, ugyanakkor a norvégok, finnek, franciák, olaszok és spanyolok, svájciak, osztrákok mellett mi, magyarok és még egy cseh és skót testvér is képviseltük Európát, vagyis a donor országokat.

A másik oldalon a támogatott országok képviselői voltak jelen. Ázsiát Törökország és India képviselte, Latin-Amerikát Kuba, Brazília, Kolumbia és Argentína, míg Afrikát Sierra Leone, Malawi, Kamerun és Mozambik delegáltjai. Néhány országból nem tudtak eljönni, és nyilvánvalóan nem csak ennyi helyen van jelen a baptista misszió – hiszen csak a Magyarországi Baptista Egyháznak vannak missziós tevékenységei Pakisztánban, Ruandában, Brazíliában, Egyiptomban (hogy csak a távoli vidékeket említsük) –, de az EBMI ezekben az országokban van jelen aktívan.

Természetesen ezeknek a közgyűléseknek van egy kevéssé izgalmas, de fontos része, a szervezet működésének a kontrollja, megismerése, a beszámolók meghallgatása és az előterjesztések megszavazása. Ezen kötelességszerűen részt vettünk, de nem részleteznénk.

Ami sokkal többet ad, azok a személyes találkozások, történetek, beszámolók, amelyek friss betekintést engednek a világmisszióba és Isten munkájába. Vannak lélekemelő történetek, komoly reménységek és szívszorító helyzetek egyaránt.

Kuba esete remekül példázza ezt, ahol a gazdaság romokban van, az emberek tömegesen hagyják el az országot, legfőképpen az értelmiség, akik a jövő motorjai lehetnének, a hívők is, aki csak teheti, hiszen gyakran a napi megélhetés is bizonytalan, üzemanyaghiány van, a politikai rendszer instabil, a szólásszabadságot és a tüntetéseket kíméletlenül megtorolják, az egészségügy és az oktatás kritikus bajban van. Ebben a káoszban pedig Isten Szelleme vonzza magához az embereket, és tömegek keresik a választ Krisztusnál. Tele vannak a gyülekezetek, sok-sok megtérő van, és a nyomorúságot áldásra fordítja az Úr!

Hasonlóan nehéz helyzet van Indiában is, ahol a vallásszabadság a legfőbb nehézség. Sokan térnek meg és szeretnének bemerítkezni, amihez viszont állami engedély kell, azt viszont a végletekig késleltetik. Enélkül pedig a bemerítőt és a bemerítkezőt is letartóztathatják. Úgyhogy testvéreink visszatértek az ősi keresztény gyakorlathoz, és hajnalban vagy éjszaka, illegalitásban gyakorolják a hitüket és merítkeznek be. Máskülönben amikor a hindu és a muszlim vallások csatároznak egymással – ami gyakran megesik –, akkor valahogy mindig a keresztényeken csattan az ostor. Szóval az indiai vallásszabadság még hagy kívánnivalókat maga után, de Isten munkáját ez sem korlátozza, és a hívők száma napról napra növekszik!!!

Afrikában, a gazdasági nehézségek mellett a vallási, törzsi, kulturális nehézségek borzolják a kedélyeket. Nagyon sok szegény nem jut oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, elegendő élelemhez vagy tiszta vízhez, ebben a helyzetben pedig a hívők tudnak segítséget adni és a reményt képviselni. Csak Sierra Leonéban 50 iskolát működtetnek 750 tanárral, akiknek a jelentős része önkéntes – vagyis a hite és szeretete miatt tanít, nem fizetésért. Emellett kórházakat alapítanak és speciális klinikákat, mindezt eszközül használva az evangélium terjesztésére. Apró gazdaságokat hoznak létre, és faültetési, csirketartási programokban segítenek, hogy az önfenntartásra segítsék a családokat. Itt és más afrikai országokban is a fiatal lányokat hamar kiházasítják, és onnantól kezdve esélyük sincs a tanulásra, az önérvényesítésre. Valóságosan jogfosztottak és kizsákmányoltak a legtöbben, ezen pedig baptista testvéreink igyekeznek segíteni, ahogy arra remek példákat láthattunk. Ez nem olyan női egyenjogúsági harc a részükről, mint amilyet a nyugati világban látunk, hanem a valódi emberi jogokért való kiállás és az elnyomottak képviselete. Lenyűgöző és tiszteltre méltó példákat láttunk és hallottunk mindenfelől.

Nagy szükség van az EBMI jelenlétére és támogatására. Nekik hála, sok iskola és kórház működik, új gyülekezet alakulnak, számos misszionárius külföldről vagy a saját hazájában képes főállásban a lelki munkára összpontosítani, és sok imaház, gyülekezeti épület épülhet meg, Bibliák és keresztény irodalom jelenhet meg, családok, közösségek jutnak tiszta vízhez és fenntartható élelemforráshoz, és Isten országa teret hódít! Mindezt látva örülünk, hogy ennek a szervezetnek a tagjai lehetünk és a magunk csekély eszközeivel mi is hozzájárulhatunk ezen célokhoz.

Ami viszont nagy haszon még számunkra a történetek megismerésén túl, azok a kétoldalú kapcsolatok, amiket egy-egy ilyen konferencia alkalmával sikerül építeni.

Egy indiai testvérünk lélegzetelállító missziót végez a kaszton kívüliek és az indiai cigányok között. (A többségi hindu vallású Indiában kasztrendszer létezik, ami a születéskor meghatározza az ember lehetőségeit. Ezen kasztok legrosszabbika, az érinthetetlenek, akik a társadalom legalját képviselik. De náluk is lejjebb vannak azok, akikről tulajdonképpen nem vesznek tudomást, kaszton kívüliek, mint a cigányok.) Több mint 250 gyülekezetet plántáltak közöttük az elmúlt években, és több mint 50 testvért állítottak lelki szolgálatba. Ennek a missziónak a vezetője Rufus, akit tervezünk meghívni Magyarországra is.

Sierra Leonéba is meghívást kaptunk. Jövő tavasszal ünneplik a baptista misszió háború utáni újrakezdésének 50. évfordulóját, és erre mi is hivatalosak vagyunk. Korábban már támogatta az egyház egy kisebb összeggel az épülő teológiájuk és egyházközpontjuk építését, és tudatosan keressük a további együttműködés lehetőségeit. Szóba került a korábban évekig ott szolgált, iskolát alapító Füredi Kamilláról való megemlékezés, terveznek elnevezni róla egy épületet, ami komoly megbecsülése testvérnőnk ott végzett úttörő munkájának. Nagyon örülünk ennek!

Talán más területeken is ajtók nyílnak, akár európai szövetségekkel is, de ezek még csak az első megbeszélések voltak, korai lenne részletezni a lehetőségeket. Látjuk azt, hogy a részvétel az ilyen nemzetközi találkozókon fontos és szükséges, hiszen kapcsolatok épülnek, együttműködések alakulnak, betekintést nyerünk Isten világmissziójába, és vezetést, hogy ebben hol a mi helyünk. Bár a magyar szövetség méreteit tekintve nem számít nagynak, mégis komoly feladatokra hív az Úr, amikor részei lehetünk az ő ámulatba ejtő munkájának messze a határainkon túl is. Micsoda kegyelem, hogy egyházunk, gyülekezeteink, testvéreink mind képesek vagyunk adni és befektetni mások missziójába. Krisztus testében az egyik tag segíti a másikat, és most mi vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt tegyük! Kegyelem ez és felelősségteljes idők! Áldott legyen az Úr neve, és vezessen tovább az ő terveinek a megismerésében! (Téglási Lajos)