„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,9–13)

Ennek az igeszakasznak a kulcskifejezése a „mennyivel inkább”. Ez jelzi a mennyei Atya és a földi apa közti különbséget. Még feltételezni is vétek lenne, hogy mennyei Atyánk nem a legjobbat akarná adni nekünk, gyermekeinek. Nála nemcsak jóra törekvés van, hanem végtelen bölcsessége és hatalma garantálja, hogy meg is adja, amit jónak lát.

Az Úr Jézus tanít a kitartó imádkozásra. A „kérjetek”, „keressetek” és „zörgessetek” vonatkozásában is szükségünk van a hit józanságára. Itt is igaz, hogy „a betű megöl, a Lélek az, aki megelevenít”. Mint általában a példázatoknál, itt is a végkövetkeztetésre, a tanulságra kell figyelnünk: Ne legyünk restek az imádkozásban, tanúsítsunk állhatatosságot! Ennek azonban nem erőszakosságot és türelmetlenséget kell jelentenie. Minden könyörgésünk alkalmával tudnunk kell: „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,4) Az állhatatosság tehát semmiképpen se jelentsen értetlenséget! Mindig legyen előttünk, hogy Isten tervei, gondolatai gyakran egészen mások, mint a mi kívánságaink (Ézs 55,9; 2Kor 12,8–9).

A kereséshez szűkség van jó lelki látásra, mert egyébként nem látjuk meg, amit Urunk már régen elénk hozott, és ezért tovább keresgélünk, zörgetünk.

A zörgetés a „szűkségállapotot” jelezze, de ne váljon hisztérikus, gyerekes követelődzéssé! Sok keresztény „zörgetése” mintha ilyesmire utalna. Az Úr Jézus nem erre bátorít bennünket.

A legfontosabb pünkösdi ajándék

Az Úr Jézus számunkra a legfontosabb ajándéknak szánta a Szentlelket. Milyen elszomorító az, amikor valaki szeretetből fakadó ajándékot kap, de mivel másra gondolt, fanyalogva néz rá! Pedig benne az ajándékozó gondossága, figyelmessége nyilvánul meg. Egyértelmű az igéből, hogy az Úr Jézus a Szentlelket ígérte meg mint legnagyobb ajándékot. Becsüljük meg őt! Minden más kegyelmi ajándék a Szentlélek által nyerhető el. Nélküle minden extra kívánság célját veszti. Sok lelki ajándék után a rajongóknak nem maga a Szentlélek a legfontosabb, hanem az ő ajándékai. Ez akkor is igaz, ha sokat emlegetik (sokszor hiábavalóan és vétkesen!) az áldott Lelket. Rajonganak a kegyelmi ajándékok iránt, anélkül, hogy igényelnék a Lélek vezetését. Vigyázzunk, legyen a legkedvesebb számunkra az Ajándékozó!

Az Úr Jézus kedvesen és érthetően megmondta a Szentlélek elnyerésével járó legfőbb lehetőségeket: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8) Erő és tanúságtétel. Erre van ma nagy szűksége az Istent nem ismerő embernek.

Hogy valaki nyelveken szól (magát építve), csodatevő erők birtokosa és egyebek, vajmi keveset jelent a bűnben és hitetlenségben élők számára. Ismerek olyanokat, akik hivatkoznak ugyan a nyelveken szólás ajándékára, de hitetlen családtagjaiknak érthető szavakkal nem adják tudtul Isten legnagyobb kegyelmi ajándékát, sem az örök élet szükségességét nem tárják föl számukra. Pedig ha a Szentlélekkel telve bizonyságot teszünk a kegyelemről, azt meg fogják érteni, és általa életre juthatnak. 

Amikor olyan sok az Igét és Isten ajándékait nem ismerő ember, vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy „lelki csemegézgetések” által táplálgassuk magunkat?! Önzők lennénk, ha csak önmagunkkal törődve építgetnénk lelki házunkat. A családfő, szerető édesanya és jó testvér az egész család javára munkálkodik. A közösségben sem a magam hasznát kell keresnem, hanem másokét, és az emberek üdvét kell szolgálnom. Sokan elsodródtak már azok közül, akik úgymond „többre vágytak”, és ahelyett, hogy adtak volna, mindig valami újat vágytak kapni. Építés helyett a saját lelki házukat is másokkal akarták építtetni. Gyanús az a lelki ajándék utáni vágy, amellyel a lehetőségben az ember elsősorban a saját igényét és többre jutását keresi!

Szentlélek-keresztség nélkül még pünkösd előtt vagyunk!

Sokszor ér bennünket, baptista hívőket az a vád, hogy nem merünk szólni a Szentlélek-keresztségről. Régen meghirdette Bemerítő János: „Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Mt 3,11) És az Úr Jézus is régen megérkezett, aki valóban Szentlélekkel keresztel. El sem képzelhető a hívő élet Szentlélek-keresztség nélkül. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk…” (1Kor 12,13) A Szentlélek bekeresztelt, bemerített minket Krisztus testébe, amikor újjászülettünk. Az én Szentlélek által megkeresztelt életemet nincs joga kétségbe vonni valakinek azért, mert ő másképpen gondolkozik és lát e kérdésben. Aki mégis ezt teszi, az őt, Isten Lelkét szomorítja ezzel.

Arra vigyázzunk, hogy bennünket ebben a dologban ne ehhez vagy ahhoz a közösséghez tartozók tanítsanak, hanem az áldott Lélek, kijelentett igéje által! Olyan világos Isten beszéde, hogy az együgyű sem fog tévelyegni, ha őrá figyel. A nagyon okosat viszont a saját bölcsessége csalja meg. Szentlélek-keresztség nélkül nem volna vezettetés, lelki látás. Nap mint nap tapasztalom az Úr vezetését és irányítását.

A Szentlélek jelenléte életünkben nem vita-, hanem ténykérdés. Boldog az a lélek, aki pünkösdkor már nem kéri a Szentlelket, hanem hálát ad a jelenlétéért. Aki viszont nem részesült még Szentlélek-keresztségben, azzal szívesen énekeljük együtt: „Küldd Szentlelked, kérlek, Uram, / Küldd hő, buzgó imámra…”

^{Photo by Sergey Pesterev on Unsplash}