„Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (1Jn 1,3–4)

Június 11-e verőfényes napsütötte délutánján talpig fehér ruhába öltözött fiatal nők és férfiak gyülekeztek imaházunk kertjében. Bemerítésre készült a váci baptista gyülekezet.

Szeretném elmesélni, amit aznap láttam és hallottam, hogy a ti és a mi örömünk is teljes legyen. Nem mindennapos alkalomra felöltözött szívvel mentünk e szép napon istentiszteletre, hiszen szám szerint hét testvérünk is megbánhatatlanul eldöntötte: átadja életét Krisztusnak. Különleges bemerítő alkalom volt ez azáltal, hogy a bemerítkezők között egy házaspár, egy testvérpár, valamint két nőtestvérünk gyermeküket szívük alatt hordozva állt az Úr és a gyülekezet elé. Nekem adatott a lehetőség, hogy Isten szolgálatában fotózhassam az eseményt, amit csak amiatt említek meg, hogy miként tapasztalhattam meg a következőt: ahogy az alkalom előtt a bemerítkezők felsorakoztak a szokásos csoportképre, a kamerán keresztül egytől egyig ugyanazt láttam a szemükben: a győztesek magabiztosságával néztek felém. Nem büszke, hanem alázatos, de mindenképp erőt sugárzó tekintetek voltak ezek. Olyan tekintetek, amelyek azoknak vannak, akik nem félnek, akik tudják, hogy olyasvalaki kezébe teszik az életüket, akire szilárdan támaszkodhatnak, és akiben örökké megbízhatnak. Megtelt az imaház. Hittestvérek, vendégek, rokonok, barátok foglalták el a padokat, jó volt látni, hogy szinte egy szabad hely sem maradt. „A szívemet átadom én” című énekkel kezdődött meg az alkalom, mely ének alatt Gáspár Botond szokolyai lelkipásztor vezetésével bevonultak a bemerítkezők.

A pásztori ima után következtek a bizonyságtételek: Dobák-Szabó Judit, Győri-Moravcsik Eszter, Somogyi Emese, Bahor Tamara, Győri Márton, Bahor Ármin, Révész Áron.

Az igehirdetést pásztorunk, Meláth Attila egy személyes bizonyságtétellel kezdte. Isten örökkévaló és mindenütt jelenvaló szeretetéről beszélt, ami két család kétgenerációnyi és 250 kilométernyi távolságban a bemerítőmedence partján összekapcsolódó életfonalán keresztül mutatkozott meg. A pásztor testvért örömmel töltötte el, hogy lelkipásztora lehet a most bemerítkező Áronnak, akinek a jelen lévő nagypapáját Meláth József, Meláth Attila testvér nagypapája merítette be 50 évvel ezelőtt egy baranyai kis településen. Ez a figyelemre méltó egybeesés bizonyítja, hogy Isten szeretete örök, hogy Jézus Krisztus és az ő evangéliuma, a bűnbánat és a bűnök bocsánata, a Szentlélek Úristen jelenléte bármilyen kicsi vagy nagy gyülekezetben állandó és nem változik. Ezután lendületes, magával ragadó, Krisztus-ismeretben gazdagító prédikáció következett.

A fő témák között elhangoztak a hitvalló bemerítés hagyományait, bibliai alapjait igazoló elbeszélések, hogy a hitvallók Isten örömhírét megismervén hitre jutottak és saját döntésük alapján kívánják elkötelezni magukat az Úr Jézus Krisztus követésére. A hallgatóság megtudhatta, mit szimbolizál a bemerítés, tudniillik hogy az ember, aki eddig bűneiben élt, eltemettetik, halálba adja régi életét, és átadja élete irányítását Krisztusnak, hogy ettől fogva a Krisztus szolgaságában új és szabad életet élhessen.

Majd az Apostolok cselekedeteiből ismert filippi börtönőr megtéréstörténetén keresztül került bemutatásra, milyen sokféle élethelyzetből, bűnből lehetséges a gyógyulás, a megtérés, különösképpen megszólítva azokat a teremben, akik még nem fogadták be Jézus kegyelmét a szívükbe. Hogy ne embereket kövessenek, ne valamilyen vallást kövessenek elsősorban, hanem ahogy Jézus mondja: őt kövessék, őt kövessük! Habár a börtönőr, majd egész háza népe megtéréséhez csodás események vezettek, úgy nekünk, ma élőknek, nem kell csodákat, mennyei jeleket várnunk.

Ahogy a börtönőr esetében – a történet tanúsága és tanulsága kétezer év alatt semmit nem változván – a kérdésre, hogy mit kell tennünk azért, hogy megmeneküljünk, üdvözüljünk, úgy a válasz ma is – ha tetszik – ennyire egyszerű: hinnünk kell Jézus Krisztusban, aki az út, az igazság és az élet az Atyához és az örök boldogsághoz.

Az igei szolgálatot közös éneklés, majd a kézrátételes imádságok követték. A lelkipásztor és presbiter testvérek egyenként imádkoztak hálát adva a bemerítkezők életéért, kérve, hogy a Szentlélek Úristen vegyen lakozást az ő életükben, hogy ő adjon nekik kegyelmi ajándékot tetszése szerint, hogy felismerjék ezt az ajándékot, és azt kamatoztatva legyenek hasznára a gyülekezet közösségének, és ezzel építsék Krisztus testét. Így kérve áldást és az Úr Isten vezetését az ő hívő életükre.

Az istentisztelet zárómomentumaként gyülekezetünk vezetője, Tóth Zoltán köszöntötte a bemerítkezőket. Pál apostol szavait idézve – „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” – kívánta, hogy ez legyen érvényes és igaz hátralévő életük minden napjára. És legyenek olyanok, hogy mivel valóban ismerik Istent, ezért élik Krisztust és termik a Lélek gyümölcsét.

A bemerítő istentisztelet után az örömünnepet a gyülekezet, a vendégek és barátok az imaházunk kertjében egy kellemes, nagy családias szeretetvendégség keretében zárták le. Majd az élményekkel, a gondolatokkal a szívünkben, reményeim szerint hitben még jobban megerősödve tértünk haza otthonainkba. Lélekemelő volt aznap is megtapasztalni Isten végtelen szeretetét, látni, hogyan gondoskodik a választottairól, hogy kegyelmétől fogva, Szentlelke munkája által ő hoz új megtérőket a gyülekezetünknek. Hálás szívvel gondolok vissza arra, hogy személyesen ott lehettem, hogy megélhettem, hogy a feleségem is meghozta élete legfontosabb döntését, és hogy e napon őalatta is megmozdulhatott a víz. Boldog vagyok, hogy beszámolómban megoszthattam veletek, amit láttam és hallottam, hogy megoszthattam örömünket. Boldog vagyok, hogy ezáltal hirdethetem Isten kegyelmének evangéliumát, hogy ahogy nekünk van, nektek is legyen közösségetek az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.

Dobák Balázs