A hazugság következményei – 1 Mózes 20:10-18 – 2023. 07. 02. délután – Takács Zoltán

228

Élő közvetítés dátuma: 2023. júl. 2. Takács Zoltán lelkipásztor igehirdetése az 1 Mózes 20:10-18 igeversek alapján. Baptista Gyülekezet Békéscsaba

“Majd ezt kérdezte Abímelek Ábrahámtól: Mire gondoltál, hogy ezt tetted? Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. De ő valóban a húgom is, az apám leánya, csak nem az anyám leánya; így lett a feleségem. Amikor vándorútra indított engem Isten apám házából, ezt kértem tőle: Azzal mutasd meg szeretetedet irántam, hogy bárhová megyünk, mindenütt azt mondod rólam, hogy a bátyád vagyok!
Akkor Abímelek juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat hozatott, és Ábrahámnak adta, Sárát, a feleségét pedig visszaküldte hozzá, és ezt mondta Abímelek: Itt van előtted az országom, lakj ott, ahol jónak látod! Sárához pedig így szólt: Íme, ezer ezüstöt adtam a bátyádnak, ez felment téged mindazok előtt, akik veled vannak, mert így minden tekintetben igazolva vagy. Ábrahám pedig imádkozott Istenhez, és meggyógyította Isten Abímeleket, feleségét és szolgálóleányait, úgyhogy ismét szülhettek. Mert az ÚR meddővé tett minden nőt Abímelek házában Sárának, Ábrahám feleségének az esete miatt.
” (1Móz 20:10-18)

http://bekescsabaibatista.hu

https://www.youtube.com/@bcsbaptist

Elhangzott a Békéscsabai Baptista Imaházban – 5600 Békéscsaba Október 6. u. 4/1
Aktuális híreink: https://www.bekescsabaibaptista.hu/ak…
Honlap: https://www.bekescsabaibaptista.hu
Facebook: https://www.facebook.com/B%C3%A9k%C3%…
Kapcsolat: bekescsabaibaptist@gmail.com Technikai észrevételek, információk: studio.bcsabaibaptist@gmail.com
Hallgasd Podcast-ként is: Spotify – https://open.spotify.com/show/0IyaWoX… Apple Podcast – https://podcasts.apple.com/hu/podcast…
Egyéb platformok – https://podcasters.spotify.com/pod/sh…


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286