2023. augusztus 27. vasárnap délutáni Istentisztelet – Nagyvárad-Rogériusz
311 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Igehirdetés a 2Tim 4:9 igevers alapján. Nagyvárad-Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet
„Igyekezz minél előbb hozzám jönni,” (2Tim 4:9); „Igyekezzél hozzám jőni hamar.” (2Tim 4:9, Kár)
https://www.youtube.com/@rhbcro
https://www.facebook.com/rhbcro
A Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet Istent követő és szerető emberekből álló közösség. Küldetése, hogy ismertté tegye a Krisztusról szóló örömhírt a Rogériusz városnegyed magyar nyelvű lakói között, és hogy egy olyan közösség legyen, ahol az emberek a szabadító Istenre és egymásra találhatnak, mint lelki testvérekre. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között (2Kor. 2,15). Istennek hála, hogy a média tartalmak által is terjeszthetjük az evangéliumot. Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem kihasználni annak érdekében hogy az örömhírt eljuttassuk az emberekhez. Ez a youtube csatorna is azt szolgálja hogy az emberek megismerjék Istent és örök életre jussanak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Továbbá az is a cél hogy Krisztus teste, a gyülekezet épülését szolgálja. http://www.rhbc.ro
2023. augusztus 27. vasárnap délelőtti Istentisztelet – Simon József – Nagyvárad Rogériusz
438 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Simon József lelkipásztor igehirdetése a Mt 15:21-28 igeversek alapján. Nagyvárad-Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet
„21Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. 22És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! 23Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. 24De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. 25Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! 26Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. 27Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. 28Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Mt 15:21-28)
https://www.youtube.com/@rhbcro
https://www.facebook.com/rhbcro
A Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet Istent követő és szerető emberekből álló közösség. Küldetése, hogy ismertté tegye a Krisztusról szóló örömhírt a Rogériusz városnegyed magyar nyelvű lakói között, és hogy egy olyan közösség legyen, ahol az emberek a szabadító Istenre és egymásra találhatnak, mint lelki testvérekre. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között (2Kor. 2,15). Istennek hála, hogy a média tartalmak által is terjeszthetjük az evangéliumot. Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem kihasználni annak érdekében hogy az örömhírt eljuttassuk az emberekhez. Ez a youtube csatorna is azt szolgálja hogy az emberek megismerjék Istent és örök életre jussanak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Továbbá az is a cél hogy Krisztus teste, a gyülekezet épülését szolgálja. http://www.rhbc.ro
2023-08-27-du Fodor István: Hallgass, népem, most én beszélek! – Debecen
260 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Fodor István igehirdetése a Zsolt. 50:7 igevers alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én!” (Zsolt. 50:7)
| Cím: | 4029 Debrecen, Szappanos u. 23. |
| Lelkipásztor: | Kiss János |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 9 óra: Vasárnapi iskola 9 óra: Csoportos imaóra 10 óra: Istentisztelet 17 óra: Istentisztelet Szerda 17 óra: Imaközösség Péntek 18 óra: Istentisztelet Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra Nagysándor-telep Vasárnap 16 óra Istentisztelet Péntek 18 óra Imaközösség |
| Honlap: | http://www.dbgy.hu/ |
Istentisztelet – Boros Dávid – József utca
153 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése az 5Móz 18:15.17-19, Jn 6:35.48-59 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet
„15Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az ÚR: olyat, mint én – őreá hallgassatok!… 17Akkor az ÚR így szólt hozzám: Helyesen mondták. 18Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. 19És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom.” (5Móz 18:15.17-19)
„35Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha… 48Én vagyok az élet kenyere. 49Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. 50De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. 51Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. 52A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? 53Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. 54Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. 56Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. 57Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. 58Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. 59Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.” (Jn 6:35.48-59)
https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet
https://www.facebook.com/jozsefutca
| Cím: | 1084 Budapest, József u. 12. |
| Lelkipásztor: | Boros Dávid |
| Állandó alkalmak: | Vasárnapi programjaink 09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap) A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra 10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával) 16:00 17:00 Énekkari próba 17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját) A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel Szerdai programjaink 18:00 19:00 Bibliaóra 19:00 20:30 Énekkari próba Pénteki programjaink 18:00 21:00 Ifjúsági klub |
| Honlap: | http://www.jozsefutca.hu/ |
2023-08-27-de Varga István: A hívő különleges magaviselete – Debrecen
472 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Varga István lelkipásztor igehirdetése az 1Pt 1:17 alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején,” (1Pt 1:17)
| Cím: | 4029 Debrecen, Szappanos u. 23. |
| Lelkipásztor: | Kiss János |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 9 óra: Vasárnapi iskola 9 óra: Csoportos imaóra 10 óra: Istentisztelet 17 óra: Istentisztelet Szerda 17 óra: Imaközösség Péntek 18 óra: Istentisztelet Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra Nagysándor-telep Vasárnap 16 óra Istentisztelet Péntek 18 óra Imaközösség |
| Honlap: | http://www.dbgy.hu/ |
Legyél te is ott novemberben az arénában!
A Tovább Jézussal! rendezvényre történő regisztráció szeptember 1-jén elindult, jegyet a következő linken lehet igényelni: https://bit.ly/3qUr623
Van lehetőség egyénileg és csoportosan is regisztrálni. Részletek: https://baptistaarena.hu/
Országos tanév- és projektnyitó rendezvény volt Debrecenben
A Baptista Szeretetszolgálat idén a cívis városban rendezte meg oktatási intézményeinek országos ünnepélyes tanévnyitóját. Az esemény után egy új projektet is indítottunk.
A magyarországi baptista közösség, és az idén 27 éves Baptista Szeretetszolgálat immár 16 éve intézményes formában is a Magyar Állam egyik legnagyobb együttműködő partnere a szociális és közoktatási feladatok tekintetében. A segélyszervezet fenntartóként jelenleg az ország 42 intézményében mintegy 14 ezer fiatal oktatásáról-neveléséről gondoskodik.
A baptista iskolák 2023/2024-es országos tanévnyitójának csütörtökön a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola adott otthont. Az eseményen velünk volt Tasó László országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar vármegye közgyűlésének elnöke, dr. Puskás István, Debrecen alpolgármestere. A baptista közösséget mások mellett Papp János egyházelnök és dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke képviselte.
Az évnyitót követően, 12 órától sor került egy sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvényre is.
A Baptista Szeretetszolgálat Gyermek- és Ifjúsági Oktatási és Fejlesztő Központ támogatást nyert egy új, két csoportszobás bölcsőde építésére Debrecen Husztikert városrészében. Az RRF-1.1.2-21-2022-00015 kódszámú, „Bölcsőde a jövő nemzedékéért” című projekt 28 új bölcsődei férőhelyet hoz létre a városban. A Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszköz mint támogató alap 415,49 millió forintot biztosít a beruházás megvalósításához. A vissza nem térítendő európai uniós támogatás teljes mértékben fedezi az új intézmény létrehozásának költségeit.
Fotók: Antal Saci
2023. szeptember Honnan merítsünk újra motivációt a céljainkhoz?
A hónap igéje: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)
Évnyitó. Különös, hogy egy naptári éven belül kétszer is nyitunk évet. Talán ez is annak az isteni gondoskodásnak a része, amelyben nap mint nap részesülünk. A szeptember esélyt ad a megújulásra, az újrakezdésre, az újrafeltöltődésre és az Istennel való kapcsolatunk megújítására. Az is különös, hogy a tanévkezdés valamilyen módon a társadalom minden tagjára hatással van.
Ha a különböző hatások közepette megerősítjük az isteni kegyelem fontosságát az életünkben, akkor egyből megvan a válasz arra a kérdésre, hogy honnan is merítsük az újabb motivációkat céljaink eléréséhez. Isten kegyelméből. Ez a kegyelem elég ahhoz, hogy a nyáron megélt szabadságot az életünket gazdagító körülményként búcsúztassuk el ahelyett, hogy a veszteség fájdalmába süllyedjünk. Ez a kegyelem elég ahhoz, hogy elmúljon az erőtlenségünk fölött érzett aggodalmunk.
Ez a kegyelem elég ahhoz, hogy a napsütötte hónapok élményei motiváljanak a következő dolgos időkben. Ez a kegyelem elég ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy céljaink Istentől valók. Ez a kegyelem elég ahhoz, hogy tudjuk, hogy az előttünk álló célokat nem egyedül fogjuk megvalósítani, hanem Isten vezetésével és segítségével.
És ez a kegyelem elég ahhoz is, hogy megleljük a céljaink eléréséhez szükséges segítőket embertársainkban. Hittel teljes motiváltság töltsön el mindenkit az ősz kapujában!
A hónap imája: Istenem, hálás vagyok a nyári hónapok pihentető, felüdítő és megújító szabadságélményeiért! Köszönöm, hogy te lehetőséget adsz nekünk minden körülmények között, hogy új lendülettel folytathassuk az általad kijelölt utat! Kérlek, áldd meg az új tanévet! Kérlek, adj hitet, erőt és kitartást a diákoknak, a tanároknak, a szülőknek és mindenkinek, aki érintett ebben a változásban! Segíts, hogy teljes szívvel valljuk: elég nekünk a te kegyelmed! Ámen.
Érmihályfalva Jubileumi (130 év ) ünnepély Du – Szűcs Sándor – Érmihályfalva
393 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Szűcs Sándor lelkipásztor igehirdetése az 1Jn 2:12-14 igeversek alapján. Érmihályfalvai Magyar Baptista Gyülekezet
„12Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. 13Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. 14Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.” (1Jn 2:12-14)
Érmihályfalvai Magyar Baptista Gyülekezet, Kölcsey Ferenc 5
Összejöveteleink: Vasárnap 10:00 és 17:00







































