Tanítás: Réz Ádám
Szervezői és szolgálói csapat: Balázs André, Balogh Árpád Mátyás, Kiss Áron Keve, Novák Zsolt, Pomázi Barnabás, Révész Lehel, Réz Ádám, Szlepák Zsolt, Szőcs Denisz, Tőtős János
„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” (ApCsel 2,17–18)
„Szorgalom, kitartás és egy adag tehetség – ez a nagy eredmények záloga. A Minősített Tehetséggondozó Műhely címet tavaly elnyert Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola büszke lehet az eredményeire! Amikor 30 éve megalakult az intézmény, célkitűzése az volt, hogy támaszt és oktatási lehetőséget nyújtson azoknak a diákoknak is, akiknek a hagyományos iskolai keretek nehézséget okoznak. Az idő előrehaladtával egyre inkább bizonyosságot nyert, hogy az odafigyelés és a megfelelő módszerek kiemelkedő eredményhez vezetnek! Gratulálok az Addetur tanárainak, diákjainak, és további sok sikert kívánok!” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket az iskola megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a rendezvény fővédnöke.
Baptista – ez egyházunk és a benne lelki otthonra talált keresztények neve a hitvallók megkeresztelését a Bibliában leírtak szerint megvalósító bemerítés görög–latin elnevezése alapján.
„Mi jó van abban?”
Mostanában mind többször fordul elő, hogy embertársaink a baptista nevet meghallva megbecsüléssel illetik azt. Ám a magunk körében az elmúlt évtizedekben többször is találkoztam olyanokkal, akik elhúzták a szájukat, amikor megvallottam: „Örülök annak, hogy baptista vagyok.” Volt olyan hittestvérem, aki még ki is oktatott: „Mi jó van abban, hogy baptista? Ennél sokkal fontosabb az, hogy Jézus megváltotta!”
Az efféle szembeállítás nem helyénvaló. Hiszen baptista voltomhoz szorosan kapcsolódik az a bizonyosság, hogy az Úr Jézus számomra maga az élet. Ha nem ismerném őt, a Feltámadottat, minden embernél nyomorultabbnak tudnám magam.
Ő számomra nem a „sokkal fontosabb” dolgok közé tartozik, hanem az egyetlen fontos igazság. Ám miért kellene mellékkörülménynek tekintenem azt, hogy a baptista közösségben ismertem meg őt?
Van, aki azt mondja erre: „Még szép, hogy ott ismerte meg, hiszen születésétől fogva baptisták között élt. Ha más felekezetben nőtt volna fel, akkor bizonyára ott találkozik az Úrral.” – Meglehet, bár elgondolkoztató az a tény, hogy – sajnos – nem minden baptista szülő gyermeke lesz maga is baptista, és sok baptista eredetileg más vallási háttérből érkezik közénk. Sőt ismerünk néhány olyan esetet is, amikor valaki minden felekezeti közreműködés nélkül tanulmányozva a Bibliát határozta el, hogy az Újszövetség olvasása által megismert Krisztushoz igazodik mindenben. Az e törekvése nyomán kibontakozó élete olyanná formálódott, akárcsak egy „született baptistaként” megtért emberé.
„Sáfárságra rám bízott érték”
Ez az imént fölidézett jelenség táplálhatja azt a sejtést, hogy talán a sok szenvedés közepette kialakult és formálódott baptista közösségnek sikerült – Isten Lelkének vezérlete alatt és a Szentíráshoz ragaszkodva – az újszövetségi gyülekezeteket meghatározó alapelveket leginkább valóra váltania. (E látásunk egybevág hitvallásunk 12. cikkelyének egyik mondatával is: „Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei, és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai…”) Ám ha nem így lenne, akkor sem mellőzhetem azt a tényt, hogy a baptista közösség az Örökkévaló titokzatos végzése folytán nemcsak lelki bölcsőm, hanem – ha csak kicsiny részletében is, de – sáfárságra rám bízott érték, amelyről Isten és emberek előtt is számot kell adnom.
Némely gyülekezet mintha megfeledkezne erről, és megtagadva egyértelmű azonosítását lehetővé tevő baptista nevét a külvilág felé „X-i Keresztény Gyülekezet”-ként kelleti magát. Bár tetszetős érvekkel megindokolják, hogy mire jó ez a névváltoztatás, valójában csak az önazonosság-tudat zavaráról árulkodik.
Az efféle névváltók talán szándékuk ellenére, de óhatatlanul eltávolodnak baptista hittestvéreik derékhadától, miközben – elvárásaikban csalódva – egy vonalnyival sem jutnak közelebb az elveszettekhez. Mindent összevetve úgy vélem, jól tesszük, ha a vallási kordivatoktól függetlenülve mégis ragaszkodunk a baptista névhez, amely egyetlen szóba sűrítve gazdag és összetett bizonyságtételt hordoz.
„Ha azt mondod…”
Ha ugyanis azt mondod: „baptista vagyok”, akkor ezzel a múltat tekintve közösséget vállalsz a bibliai hithősök sorsában osztozó anabaptista mártírokkal. Azokkal a már megdicsőült testvéreiddel, akik a Jézus Krisztus által elrendelt igazságok – többek között a hitvalló keresztség – következetes megtartásáért „megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is… megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve… bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban” (Zsid 11,36–38).
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, ez befoglal napjaink felekezeti összképében egy, a lakott földet átfogó 110 milliós, hatalmas gyülekezetbe. Egy közösségbe, mely bőrszínét és kegyességi gyakorlatát tekintve ugyan sokszínű, ám Jézus Krisztusban mégis egységes. Amelynek Jézus Krisztus megismerésén túl folyton megismétlődő nagy kérdése ez: „Mit tegyek, Uram?” (ApCsel 22,10), és Ura válaszát megértve fáradhatatlanul szorgoskodik a lélekmentésben, a hiterősítésben, a szeretetszolgálatban és a társadalmi igazságosság megvalósulása érdekében.
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, akkor nemcsak hogy nem csorbítod kereszténységed tényét, hanem hitvallásszerűen azt fejezed ki, hogy a Bibliához cselekvő módon ragaszkodó keresztény vagy, aki még sok Krisztus-hívő által is gondatlanul mellőzött bemerítést is engedelmesen magadra vetted, Megváltód példáját követve és szavával azonosulva: „mert így illik minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, akkor Szentlélek-keresztséged megtörténtéről is nyilatkozol. Arról, hogy az Istenség harmadik személye a megtérésedhez és az újjászületésedhez elválaszthatatlanul kapcsolódó titokzatos esemény által a megváltottak gyülekezetébe, a Krisztus-testbe tagolt. Egy olyan csodálatos lelki közösségbe, amely minden tagjára érvényesen elmondhatja: egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe meríttettünk be (1Kor 12,13).
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, légy hálás az Úrnak, hogy az lehetsz, ám dicsekedned mégsem ezzel kell, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számodra a világ, és te is a világ számára (vö. Gal 6,14).
Ha így teszel, akkor tényleg baptista vagy…
A hónap igéje:
„…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15)
„A hit magánügy. Senkinek semmi köze hozzá, ki mit hisz. Ne agitáljuk az embereket, hagyjunk mindenkit békén a maga meggyőződésében!”
Biztosan mindnyájan hallottunk már efféle véleményeket, melyek a szocialista rendszer maradványaként máig kísértenek. Társult azóta hozzá némi bizonytalanság, bizalmatlanság, keserű tapasztalatok – és bezárkóztunk. A világ elől, de egymás elől is.
Krisztus azonban többes számban buzdít bennünket éves mottónkban: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát…” (Mt 6,33) Ez bizonyára nemcsak a hallgatók nagy számának szólt, hanem annak is, hogy őt keresni – közügy!
Egyfelől ez a keresés társakat ad – mint egy jó kirándulás során az egy úton járás, természeténél fogva. Hiszen közös a cél, az értékek, így társakat, sőt testvéreket kapunk egymás személyében a Krisztus-követés útján.
Másfelől ez az egymásra találás kihat a társadalom egészére: mindenkinek meghívást ad, de határvonalakat is kijelöl. Formál mindenkit, nemcsak azokat, akik a közösségbe lépnek, de azokat is, akik a távolmaradás döntését hozzák meg.
Ahogy Józsué, úgy mi sem vagyunk egyedül, fontos ez a belső és bővülő biztonságos közeg, ahol tudhatjuk, egyek vagyunk az Úrban. Ez a kör nem lehet önzően szűk, de elvtelenül bő sem.
A hónap gyakorlata
Keresd a mindennapokban, mi az a legbővebb kör, ahol együtt keresheted másokkal Isten országát, megalkuvások nélkül!
A hónap imája
Uram, köszönöm, hogy társam vagy, és társaim vannak! Hadd ismerjem fel őket, hadd ismerjem meg őket, hadd ismerjem meg magam – és hadd ismerjelek meg mindezek által téged még jobban!
A konferencia előadója Inar Brandao és a felesége, Tais voltak Brazíliából. Úgy gondolom, mindannyian elmondhatjuk, hogy sok áldást kaptunk ezen a hosszú hétvégén. Számomra két rövid gondolat volt, ami különösen megérintett.
Az első, hogy újból és újból elhangzik az a mondat, hogy: „Á, ezek brazil számok, itt Európában ez nem működik…” Inar elmondta, hogy igen, ezeket a mondatokat ők is hallják Brazíliában: „Ez csak nálatok történik, Belo Horizontéban.” De azt látom, hogy ez mindenhol tud működni, ahol két fontos szellemi törvényszerűséget elkezdünk megélni. Az egyik: a teljes odaszánás Istennek, a másik pedig az ima és a böjt. Inar mint plántáló pásztor arról számolt be, hogy öt évvel ezelőtt egy olyan területre ment el plántálni Brazíliában, amire azt mondta mindenki, hogy az a misszionáriusok és gyülekezetek temetője. Aztán Inar és még három házaspár odaköltözött, hogy elkezdjék a plántálást. Öt év alatt pedig 1200 embert értek el az evangéliummal, és alakulnak újabb és újabb gyülekezetek a környéken. (…és igen, ez valóság lehet itt nálunk, Magyarországon is.) Balatonlellén valami hasonlót élünk át mi is Isten kegyelméből, és a gyülekezetünk az elmúlt három év alatt megháromszorozódott. Mert az Isten jó! SDG!
A másik gondolat az volt, hogy Jézus azt mondja a Mt 28,19–20-ban, hogy amíg csak egy ember („minden népet”) is van, aki nem ismeri az evangéliumot, addig nem dőlhetünk hátra, hanem végeznünk kell a gyülekezeteinkben azt, amire az Isten létrehozta azokat: a missziót.
De hogy miért is hívják sejtcsoportnak ezt a mozgalmat? Mert a biológiában a sejtek ha nem osztódnak (szaporodnak), akkor bizony elpusztulnak. Úgy gondolom, nagyon hasonlóan van ez a szellemi törvényszerűség az Isten országában is. Mégpedig az a gyülekezet, ami nem azért él, amire az Isten létrehozta – ez pedig a misszió –, az előbb-utóbb leépül és elpusztul. Tehát a sejtcsoport egy olyan gyülekezet, ahol a tagok megnyitják az otthonaikat, és áthívják a még nem hívő szomszédaikat, munkahelyi kollégáikat, barátaikat, és közösen keresik a kapcsolatot egymással és az Istennel. Aztán amikor kinövik a nappalit, akkor osztódnak kétfelé, és valamelyik tag (kinevelt vezető) nappalijába költözik át a csapat egyik fele, és egy másikba a másik fele. Aztán ez a folyamat ismétlődik, újra és újra és újra…
Iván Barnabás evangélista
A program lebonyolításához adományokat várunk: jó minőségű ruhát, tartós élelmiszert, takarót, hálózsákot. Ezeket nemcsak a plakáton látható Utcafront szolgálat címén, de a Baptista Szeretetszolgálat központjában, a Hungária körút 69-es szám alatt is le lehet adni február 8-ig.
Ha megteheted, segíts Te is!
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak a baptista testvéreknek a szolgálatát, akik részt vettek a kiállítás anyagának összeállításában. Formailag és tartalmilag is színvonalas módon tárult az olvasók elé a baptista történelem 500 éves múltja, ami csodálatos ívben mutatta be a kezdetektől egészen napjainkig, hogy Isten milyen eseményeken, embereken keresztül formálta a közösségünket.
Amikor kezünkbe veszünk egy könyvet, akkor döntő fontosságú az eleje és a vége, hiszen az első oldalak olvasása alapján döntjük el, hogy a tartalom számunkra érdekes vagy unalmas. A kiállítás szempontjából az első molinó, ami az evangéliumról szólt, nem csupán érdekes ismereteket közölt, de átütő módon személyesen is megszólítja az olvasót: „Maga a szó görög edetű: ευαγγέλιον (ejtsd euangelion). Jelentése »jó hír«. De nem akármilyen jó hír! Csatamezőről küldött győzelmi hír és elítélteknek szóló közkegyelem. Az ókorban legtöbbször gyors lábú futárok vitték a hírt a csatamezőről az otthon maradottaknak. Ha feltűnt a hírnök a dombtetőn, riasztották a falut, és a nép kitódult elé. Elvárták tőle, hogy ha hallótávolságba ér, kiáltsa a kulcsszót, aztán a részleteket kifejti majd, ha odaér. Ha azt kiáltotta: »Evangélium!«, a kezek a magasba emelkedtek, és üdvrivalgás tört ki, mert ez azt jelentette: »Győzelem!«” (Révész Árpád baptista lelkipásztor)
Visszatérve a könyvhasonlathoz az is meghatározó, hogy mi a történet vége, ami esetleg gondolatokat indít el bennünk, vagy cselekvésre késztet. Szeretnék újra idézni a kiállítás anyagából: „Isten Fia, Jézus Krisztus épp azért halt meg a kereszten, hogy ezzel eltörölje rossz döntéseink, bűneink büntetését, és felszabadítson egy új életre, amelyben kiteljesedhet Isten jó terve.
Ez itt a földön elkezdődik, amikor helyzetedet megértve kéred Istent, hogy lépjen be az életedbe, bocsásson meg neked, és tisztítson meg. Ő nemcsak elvégzi a szabadítást, hanem ez egy szövetség kezdete közted és közte, amelynek keretében szerető mennyei Atyaként fogja a kezed, és vezet végig az életen.
De még mindig van tovább, hiszen amikor véget ér a földi vándorutad, akkor meglátod őt színről színre, bekerülve az ő országába, ahol már nem lesz bűn, gyász, fájdalom, csak Isten öröme és dicsősége!” (Boros Dávid baptista lelkipásztor)
Azt gondolom, hogy ha valaki még soha nem hallotta a tiszta evangéliumot, és Biblia sem volt a kezében, de elolvassa az első és utolsó molinón található üzenetet, akkor érthetővé válik számára, hogyan kaphat bűnbocsánatot, és válhat Isten gyermekévé.
Végigtekintve a kiállításon olyan, mint egy időutazás. A szeretetotthonban való sajátos módon való kihelyezése által pedig számomra személyes üzenetet is hordozott. Az épületbe lépve az aulában volt kifüggesztve az első molinó az evangéliumról, majd balra fordulva a folyosón a következő tíz tábla. Az életünkre vonatkoztatva mindannyian belépünk a születésünkkel a földi létbe, és az életünk folyamán találkozunk valamilyen módon az evangélium üzenetével. Talán átéltünk mi is az elődeinkhez hasonlóan lelki örömöket, megtapasztalásokat és megpróbáltatásokat, üldözéseket, ha nem is olyan formában, mint ahogyan azt a XVI. században tették az anabaptista keresztényekkel. A folyosó végén, az utolsó molinónál véget ért a kiállítás. Talán emlékszünk még a már idézett mondatokra: „De még mindig van tovább, hiszen amikor véget ér a földi vándorutad, akkor meglátod őt színről színre, bekerülve az ő országába, ahol már nem lesz bűn, gyász, fájdalom, csak Isten öröme és dicsősége!” (Boros Dávid)
Számomra fizikálisan is annyira szemléletes volt ennek az igazságnak a valósága, hiszen az intézményünkben a folyosó egy nagy elhúzható üvegajtón keresztül az ebédlőbe nyílik, ahol már várták az elkészített helyek és jutalmak (pl. habán motívummal díszített könyvjelzők) a Baptista500 résztvevőit. A vetélkedőn a lakóközösségből négy csapatban 26-an vettek részt. A 17 kérdésből álló feladványt már a vetélkedő előtt megkapták a csapatvezetők, így közösen tudták a kiállítás anyagából megtalálni a helyes válaszokat.
Érdekességként említeném meg, hogy a legidősebb, 103 éves résztvevőnk nem csupán a Baptista500-at, hanem annak idején a 400 éves évfordulót is megélhette. Több testvér nagyszülei, szülei még ismerték, sőt együtt szolgáltak azokkal a hitelődeinkkel, akik úttörő munkát végeztek a baptista gyülekezetek plántálásában, mint például Kornya Mihály.
Ezen kívül több más személyes kapcsolódási pontot is felfedeztek lakóink a kiállítást szemlélve, hiszen többen ott voltak 1989-ben Budapesten a Billy Graham-evangelizáción, de Szenczy Sándor fotóját látva is felidéződtek az emlékek, találkozások.
Az egyik kérdésre, tudniillik hogy mikor jött létre Magyarországon, elsőként Kiskőrösön az első szeretetház, az egyik lakónk a kiállítás nélkül is fejből tudta a választ, hiszen a nagypapája is ott volt az alapítók között.
A vetélkedő előtt néhány nappal megkérdeztem a jelentkezőket, hogy sikerült-e minden kérdésre megtalálni a választ.
Többen azt mondták, hogy igen, aztán hozzátették, hogy a folyosón az egyik néni segített nekik, hogy melyik molinón találják meg a szükséges információt a kérdésre.
Példaértékű volt számomra, ahogyan ez a testvérünk szeretettel „mentorálta” a csapatától függetlenül is mindazokat, akik keresték a válaszokat. Egy bibliai ige jutott az eszembe ennek kapcsán: „Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,2)
Milyen jó, ha meg tudjuk osztani másokkal is azokat az igazságokat, amikre már magunk is eljutottunk.
A vetélkedő az ismeretek bővítése mellett nagyon jó alkalom volt egymás megismerésére, a közösség építésére is. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy ez a csodálatos kiállítási anyag a mi intézményünkbe is eljuthatott.
Csővári Katalin
mentálhigiénés munkatárs
MBE Filadelfia Integrált Szociális Intézmény
Január 27-én a Pestlőrinci főplébánia-templom meghívására a Baptista Központi Énekkar hangversennyel szolgált az ökumenikus imaheti istentiszteleten. Harmai Gábor helyi plébános köszöntése után Téglási Lajos vecsési baptista lelkipásztor imádkozott. A koncert első blokkjában Nystedt, Bruckner és Standford művei hangzottak el. Ezt követően az igehirdetést Hegedűs Ádám, a pestlőrinci baptista gyülekezetplántálás vezetője végezte. A hangverseny Mendelssohn-kórusművekkel folytatódott, illetve Tóka Ágoston orgonajátéka színesítette a zenei palettát. Befejezésül két baptista szerzemény, Bliss Ha Isten békéje és Ráduly Emil Óceánpart című műve szólalt meg. A koncertet Oláh Gábor vezényelte, aki az egyes zenei blokkok előtt rövid ismertetőt is mondott az elhangzó művekkel kapcsolatban. Az énekkart orgonán Tóka Ágoston kísérte.
A hangversenyt nagy érdeklődés övezte, a padsorok megteltek, ami annak is köszönhető, hogy az énekkar jó kapcsolatot ápol a helyi főplébániával, és korábban is koncertezett már ebben a közösségben. Az ökumenikus imahét ezen eseményét, amelyen baptista testvérek végeztek igei és zenei szolgálatokat, agapé zárta.
