Január 27-én a Pestlőrinci főplébánia-templom meghívására a Baptista Központi Énekkar hangversennyel szolgált az ökumenikus imaheti istentiszteleten. Harmai Gábor helyi plébános köszöntése után Téglási Lajos vecsési baptista lelkipásztor imádkozott. A koncert első blokkjában Nystedt, Bruckner és Standford művei hangzottak el. Ezt követően az igehirdetést Hegedűs Ádám, a pestlőrinci baptista gyülekezetplántálás vezetője végezte. A hangverseny Mendelssohn-kórusművekkel folytatódott, illetve Tóka Ágoston orgonajátéka színesítette a zenei palettát. Befejezésül két baptista szerzemény, Bliss Ha Isten békéje és Ráduly Emil Óceánpart című műve szólalt meg. A koncertet Oláh Gábor vezényelte, aki az egyes zenei blokkok előtt rövid ismertetőt is mondott az elhangzó művekkel kapcsolatban. Az énekkart orgonán Tóka Ágoston kísérte.

A hangversenyt nagy érdeklődés övezte, a padsorok megteltek, ami annak is köszönhető, hogy az énekkar jó kapcsolatot ápol a helyi főplébániával, és korábban is koncertezett már ebben a közösségben. Az ökumenikus imahét ezen eseményét, amelyen baptista testvérek végeztek igei és zenei szolgálatokat, agapé zárta.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!