Történelmet írunk – mondta Hostyánszki Péter kiskunfélegyházi lelkipásztor 2018. március 11-én a Kiskunfélegyházi Baptista Gyülekezetben. S ha úgy nézzük, valóban történelmet írtunk, mert a csengődi, a kiskunfélegyházi, a csongrádi és a makói baptista gyülekezetek még soha nem voltak egyszerre együtt közösségi alkalmon.
S ha akkor ott, Kiskunfélegyházán történelmet írtunk, akkor ez a történelemírás folytatódott 2018. május 13-án Makón, ez a négy kis gyülekezet ugyanis kitalálta, hogy körbelátogatja egymást, s ezúttal Makó volt a házigazdája a négy gyülekezet találkozójának.
A makói gyülekezet egy kis gyülekezet, tulajdonképpen már gyülekezetnek sem nevezhető, mert létszáma nem éri el a tíz főt. Számunkra azonban nem az elnevezés a fontos, hanem hogy Jézus második eljöveteléig szeretetben megtartsuk az ő igéjét, és ne tagadjuk meg az ő nevét. Hisszük és tudjuk, hogy mi is fontosak vagyunk Urunknak, mert gondjaink, bajaink, problémáink közepette is, létszámunktól függetlenül megtartotta a makói gyülekezetet, és ez a kis gyülekezet – mint ahogyan a jelen levő soltvadkerti Rakoncai Sándor mondta – az egyház kis ékszerdoboza tudott lenni. Mert lehet, hogy kicsik vagyunk, lehet, hogy erőnk kevés, de a mi Urunk nagy, s gondviselő szeretetével ölel át bennünket, s azt várja tőlünk, hogy ne búskomor, önsajnálatba temetkező hívői legyünk, hanem cselekvő, az ő nevét hirdető, vidám, boldog csapat. Ezért adott nyitott ajtót elénk, és ezen az ajtón ez a négy kis gyülekezet, ez a négy kis porszem belépett.
Alkalmunkon Isten igéjét Hostyánszki Péter hirdette a 133. zsoltár szerint. Beszélt arról az emberi büszkeségről, amely akadálya lehet a közösség kialakulásának, és beszélt arról az emberi büszkeségről – a Jézusba vetett, büszkén vállalt hitről –, amely összehozott bennünket, s amely előreviheti egy vallási közösség életét. Az igehirdetés után a helyi gyülekezet vezetője osztott úrvacsorát, amikor is Isten emlékeztetett minket arra, hogy ki ő és kik vagyunk mi emberek. Közös svédasztalos ebéd következett, amely előtt Giricz László, a csongrádi gyülekezet vezetője mondott gyermekeivel asztali áldást.
A délutáni program – csakúgy, mint a délelőtti – a csengődi testvérek, Kotmájer Mihályék zenei szolgálatával kezdődött. Ezután bizonyságtételek, dicsőítések, szavalatok következtek. Közösségi napunkat szeretetvendégség, finomabbnál finomabb sütemények zárták. A búcsúzás, az elköszönés is vidám hangulatban telt, mert egyrészt tudtuk, hogy folytatás következik, nemsokára újra együtt leszünk Csengődön, másfelől szívünkben ott volt az öröm és a hála.
Köszönjük a mi örökkévaló, szent Istenünknek ezt a felejthetetlen alkalmat. Mert ez tényleg egy vasárnap volt, egy elkülönített, megszentelt nap, ahol együtt örülhettünk, együtt énekelhettünk, együtt imádkozhattunk, együtt dicsőíthettünk, s egymás által egymást építhettük. Feltöltekezhettünk, alakulhattak ki új ismeretségek, új barátságok, betekinthettünk egymás életébe, a mások örömeibe, problémáiba, élményekkel gazdagodhattunk. Lesz mire emlékezni, lesz miről beszélni a szürke hétköznapokon is.
Áldott legyen az Úr neve, hogy a mi kis történelemkönyvünk második fejezetét megírhattuk.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
