Már zsebükben van az állásajánlat

2307

Ötödik éve már, hogy a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola és a város vezetése – a szakmai vizsgák után – ünnepélyes keretek között adja át a fiatal szakembereknek a megérdemelt szakmunkás-bizonyítványt. A minap a városháza dísztermében nyolcvanegyen vették át bizonyítványukat, s mellé kilencen azonnali állásajánlatukat.

– Szeretek emberekkel foglalkozni, ezért választottam a pincérszakmát. Jó érzés, amikor segíthetek egy határozatlan vendégnek választani az étlapról egy finom ételt, s ő elégedetten távozik. Felelősségteljes a mi szakmánk, de nagyon sok szépsége is van. Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, de felkészültem. Most, hogy végeztem, én is kaptam állásajánlatot gyakorlati oktatómtól, de nem fogadtam el, mert szeretnék leérettségizni, így maradok tovább az iskolában. Az is lehet, hogy még másik szakmát is tanulok – mondta a kisújszállási Bogdán Kinga.

A gépi forgácsolók közül öten állást is kaptak volt gyakorlati helyüktől, a Borsodi Műhelytől. A fiúk hétfőn már Győrben kezdenek.

– Hosszú távú terveim között a gépészmérnöki vagy villamosmérnöki diploma szerepel. Ez az iskola remek alapot adott hozzá – állítja Lévai Richárd. – Véleményem szerint nem lehet valaki jó mérnök, ha nincs előtte pár év kétkezi munkával végzett szakmai tapasztalata. Örülök, hogy ezt a munkalehetőséget megkaptam. Most egyik szemem sír, a másik nevet, de elképesztően várom a munkakezdést. Jó érzés volt az ünnepségen búcsúzni a többiek nevében, láttam, hogy édesapám mennyire büszke rám. Remélem, tíz év múlva legalább egy vagy akár két diplomám is lesz.

A túrkevei Gyenge Gergő szintén Győrbe költözik.

– Nagyon jó érzés, hogy elismertek és álláslehetőséget kaptam. Nagyon várom, de izgulok is, hiszen új kihívások elé nézek. A költözéstől kicsit félek, de remélem nem lesz gond, hiszen osztálytársaimmal megyek, ismerjük egymást. A műhelyben a gyakorlatokon egyedi gyártásban voltunk, nem találkoztunk két egyforma alkatrésszel, így mindig tudtak nekünk a szakemberek újat mutatni. Szeretném magam Győrben is képezni, a többit a sors hozza majd. Végtelenül boldog vagyok, hogy hétfőtől dolgozó ember leszek – vallja be Gergő.

Az ecsegfalvai Váradi István szakácsként végzett.
– Az iskolában megszerettem a szakmát és megtanultam főzni is. A bizonyítvány mellé Horváth Ferenc tanár úrtól kaptam állást, ami nagyon jó érzés. Először csak magamnak szerettem volna bizonyítani, aztán a szüleimnek és az oktatómnak. Szeretnék esti tagozaton leérettségizni. Most zsebemben az állással felszabadultabb vagyok, nyugodtabban alszom. Közvetlen vagyok az emberekkel, jól megértem magam mindenkivel, így remélem, a munkám során sem lesz gondom. Szeretnék mindent megtanulni a szakmáról – jelenti ki István.

Mindannyian kaptak állást is, a fiúk, Váradi István, Gyenge Gergő és Lévai Richárd elfogadták, Bogdán Kinga marad az iskolában, mert szeretne leérettségizni. (Fotó: Daróczi Erzsébet)

Elismerések a pedagógusnapra

Balog Zoltán oktatásért felelős miniszter a pedagógusnap alkalmából több évtizedes, kiemelkedő oktató-nevelő munkájuk elismeréseként Elismerő Oklevél kitüntetésben részesítette az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola nevelőtestületét. A szakmunkásavatón Illéssy-díjat adott át Demeter Jánosné kuratóriumi elnök és Toldi Attila igazgató Horváth Ferenc mesterszakácsnak a vendéglátóipari szakképzésben kifejtett munkája és pedagógusi tevékenysége elismeréseként, és Radics Zoltán matematika–testnevelés szakos tanárnak, aki 1989 óta dolgozik az iskolában, és eredményesen irányítja a sporttevékenységet is.

Forrás: http://baptistaoktatas.hu/mar-zsebukben-van-az-allasajanlat


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!