Charles Costának, a  Libanoni Baptista Szövetség elnökének a meghívására hárman – Téglási Lajos külügyi szaktitkárral és Brad Bakerrel, az M28 vezetőjével – Bejrútba látogattunk 2022. április 8–12. között.

A libanoni baptistákat a 2020-ban történt óriási robbanás óta (ez volt minden idők harmadik legnagyobb erejű robbanása, melyben 30.000 lakás omlott össze vagy sérült meg) támogatjuk, hisz az addig is küzdelmesen működő ország (kb. 1,5 millió szíriai menekültet fogadtak be a 4,5 milliós országban) a robbanás óta az államcsőd szélén áll. A helyi baptisták kb. 40 gyülekezetükkel és az általuk létrehozott missziókkal példamutató és egyedülálló szolgálatot végeznek. 

Bejrút látképe

Gyülekezeteket plántálnak (a menekültek között is), a robbanás utáni helyreállításban segítenek, iskolákat működtetnek, speciális szolgálatokat kezdtek. Létrehozták a Közel-Kelet egyetlen Arab Baptista Szemináriumát (ABTS), melynek a segítségével kb. 30 országban képeznek és segítenek helyi misszionáriusokat arab és angol nyelven. 

Bejrúti városkép

Találkoztunk a libanoni baptisták vezetőivel, az arab teológia vezetőivel, különféle missziók vezetőivel. Szolgáltunk három gyülekezetben. Jártunk a szíriai határ közelében, Bibloszban és a Bekaa-völgyben. Áttekintettük, hogy mi, magyar baptisták miben, hogyan állhatunk libanoni testvéreink mellett, de beszámoltunk a magyarországi misszióról, a mi örömeinkről és küzdelmeinkről is.

 Az Ain Dara-i baptista lelkipásztorral, háttérben a Hermón hegye
Találkozó a libanoni baptisták vezetőivel

Megegyeztünk, hogy folytatjuk a kapcsolatok építését, és mindkét egyházi közösség részéről támogattuk a Libanoni Szociális és Tanítói Szolgálat (LSESD) és a magyar Baptista Szeretetszolgálat együttműködését is. 

Az LSESD központja előtt a magyar küldöttség

Bejrút, 2022. április 11.

Papp János egyházelnök


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!