A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Magyarországra érkezett Nabil Costa Libanonból. Nabil Costa a Libanoni Oktatási és Szociális Fejlesztési Szövetség vezérigazgatója, a Libanoni Evangéliumi Iskolák főtitkára, valamint a Baptista Világszövetség korábbi alelnöke.

Magyarországi tartózkodása során egyeztet a Baptista Szeretetszolgálat elnökével, dr. Szilágyi Bélával a baptisták helyzetéről a világban, illetve a libanoni oktatásügyről, hiszen a magyar szervezettel évek óta partneri viszonyt ápol. Találkozott továbbá Azbej Tristannal, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárával is, aki pénzbeli támogatásról is biztosította a libanoni oktatásügyet.

Nabil rövid látogatása lehetőséget teremtett arra, hogy Varga László Ottó főtitkár és Téglási Lajos külügyi szaktitkár is találkozzon vele az egyház képviseletében, és megismerjék őt személyesen, rajta keresztül pedig a libanoni baptisták körülményeit. Nyílt őszintesége, tiszta helyzetértékelése egyszerre volt szívderítő és lesújtó.

Jól jellemzi kusza helyzetüket egy történet, amelyben beszámolt egy szír menekült asszony sorsáról, akinek a férje meghalt a háborúban, a házukat lebombázták, és útnak indult segítséget keresni egy totyogó és egy karonülő gyermekkel és pár bőrönddel gyalog. Az útba eső mecsetben nem adtak neki segítséget – noha muszlim volt –, és tovább keresve átkeveredett Libanonba, ahol egy kisvárosban segítséget kért. A helyi – muszlim – emberek a baptistákhoz irányították, akik befogadták, ellátták, megetették, felruházták. Bár nem erőltették, az asszony elment istentiszteletre, pár hónappal később pedig a szívébe fogadta Krisztust. Mikor az otthon maradt rokonoknak megüzente ezt, azok fenyegetésekkel és kitagadással reagáltak. Ő így nyilatkozik: „Hálás vagyok a háborúért, mert ennek köszönhetően ismerhettem meg Jézust, a Megváltómat!”

Libanoni testvéreink nagyon számítanak az imádságainkra, a lelki támogatásra, amit adni tudunk, mert Isten nem várt és kényelmetlen módon rakta őket bele az aratás csodálatos, de embert próbáló munkájába.

Nabil Costával interjút készített több média is, köztük a vasárnap.hu, a Spirit FM és az M1 Ma este című műsora is. Február 9-én 19 órától pedig a Baptista Rádió Felebarát című magazinjában hallhatunk interjút vele.