Közös istentisztelettel kezdtek az arénában

2527

A Csepeli Baptista Gyülekezet és a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet közös tanévnyitó istentiszteleti ünnepet tartott a Csepeli Szurkolói Arénában szeptember 9-én. Az érdeklődők együtt imádkoztak, énekeltek, hallgatták az igehirdetést.



A két baptista gyülekezet kilépett egy olyan helyszínre, amely nem a megszokott Isten házában, hanem új területen, az arénában szólította meg a híveket.

Szerettünk volna kimozdulni az imaházak falai közül, és együtt imádkozni a gyermekekért, a pedagógusokért, a szülőkért

fogalmazott Sinkovicz Sándor. A baptista lelkipásztor a családokkal közös ünnepen hangsúlyozta, az iskolák és óvodák nem fogják pótolni, amit mi nem csináltunk meg otthon szülőként.

Ezután Paróczi Zsolt, a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet lelkipásztora megköszönte a csepeli önkormányzat támogatását, hogy új istentiszteleti helyszínt biztosított számukra. Tájékoztatásában szólt arról, hogy országosan 51 saját fenntartású oktatási intézményük van, ahol több mint ezer gyermek tanul.

Az óvodás és iskolás csoportok be is mutatkozhattak a színpadon. A csepeli Majd Megnövök Baptista Óvoda gyermekei és az ócsai Hajnalcsillag Baptista Óvoda bárkacsoportosai énekeltek, verseltek, majd a Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai táncos produkciót mutattak be.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!