Jézus Krisztus örököstársai vagyunk

448

Óvás a programtalan semmittevéstől

A tervtelen, programtalan semmittevés nagyon veszélyes lelkiállapotot teremt. A nyugdíjasokat, különösen a frissen nyugdíjba vonulókat fenyegeti ez a veszély.

Ok: a rendszeres kötelezettséget és elfoglaltságot jelentő munka, munkahely megszűnése.

Eleinte nagy örömöt jelent a nyugdíjba vonuló ember számára, hogy immár szabad lett a sok éven át tartó, állandó elkötelezettségből, a folyamatosan kötelező feladatot jelentő munkahelytől.

Aztán gyakran rá kell jönnie, hogy ha nem talál magának örömöt és értéket teremtő tevékenységet, üressé, értelmes cél nélküli időtöltéssé válik az élete. Előfordul az is, hogy valaki ilyenkor egy értelmes életnek, hasznos elfoglaltságnak a keresése közben olyan útra téved, amely romlást eredményez a személyes vagy a családi életében és az önbecsülésében, és megtöri az addigi, keresztény gyülekezetben való, esetleg buzgón végzett szolgálatát is.

Nagy igazság, hogy az ördög pedig nem alszik. Ő arra szakosodott, hogy az ember életét gonoszul megrontsa, és nagyon örül a tétlenség állapotában veszteglő, lustálkodó vagy a helyüket kereső és vergődő embereknek. A külső körülmények váratlan és jelentős változása ugyanis bonyolultabbá teszi a szolgálatok végzését a hitéletünk területén is. Például az elmúlt évben a koronavírus veszélye, majd egyéb külső körülmények változása nagyon felforgatták a gyülekezeti élet megszokott szolgálati rendjét is. E világ istene, a sátán pedig sikeresen támadja az erős és aktív közösségi életet, és igyekszik kedvüket szegni a szolgálatokban hűségesen forgolódó testvéreknek is.

A kívánatos pedig az, hogy a változó lehetőségek csak próbára tegyék a hűségünket. A próbában persze nemcsak győzni, hanem elbukni is lehet.

Mindezek a hitben élő embereket arra késztetik, hogy a nehezebb külső körülmények között is találjuk meg az evangélium hirdetésének és a gyülekezet építésének a győzelmes útját és módját. A nehezebb és a problémás körülmények legyenek inkább ösztönző helyzetek számunkra abban, hogy az általunk, a Szent Szellem hatalmával hirdetett evangélium szólítsa meg a kereső embereket, és nyújtson megoldást számukra.

Hála Istennek, gyülekezeteinkben a nyugtalan, a semmittevő elégedetlenek vannak kevesebben. A testvérek többségének az aktív, a Szent Szellem késztetésére végzett, odaszánt szolgálata van jelen, amely jó ízű gyümölcsöt terem az Isten dicsőségére, a szolgálatot végzők és a gyülekezet számára pedig életáradást, megtéréseket, örömöt és mennyei kincsgyűjtést jelent.

Az odaszánt elhatározás és a küldetés fontossága

Jó tudni, hogy Istennek terve van az evangélium eredményes hirdetésére, az emberek megmentésére vonatkozóan. Tervének megvalósítására nem küld mennyei angyalokat, hanem minket, embereket hív el és tesz alkalmassá arra, hogy Jézus Krisztus váltságának az elfogadására hívjunk embereket. Legyünk hát eszközök abban is, hogy akik a bűneik bocsánata után Jézus Krisztust életük Urává tették, azok engedelmes odaszánással álljanak be az evangélium győzelmes hirdetésének a szolgálatába is!

Isten, aki értünk, bűnösökért adta az egyszülött Fiát, a Szent Szellem hatalma által minket is hív és küld, hogy Jézus keresztje alá, a megbocsátó kegyelmének elfogadására hívjuk az embereket. Ez tevékeny, odaszánt engedelmességet kér és igényel tőlünk. A Bibliából tudjuk, hogy Dávid király is akkor bukott el, amikor nem ment a katonáival a háborúba, hanem otthon „vesztegelt”, a palotája tetején sétálgatva.

Nagyon komoly igazságot mond ki az ismert latin mondás: „Cogito, ergo sum.” (Mivel gondolkodom, vagyok.) Vagyis az értelmes, gondolkozó tevékenységünk igazolja azt, hogy létezünk. Ebből pedig az következik, hogy az emberként való létezésünk megköveteli azt, hogy értelmesen gondolkozzunk.

Vagyis az értelmesen élő embernek mindig van átgondolt terve, amit meg akar valósítani, munkája, amelyet el kell végeznie. Ha elfogyott, akkor keres és talál ilyet. Véleményem szerint akkor áll be egy ember életében a bukás veszélye vagy egy idő előtti szellemi leépülés, amikor nincs és nem talál az életében értelmes, céltudatos tennivalót. Ez már beteges vagy öregséget jelző állapot.

Isten minden ember számára a legfontosabb e földi célként az újjászületést tárta elénk.

Jézus Krisztus kijelentette: „Ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)

Tehát bármilyen gazdag és erős hitre, ismeretre, jó erények teljesítésére vagy e világi sikerekre jut is el valaki, ha nem nyert Jézus Krisztus halála és feltámadása által felülről való, új és örök életet, a testének halála után csak a kárhozat lehet a jövője. Hiábavalóvá válik a hite. Persze – véleményem szerint – ilyen eset csak elméletileg létezik, mert a mi hitünk a Jézus Krisztus személyével való folyamatos kapcsolatban nem csupán bibliai és vallásos ismeretet, hanem Szent Szellem által felülről való életet és annak – a bennünk lakozó Szent Szellem által való – túláradását és erejét jelenti.

Jézus Krisztus örököstársai vagyunk

Az ember Istentől származó adottsága (és kiváltsága), hogy amikor Isten a föld porából megformálta az ember testét, orrába pedig az élet leheletét lehelte (1Móz 2,7).Tehát két világból eredő lények és értelmes céllal teremtett emberek vagyunk.

Testünket Isten „a föld porából formálta”, vagyis az általa teremtett anyagból a kezével formálta. Ugyanakkor halhatatlan, vagyis örökké élő lények is vagyunk, mert Isten a szellemét lehelte belénk. Ahogyan a bölcs Prédikátor a földi életünk végéről fogalmazza: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd 12,7) Magas rendű identitástudatot jelent számunkra, ha hit által, nemcsak elhisszük, hanem valóságos, Istentől megnyert ajándéknak tekintjük azt, amiről Pál apostol így ír: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai Jézus Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

Ennek az igének azzal nő meg a jelentősége, ha figyelembe vesszük Jézus Krisztusnak azt a kijelentését, amelyet a kereszthalálból való feltámadása után mondott, így hangzik:

„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.”

Ez pedig az egész világmindenség tulajdonjogát és a fölötte való tényleges uralkodást, az irányító hatalmát, annak a felelősségét és a vele járó tisztességet jelenti.

És mindez az a feladatkör, amelyre vonatkozóan azt olvassuk, hogy mi – az ő megváltottai – „örököstársai” vagyunk.

Jézus Krisztus maga mellé veszi az ő megváltottait, és mint munkatársaival megosztja velünk azt a hallatlan széles körű feladatot és felelősséget, amely az egész világmindenség irányításával és uralmával jár.

Nagyszerű és csodás jövő ez!

Nem tétlen ünneplés, hanem programdús, kitüntető feladat.