Így kezdődött

1822
Nagypéntek

Csütörtök este „egy tágas, berendezett és előkészített felső teremben” Jézus elfogyasztotta a pászkavacsorát tanítványaival. Így szólt az első falat után: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki most velem együtt eszik, elárul engem.” (Mk 14,18)

A tanítványok megkérdezték tőle, hogy ki az, mire így felelt: „aki velem együtt márt a tálba.” (Mk 14,20b) Jézus veszi a pászkakenyeret, majd elmondja az áldásformulát, és hozzáfűz három olyan mondatot, amely nem szerepel a pászkaliturgiában:

„Vegyétek, egyétek. Ez az én testem, amely tiérettetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Ezután átadja nekik a poharat, és újra olyan mondatokat mond, amelyek nem voltak benne a zsidó pászkaágendában: „Igyatok ebből mindnyájan. Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

Jézus utolsó vacsorája az új szövetség szerzésének ideje, amelyet tanítványainak később újra és újra meg kell ismételniük rá való emlékezéssel. A vacsora utáni beszélgetés során Jézus megígérte, hogy másik Vigasztaló jön majd, beszélt a sátán erős támadásáról, arról, hogy Péter háromszor fogja megtagadni, majd kimentek együtt a Gecsemáné-kertbe, ahol imádsággal készült fel szenvedéseire és halálára.

Rövid időre hátrahagyta tanítványait, mert érezte, utolsó harcát egyedül kell megvívnia. Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy térdre esett, imádsága szinte halálos küzdelemmé vált, verítéke vérrel keveredett.

A római helyőrség és a zsidó templomőrség vezetői vonultak fel ellene, a főpapok és a nagytanács tagjai kíséretükkel, botokkal és fegyverrel felszerelt emberek. A tömeg vezetője Júdás volt, aki csók formájában árulta el mesterét.

Péter kardot rántott és lecsapta a főpap szolgájának a fülét. A szolgát Jézus azonnal meg is gyógyította. Ezután a főpap palotájába kísérték a mestert. Először a tiszteletbeli főpap, Annás elé került, majd Kajafáshoz, ahol tanúkihallgatás is történt. Jézus csendben maradt. Kajafás megkérdezte: „Te vagy-e a Messiás, az élő Isten Fia?” Jézus erre azt válaszolta: „Én vagyok.”

A főpap szerint nincs szükség további kihallgatásra, hiszen istenkáromlást követett el, és méltó a halálra. Ezután Jézust a főpapi palota belső udvarában őrizték.

Itt tagadta meg Péter háromszor (Mt 26,69–75; Mk 14,66–72; Lk 22,56–62; Jn 18,15–18.25–27). Csupán annyival vádolták Pétert, hogy Jézussal volt együtt, ami nem is lenne olyan veszélyes számára, hiszen Jézus környezetének tagjait nem üldözték. Csak egy rabszolganő vádolta, azonban ez is elég ahhoz, hogy Péterből tiltakozást váltson ki. A palotából a kapubejárathoz ment, hogy elhagyja az épületet, amikor észrevette egy másik rabszolganő.

Nem is a rejtőzködő Péterhez szólt, hanem társaihoz, és felhívta figyelmüket arra, hogy Péter is Jézus környezetének tagjai közé tartozik. Péter most már nemcsak elutasította, de eskü alatt tagadta meg (Mt 26,72): „Nem ismerem azt az embert.” Ekkor még többen megerősítették a rabszolganő állítását, mert még a beszédén is hallatszik, hogy ez a férfi galileai. Péter esküdözve és átkozódva ismételte meg az előbbi választ. A kakas azonnal megszólalt, ami Pétert Jézus szavaira emlékeztette. Elmenekült a helyszínről.