Népes csoport járt nálunk a texasi déli baptistáktól a hetvenes években, majd hazatérve lapjaikban és a háromezer tagú gyülekezet imaházában Faning lelkész, prof. dr. J. D. Hopper (1934–2015) annyi szépet és jót írtak Magyarországról, hogy Laczkovszki testvér, az akkori elnökünk mindenről részletesen értesülve így vélekedett: „Mi még nem látjuk magunkat ilyen szépnek, jónak, mikor a tükörbe nézünk.”

Évekkel később is eljöttek San Antonióból Hopper testvér vezetésével, és segítettek nekünk mindenben, testi, lelki értelemben, amiben csak lehetett. A texasi nagyváros gyülekezetében Magyarországról elszármazott hívők is élnek.

Aztán megdöbbentően tragikus hír érkezett hozzánk, sőt az egész világra, közvetlen a város szomszédságából, egy 600 fős kis településről, ahol szintén működött egy több mint 150 tagú „déli” gyülekezet.

Éppen a vasárnapi istentisztelet közben belépett egy 26 éves ismeretlen férfi, és automata fegyverével az éppen igét hirdető lelkésszel és a jelenlevők közül összesen 26 emberrel végzett.

Az áldozatok között egész családok voltak, a nagyapától a legkisebb, néhány hónapos csecsemőig.

A tettes gépkocsijában San Antonio felé menekült, de útközben önmagával is végzett. Valószínűleg kétségbeesésében tette, mivel Texasban a gyilkosságot kivégzéssel büntetik. A túlélők elmondták, hogy a gyülekezet tagjai mind ismerték egymást.

Az Északi Szövetség az imaház épületét saját költségén emlékhellyé alakította, amiről előbb a gyülekezeti hírlap, majd a kasseli német Die Gemeinde hozott fényképpel illusztrált tájékoztatást. A kis helység Sutherland Springsben 18 hónappal a gonosztett után megnyitotta az átalakított épületet ez év nyarán. A tornyai mindössze két emelet magasak, és ennyivel a település legmagasabb építményei.

A renoválás után hófehérre meszeltek minden falat. Teljesen kihordták belőle a korábbi bútorokat, egy nagy fakeresztet helyeztek el arra a pontra, ahol a meggyilkolt prédikátor éppen beszélt. Vele szembe 26 széket tettek az áldozatok korábbi ülőhelye szerint, és így adták át a termet az emlékezésnek.

Az átrendezett épület megnyitásán legalább ötszázan jelentek meg, köztük a szövetségi állam, a helyi hatóság, az önkormányzat képviselői és természetesen a lelki közösség tagjai.

Adjon Isten vigaszt, békességet és áldást a gyászban érintett testvéreinknek!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!