Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem. A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele. Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek. Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Gondolatok az igéről
Többször feltettem már magamnak a kérdést: Mi a motivációm és a célom a hétköznapokban? Volt, hogy azt válaszoltam: Csak túléljem valahogy.
Jézus amikor a kereszthez közeledik, imádságában az Atyához fordul, ebben látjuk az ő igazi célját. Nem önmagáért, hanem az Atya dicsőségéért könyörög. Ez áll most imádságának középpontjában, ahogyan földi szolgálatának középpontjában is. „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem...” (Jn 17,4) Jézus a kereszthalállal beteljesíti a rábízott küldetést, ezért dicsőül meg ismét az Atya.
A hívő ember célja is Isten dicsőítése, aminek nem csupán belső ügynek kellene lennie, hanem kifelé világító fényességnek is. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5,16), még ebben az elfajult nemzedékben is, ahol Isten gyermekei „ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek” (Fil 2,15–16).
Gondolkodj el ezeken a kérdéseken: Van-e olyan terület az életemben, ahol nem engedem, hogy Isten dicsősége ragyogjon? Milyen konkrét lépést vár tőlem Isten ezen a területen?











