Férfi a pályán II.

3305

Szeptember utolsó hétvégéjén ismét férfiakkal népesült be a Tahi tábor. Férfiakkal, akik testvéri közösségben, nyitott elmével és szívvel hallgatták azokat az előadásokat, amelyek segíthettek abban, hogy a férfilétet a teremtési rendből eredő isteni akaratnak megfelelően éljék meg, illetve vettek részt azokban a műhelymunkákban, amelyeket érdeklődésükhöz közel állónak tartottak. Lehetőség nyílt a dunai és tiszai halászlé ízvilágának tesztelésére, a főzés „fortélyainak” ellesésére is.

A konferencia péntek este Révész Szilvia „A férfi női szemmel” címet viselő előadásával kezdődött, ami abból a szempontból mindenképpen különleges volt, hogy eddig országos férfikonferencián női előadó nem vett részt. Tanulságos volt hallani azokat a szempontokat, amelyek az Isten szíve szerinti férfit jellemzik, illetve életét, szolgálatát, a családban betöltött „szerepét” meghatározzák.

Szombaton Varga György „Vágyak és félelmek” címen két előadásban, délelőtt és este szólt arról, hogy az Isten képére és hasonlóságára való formáltatása a férfinak milyen jellemzők alapján teljesedhet ki, melyek azok a tényezők, amelyek ezt a kiteljesedést akadályozzák, illetve melyek azok a döntések, amelyek elősegítik.

img_5652A szombat délutáni műhelymunkák a kertészet, a vezetés, a természetjárás és egy kirakós téma: Afrika, önfenntartás, kecske, villanyautó, evangélium területén tettek lehetővé részvételt, amit a jelenlévők jól ki is használtak. A műhelymunkákkal kapcsolatban Bacskó Gábor gépészmérnök-tanárt, Jóföldi Endre lelkész-vállalkozót, Kapitány Zsolt hegymászó-túrázót, lelkipásztort és villamosmérnököt, Paróczi Zsolt lelkész-tájfutót és Fábián Sándor lelkész-gazdálkodót hallgathatták és kérdezhették a résztvevők, illetve kísérhették a túraútvonalon.

Az egyes előadásokhoz kapcsolódva a zenei szolgálatot Hellinger András biztosította. Egy szál gitárral is tökéletesen lehetővé téve az elcsendesedés, a ráhangolódás, a lelkesedés és a felüdülés élményének megélését, Istenünk felszabadult szívvel való dicséretét.

Kriston István főtörzszászlós
Kriston István főtörzszászlós

Vasárnap Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa a „Férfi a harcban” címmel a fegyelem, az áldozatvállalás, a motiváció és elszántság témakörében tartott érdekfeszítő előadást, vázolva azt, hogy ezen tulajdonságok hogyan valósulhatnak meg a hívő ember lelki és mindennapi életében.

A szombat esti vacsora témáját és anyagát a bajai és szegedi gyülekezet képviselői által elkészített dunai és tiszai halászlé jelentette. A meghirdetett versenyt nem tudtuk eldönteni, mert mindkét típusú halászlé elfogyott, bizonyítva ezzel a főzők kiváló hozzáértését és a férfiak jó étvágyát.

A férfitalálkozón összességében több mint 160 fő jelent meg, a szombati programokra voltak a legtöbben kíváncsiak. Jó volt látni a sok fiatal arcot, jó volt tudni, hogy még nem gyülekezeti tagok is többen voltak a résztvevők között, és örömmel tapasztaltuk több lelkipásztor részvételét is.

A férfitalálkozóról felvétel készült, ami a médiában az előző évi találkozó anyagához hasonlóan rövidesen elérhető lesz.