🔥 Készen állsz egy igazi kihívásra? 🔥

Idén 70 éves a Szentendrei Baptista Gyülekezet, és ezt egy különleges módon (is) ünnepeljük: egy 70 km-es emléktúrával Tahitótfalutól Szentendréig, természetesen végig a keskeny úton.

Ebből az alkalomból hívunk mindenkit egy szimbolikus, ugyanakkor valódi kihívást jelentő túrára: 70 km a Visegrádi-hegységben, egy nap alatt. De ez nem csak egy teljesítménytúra – ez egy út, amely során emlékezhetünk Isten vezetésére, a közösség épülésére, magasságokra és mélységekre, bár a szintvonalakat elnézve inkább a magasságra fogunk emlékezni. 

Start: Október 3., péntek, 18:00 – indulás Tahitótfaluból a baptista imaháztól
Cél: Október 4., szombat 18:00 – Szentendrei Baptista Imaház – közös ünnepléssel, beszélgetéssel, frissítővel a végén!

A túra teljesítése komoly fizikai állóképességet igényel. Javasoljuk, hogy csak azok vállalkozzanak a teljes távra, akiknek van gyakorlatuk hosszabb (akár éjszakai) túrákban!

FONTOS: Nem kell a teljes 70 km-t végigjárnod – több be- és kiszállási ponton is csatlakozhatsz vagy fáradtság esetén kiszállhatsz, a lényeg, hogy részese legyél ennek az élménynek, akár a célnál találkozva, közösen ünnepelve!

ELŐNEVEZÉS:
https://forms.gle/N5ZNjTifLb2SbD9j8

A túrára nincs nevezési díj! Ingyen öröm és szenvedés!

Fb-eseményhttps://www.facebook.com/events/1310776200545484

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!