Kezdőlap Szerzők Írta Győri Kornél

Győri Kornél

14 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Verőfényes ünnepnap Csantavéren

A Délvidéken jártam 2017. október 15-én, a szerbiai Csantavéren. Mindig szívesen keresem fel ezt a kilencvenes években létrejött, s azóta szépen fejlődő gyülekezetet. A település főutcáján álló gyülekezeti ház egy eleven közösség lelki otthona. Nemcsak...

A fejszés ember

Imaházi istentisztelet keretei között ritkán fordul elő botrányos vagy ijesztő esemény. Szabadtéren, sátoros evangelizáción vagy nyíltvízi bemerítéskor már nem kizárt. Ezek megfelelő kezeléséhez Szentlélektől vezérelt lélekjelenlét és ötletesség szükséges. Ebben is példaként áll előttünk a parasztpróféta Kornya Mihály, és ezt szemlélteti a Kirner...

Szabadkáról értelemmel és lélekkel

2016. június 12-én – ki tudja hányadszor – Szabadkára indultam, hogy a hallható igével, a prédikációval, és a látható igével, az úrvacsorával szolgáljak testvéreimnek. Magyarország déli határától néhány kilométernyi autóúttal érhető el a kétnyelvű –...

„Legyetek a követőim!”

Minden értelmes ember azzal a szándékkal él, hogy jelet, emléket hagyjon maga után. Az emberek egy részének meg is adatik, hogy földi életük egy-egy gyümölcse megmaradjon, és akkor is emlékünkbe idézze őket, amikor testi...
X