Baptista sajtószolgálat
A hónap témája 2018. januárban: Krisztus rajtunk keresztül segít a rászorulókon
A hónap igéje
„Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség...
Megjelent a 2018-as Áhítat és Múlt, jelen, jövő
„Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lk 12,6–7)
„Idős házaspár kissé remegő kézzel olvassa az...
Államtitkári látogatás és egyeztetés a Benczúr 30.-ról
Egyházunk elnöksége Soltész Miklós államtitkár és Fülöp Attila helyettes államtitkár urakkal együtt tekintette meg a kormány által közösségünknek szánt Benczúr utca 30. számú épületet 2017. november 30-án.
Megbeszélték az átadás-átvétel folyamatát, illetve az ingatlan felújításának...
Országos Lelkipásztori Konferencia Balatonszemesen
2017. november 6–8. között került megrendezésre az idei országos lelkészkonferencia Balatonszemesen a baptista imaházban.
Nagy örömmel és várakozással készültek erre a találkozóra lelkészeink, hogy néhány napon át tanulhassanak, formálódhassanak, megpihenhessenek és ami a legfontosabb, ápolhassák...
A hónap témája 2017. novemberben: A jövő reménysége
A hónap igéje
„Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3)
A hónap gondolata
A...
Békehírnök előfizetés 2018-as évre
A Békehírnök 1895 óta a Magyarországi Baptista Egyház hivatalos lapja. Legyen ott az ön ott honában is!
Csoportos előfizetési díjak:
éves 8300 Ft
féléves 5100 Ft
Egyéni előfizetési díjak:
éves 9700 Ft
féléves 5700 Ft
Egyéni, külföldre havonta postázva:
EU-tagországokba 17 700...
Pannonhalmi Zsuzsa kiállítása a Vigadóban
2017. október 30-án került megrendezésre a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas magyar keramikus, érdemes művész „Ég és föld között” PANNON 2017 című kiállítása a Vigadó Galériában.
A kiállítást Kroó Norbert profeszszor, az MTA korábbi alelnöke nyitotta meg. Kroó Norbert méltatásában elmondta,...
Reformáció 500 – gála
Október 31-én egész napos programsorozattal készült a Reformáció Emlékbizottság a reformáció 500 éves jubileumának megünneplésére a Papp László Sportarénában.
A délelőtt 10 órától kezdődő rendezvényen megtelt a közel 12 ezer fős sportcsarnok. Az ünnepséget Balog Zoltán miniszter, a Reformáció Emlékbizottság ügyvezető elnöke nyitotta meg,...
Elnöki tárlatvezetés a Nemzeti Múzeumban
Papp János egyházelnök tárlatvezetésével nézték meg október 17-én a Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítását az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola diákjai, valamint igazgatójuk, Ribáné Horváth Enikő és kollégája.
A kiállítást a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezték. A tárlat végigviszi a...





















