Június 7-én örömre virradt a börzsönyi közösség! Rengeteg vendég hallgatta meg Váci Gergely Viktor (45) bizonyságtételét, aki budapesti baptista gyülekezetbe járt, de később eltávolodott, bizonyossága nem szilárdult meg.

Tavaly novemberben egy családi trauma után döntötte el, hogy átadja életét Jézusnak, felkészülése során helyére kerültek dolgok, hite erősebb lett Jézusban. A Szokolyai Baptista Gyülekezet istentiszteletén Gáspár Botond lelkipásztor végezte az ünnepi hitvallás és a bemerítés szolgálatát. Boros Dávid lelkipásztor a hit útjáról prédikált a kapernaumi tisztviselő fiának gyógyulása kapcsán:

„Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4,50)

Megható volt a kézrátételes imádság, mert Császár Levente elöljáró már 30 éve imádkozott barátja megtéréséért, ezúttal áldást kértek Gergely életére, jövőjére. Az örömünnep a méltán híres szeretetvendégséggel ért véget: rengeteg beszélgetéssel és vendégmarasztalóval.

Dicsőség Istennek!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!