Június 28-án a kánikulában nem hűsítő csobbanásra, hanem hitvalló bemerítésre érkezett a Szokolyai Baptista Gyülekezet.




Gyurik-Sütő Vivient az önmegvalósítás sikeres kivitelezése vitte tévútra, hogy ő mindent meg tud oldani. Idő kellett számára, hogy felismerje, mindenkiben van egy Isten alakú űr. Mélypont volt az életében egy munkahelyi felmondás, majd a bizonytalanság nehéz lelki időszakot szült. Hívő férje támogatta ekkor is, rajta keresztül szólt az Úr neki, hogy szeretve van, gondja van rá, és ezt a szeretetet csak el kell fogadnia.
„Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.” (Hós 6,3)
Vivi ezt az igekártyát kapta a Wessiben egy koncerten, és a fejezet címe az, hogy Felhívás megtérésre. Nagyon megragadta, ahogyan szólt hozzá Urunk.
Néhány év múlva, már kisgyermekes anyukaként egy ének szövege ösztönözte abban, hogy legyen Jézus követője, merítkezzen be:
„Jézus vérén át bátran lépek hozzád,
Szent karjaid közt otthon vár.”




Gáspár Botond lelkipásztor vezette az ünnepélyes hitvallást és a bemerítést, míg Marton Zsolt lelkipásztor Józsué könyvének 1,9 verséből prédikált:
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.”
Kézrátételes imádságot követően a család, gyülekezet és a női kör köszöntötte Vivit, majd a szeretetvendégség közben ünnepeltük mennyei Atyánkat a vele és egymással való közösségért.
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















