50 éve együtt

2730
Szerényi házaspár

2016 pünkösdvasárnapján a Tázlári Baptista Gyülekezetben nemcsak a Szentlélek eljövetelét ünnepeltük, hanem Szerényi József és Pinke Ilonka 50. házassági évfordulóját is.

Testvéreink a család és a gyülekezet közösségében adtak hálát az elmúlt 50 évért. Beke László, a gyülekezet lelkipásztora igei gondolatokkal köszöntötte testvéreinket, majd imádkozott értük.

A család és a gyülekezet részéről is elhangzottak köszöntések és áldáskívánások.
Dr. Katzenbach Ágnes, Szerényi testvérék lánya azt emelte ki köszöntésében, amiről Pál apostol beszél az 1Kor 13-ban, a szeretethimnuszban: „a hit, a remény és a szeretet, e három, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” Ennek a szeretetnek a megtapasztalását és megélését kívánjuk testvéreink további életére.

Hálásak vagyunk testvéreinkért és azért a szeretetért, amivel a gyülekezetben is élnek és szolgálnak.