Tudomány mindenkinek!

1481
Dr. Falus András előadást tart

Április 2-án rendezte a baptista egyház Kommunikációs Osztálya az ötödik Baptista Országos Médianapot a Kossuth Klubban.

Az idei konferencia a Tudás – Innováció – Közösség elnevezést kapta, hiszen a cél a tudományos ismeretterjesztés volt. Huszonkét előadást hallgathattak meg a résztvevők baptista és baptista kötődésű előadóktól, akik a tudomány különféle területein tevékenykednek és érnek el komoly sikereket. A mindössze tízperces prezentációk során az előadók nemcsak szakmai tudásukkal, de tapasztalataikkal is gazdagították a jelenlévőket. A szekciók közötti szünetekben lehetőség volt a közösségépítésre, az elhangzottak megbeszélésére.

mediakonf2A konferenciát Háló Gyula kommunikációs szaktitkár nyitotta meg, aki rövid beszédében hangsúlyozta a tudományos ismeretterjesztés fontosságát, idézve a bibliai verset, mely egyben a nap mottója is volt: „Ismeret nélkül az igyekezet sem jó.” (Péld 19,2) A konferencia védnökei dr. Kroó Norbert és dr. Falus András voltak.

Dr. Falus András előadásával indult az első szekció, ő az epigenetikát ismertette meg a közönséggel. Ezután Martin Luther King és Maggie Gobran, „a kairói Teréz anya” életébe nyerhettek bepillantást a résztvevők. Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke a tudomány és a hit kapcsolatának fontosságát hangsúlyozta.

Az öt szekció során a különböző tudományágak felváltva jelentek meg a társadalomtudományoktól kezdve a természettudományon át a teológiáig. A szakemberek egymás előadását is érdeklődéssel hallgatták.

Mivel a tudomány széles skálájáról hallhattak előadást a résztvevők, mindenki megtalálhatta a számára fontos, érdekes információkat, de levonhattak általános tanulságokat is. Ilyen tanulság például, hogy a konfliktuskezelés tanulható, a talentumaink kamatoztatása során a gyakorlásnak rendkívül nagy szerepe van, fegyveres támadás során vannak bizonyos viselkedési minták, amelyeket érdemes követni, a Z generáció számára szükséges, hogy megtanulják, hogyan tudnak elmélyülni egy-egy feladatban, illetve hogy a környezettudatosság az egyén szintjén kezdődik.

Végső tanulságként pedig levonható, hogy a tudománnyal megéri és fontos foglalkozni, mert segít kilépnünk zárt gondolatvilágunkból, összefüggésekre lelnünk, alapos tudást szereznünk, és közelebb visz egy mélyebb megértéshez, még ha ez annak a megértése is, hogy nem sok mindent értünk. Hiszen ismerjük a mondást: „Jó pap holtig tanul.”

Beszélgetés a konferenciáról a Baptista Rádió Mozaik című műsorában